Gerlóczy Márton: Váróterem – ajánló

Gerlóczy Márton: Váróterem – ajánló

Gerlóczy Márton írásai sokakat megosztanak. Van, aki szereti őket, van, aki nem. Én személy szerint nem találkoztam köztessel. 

gg

Kép: Valuska Gábor

Talán a Váróterem című könyve nem épp egy vidám történet, mégis kellőképp elgondolkodtató. Nekem kifejezetten pont a mélysége és melankóliája miatt tetszett. Egy-két éve olvastam ezt a könyvét, de ahogy az egyik nap a kezembe akad, újra fellapoztam. Talán pont akkor olvastam ezt a könyvet, mikor épp én is magam és a saját utam kerestem, talán csak szimplán tetszene bármikor mikor olvasnám mert engem ez és a hasonló történetek valahogy továbblendítenek. Persze érzem közben a szomorúságot, a bánatot, a veszteséget, a zavarodottságot, de mégis inkább pozitívan hat rám. Biztosan azért, mert szeretem magamra húzni az olvasottakat, minden könyvben kicsit önmagam keresem és persze ezek között a sorok között is volt jó pár, amit ceruzával aláhúztam. Igen, mert szokásom és csak azért, hogy a későbbiekben ha fellapozom, akkor újra szembejöjjenek ezek a sorok, amik akkor, olvasás közben megfogtak. 

Nem épp vidám történet de olvasásra ajánlom azok miatt a sorok miatt, amiket aláhúztam ceruzával. És ahogy a könyv borítóján is áll:

“A regény megrázó és elgondolkodtató vallomás. Minden sorát átszövi az a legtöbb huszonéves számára ismerős életérzés, melynek legjellegzetesebb összetevője a bizonytalanság, nyugtalanság, kilátástalanság és a magány.”

WP_20150912_006_e

Fülszöveg: 

Gerlóczy Márton 2003-ban jelentkezett első regényével, az Igazolt hiányzással, melyben az akkor húszéves szerző saját eseménydús gyerekkorát, felnőtté válását örökítette meg eredeti, ironikus és költői nyelven. A mű hónapokon át volt meghatározó szereplője a sikerlisták élmezőnyének, különösen a fiatal olvasók fogadták nagy lelkesedéssel.
Gerlóczy Márton második regénye – mely szintén tartalmaz életrajzi elemeket, bár ezúttal nagyobb szerep jut a fikciónak – egy közelebbről meg nem nevezett, nem azonosítható, mégis ismerős közép-európai városban játszódik (lehetne akár Budapest is…), főszereplője egy nyugtalan, az élet minden jelenségét megfigyelő és analizáló fiatalember, aki kénytelen tehetetlenül átélni és megszenvedni szeretett nagyapja leépülését és halálát. Megismerjük az önmagát kilátástalan magányra ítélő huszonéves újságíró hétköznapjainak kényszeresen ismétlődő rítusait, szertelen családját, öntudatos barátnőjét, kedvenc kocsmájának kisszerűségükben is már-már mitikus figuráit, de mindez csak háttér a nagyapa fokozatosan romló egészségi állapota és a főhősben ennek hatására végbemenő változás bemutatásához.

A Váróterem zavarba ejtően érett, a rációt és a transzcendenst szokatlan érzékenységgel ötvöző, korszerű regény. Gerlóczy Márton ebben a művében is a személyes szabadság lehetőségeit és természetét kutatja, de míg első könyvének központi gondolata az volt, hogyan építhetjük ki és érvényesíthetjük szabadságunkat egy kényszerűségből vállalt közösség tagjaként, ebben a regényében arra keresi a választ, van-e értelme egyáltalán a belső szabadságnak és függetlenségnek, van-e értelme a szuverén személyiséggé válásért folytatott mindennapi erőfeszítéseknek, amikor legvégül mégis mindenkire ugyanaz a közös sors vár.
A regény megrázó és elgondolkodtató vallomás. Minden sorát átszövi az a legtöbb huszonéves számára ismerős életérzés, melynek legjellegzetesebb összetevője a bizonytalanság, nyugtalanság, kilátástalanság és a magány.

Szerző:

"láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?"