10 rossz szokás olvasás közben

10 rossz szokás olvasás közben

Olvasni jó dolog, tökéletes kikapcsolódás egy hideg téli napon bebújva a takaró alá,  nyáron a napsütötte vízparton, tavasszal a parkban egy padon üldögélve, vagy ősszel egy kávézóban forró kávét kortyolgatva. Egyszóval bárhol és bármikor. Az olvasás hasznos, mert megnyugtat, felvidít, ha kell megsirat, elgondolkodtat,  bővíti a  szókincsünk, fejleszti az elmét és segít eltölteni az időt. Azonban vannak rossz szokások, vagy hibák, melyeket elkövethetünk olvasás közben. Jó néhányban talán ti is magatokra ismertek.  Nézzük most meg, melyek is ezek.

 

1.A környezet teljes kizárása

Egy jó könyvbe annyira bele lehet merülni, hogy hajlamosak vagyunk teljesen megfeledkezni a külvilágról. Ilyenkor csöröghet a telefon, szólhat a csengő, szólítgathatnak percek óta, nem számít, mi épp egy teljesen más dimenzióban járunk. Azonban ez olykor veszélyes is lehet, például, ha épp feltettük főni az ebédet, és csak gyors elolvasunk pár oldalt, de nem tudunk kiszakadni a történetből, az könnyedén az ebédünk vesztét okozhatja. Utcán, menet közben pedig végképp nem javasolt ennyire elmerülten olvasni, hiszen akár baleset is történhet. Szóval otthon, biztonságban, nyugalomban hagyjuk csak, hogy magába szippantson a könyv.

Interesting_ecards

2. Körömrágás, körömtépés

A rossz szokásainkat, mint a körömrágást, vagy épp tépkedést nem könnyű kontrollálni. Akik rendelkeznek ezekkel a késztetésekkel, tudják, milyen nehéz uralkodni magunkon amúgy is, de ha épp egy izgalmas részt olvasunk, magunkról megfeledkezve izgulunk együtt a főhőssel, könnyedén előtörhetnek,  és észre sem vesszük, mit csinálunk. Aztán nézhetjük a gondos odafigyeléssel, nagy önfegyelemmel növesztett körmünk helyét, majd pedig hallgathatjuk ismerőseinket, hogy “már megint rágod a körmöd?”, “Muszáj volt letépni?” …Ismerős ugye?

3. Hajcsavargatás

Van aki, nem a körmét, hanem a haját piszkálgatja, csavargatja, legrosszabb esetben tépkedi az érdekfeszítő történetek alatt. A csavargatással nincs is baj, kivéve, ha sokat piszkálgatjuk a hajunkat, hamarabb zsírosodik, na meg megeshet, hogy annyira csavargatjuk, hogy kötünk bele egy pár csomót. A gubancos haj kifésülése pedig olykor igen fájdalmas. Én ezt könnyedén megelőztem, olyan rövid frizurát vágattam, hogy esélye sincs összegubancolódni, na meg persze én se tudom csavargatni.

funny-dog-pictures-im-reading

 

4. Kölcsönadni a be nem fejezett könyvet

Ha egy jó könyvet olvasunk, akkor lehet, hogy más is kedvet kap hozzá, és mi persze vagyunk olyan nagylelkűek és kölcsönadjuk neki. Azonban, ha megesik rajta a szívünk, mennyire el akarja már olvasni, és odaadjuk neki, még mi magunk nem végeztünk, azt utána könnyedén megbánhatjuk. Ugyan, lehet azt ígéri, hamar visszahozza, de hát kinek mi a hamar ugyebár. Lehet, hogy hetekig nem tudjuk folytatni, és addig csak furdalja oldalunk a kíváncsiság. A lehető legrosszabb pedig, ha amikor visszakapjuk végre a könyvet, lelövik a poént, és elmondják, mi lett a vége.

5. Olyannal beszélni a könyvről, aki már olvasta

Még nem olvastuk ki a könyvet, ne beszéljük meg annak tartalmát olyannal, aki már olvasta. Vagy ha mégis, mindenképp figyelmeztessük, még nem értünk a végére, nehogy elárulja, hogyan fejeződik be. Bár még ilyenkor is megeshet, hogy az “és azt már volt, hogy…“, “és azt már olvastad, hogy…” kérdéssel egy fontos fordulatot lepleznek le. Így inkább azt is konkretizáljuk, meddig tudjuk a történetet. Ha pedig kíváncsi természetűek vagyunk, és tudjuk magunkról, hogy kiszednénk a másikból, mi lesz a  befejezés, inkább kerüljük az erről való társalgást.

supernatural-books

 

6. A végére lapozni

Ha jó a könyv, és már alig várjuk, hogy megtudjuk, hogyan is végződik, könnyen előfordulhat, hogy nem bírjuk megállni és a végére lapozunk. “Csak pár sort olvasok el” -fogadjuk meg, majd azt vesszük észre, már minden tudunk. Így már sokkal kevésbé lesz izgalmas elolvasni az egész sztorit, ha egyáltalán lesz még kedvünk hozzá. Inkább gyakoroljunk önfegyelmet, és bírjuk ki, még elérünk a végére, sokkal nagyobb élmény lesz így.

7. Halmozni

Könyvrajongók, ha beszabadulnak egy könyvesboltba, hajlamosak nagyon sok könyvet felhalmozni, főként, ha akció van. Aztán otthon pedig nem tudjuk, melyikkel is kezdjük, hiszen mind annyira izgalmasnak tűnik. Ilyenkor van, hogy mindbe belekezdünk. Van, akinek ez nem is okoz gondot, van, aki tud párhuzamosan több történetet követni, és mást olvasni mondjuk a buszon, mint otthon lefekvés előtt. Azonban ha sok könyvet kezdünk meg egyszerre, könnyen belezavarodhatunk, melyikbe, mi is történt. Inkább találjuk ki, milyen sorrendben haladunk, és koncentráljuk egyre.

http://mashable.com/2013/11/02/book-lovers-gifs/#8HyeYkgx7mqJ

http://mashable.com/2013/11/02/book-lovers-gifs/#8HyeYkgx7mqJ

8. Evés, ivás olvasás közben

A nassolást jobb elkerülni, ha vigyázunk az alakunkra, mert észre sem vesszük, mennyit eszünk, még olvasunk. Ha enni szeretnénk, annyit tegyünk magunk mellé, amennyit engedélyezünk magunknak, így nem esszük túl magunkat. Azonban a másik gond az olvasás közbeni étkezéssel a maszatolás. Koszos ujjal lapozva könnyen összepiszkoljuk a könyvet, aztán persze bosszankodunk. Az innivalóval is legyünk óvatosak, hiszen elég egy óvatlan mozdulat és eláztatjuk az olvasmányunkat.

9. Veszélyes helyeken olvasni

A veszélyes helyek alatt főként a könyvek számára veszélyesekre gondolok, mint például a fürdőkád. Kellemes kikapcsolódás egy forró fürdő közben olvasgatni, de ha beleejtjük a vízbe olvasmányunk, az már kevésbé kellemesebb. Ha pedig gyertyával fokoztuk a hangulatot, akkor pedig különösen vigyázzunk, hogy nehogy beleérjen a lángba a könyv, ne okozzunk háztüzet. Gyertya mellett pedig véletlen se hagyjuk a könyvet, hiszen bármikor ledőlhet, és az már nem csak a könyvben fog kárt okozni. Medence mellett vagy vízparton szintén legyünk óvatosak, lehetőleg ne legyünk hullám vagy fröccsölés közelében. A kávézókban is figyeljünk, nehogy mi, vagy épp más meglocsolja olvasmányunkat egy kis kávéval.  Számtalan veszélyes leselkedik a könyvekre, vigyázzunk rájuk!

rab

Rose nyuszija és a Darwin Motel találkozása

10. A háziállat közelében hagyni a könyvet

Háziállat tulajdonosoknak biztos vagy egy-két véletlenül megcsócsált könyve. Különösen veszélyes a nyúl, tapasztalatból tudom, de volt már kutya által “kiolvasott könyvem is”. Ha csak egy pillanatra tesszük le a könyvet elérhető helyre, az csak nekünk egy pillanat, a kisállatnak pont elég idő a támadásra. Megrágni, eltépni vagy jól összenyálazni nem kellenek percek se, pár másodperc elegendő. Nekik ugyan ez nagy öröm, de nekünk már kevésbé, hiszen a kitépett részeket már nehezen fogjuk elolvasni, kivéve, ha beszerzünk egy új példányt, amelyre majd jobban vigyázunk (talán).

 

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*