Az ünnep szíve

Az ünnep szíve

Vannak, akik decemberben már csak Karácsonylánynak szólítanak.
Én vagyok az, aki teljes, naiv gyermekszívvel hisz ennek az ünnepnek a csodateremtő varázserejében, de nem a Mikulás, Jézuska vagy az angyalok miatt. Még csak nem is az ajándékok, a szaloncukor, a halászlé vagy a bejgli, és nem a csengőszó teszi, csupán az a végtelen szeretethullám, ami útjára indul ebben az időszakban. Talán néha nehezebb észrevenni vagy meghallani, de ha eléggé figyelek, ott zizeg a ködös, hideg hajnalok alatt a lámpafényben dideregve, ott ül a postán vagy a boltok polcain.
Beszélhettek az elanyagiasodó világról, a karácsony kihunyóban lévő szelleméről, a mű-Télapókról vagy a pánikszerűen vásároló tömegről, akik a plázák folyosóin áramlanak fáradt tekintettel, és tudom, hogy igazatok van. Én mégsem ezt látom, csak a kislány csillogó szemeit, ahogy az anyuka kezét rángatja a hatalmas, feldíszített karácsonyfa láttán. Azt hiszem, ő még szentül hisz abban, hogy valójában égig ér, és odafenn, a csúcsdísz közelében egyszer minden kívánság valóra válik. Látom azokat, akik homlokukat ráncolva, órákon át kutakodnak a boltokban, hogy az ajándékuk valódi örömöt csillantson fel a másik arcán. Látom az anyákat és lányokat azzal a végeláthatatlan mennyiségű margarinnal, cukorral és tojással felszerelkezve, és érzem az izgatottságukat, a még el sem készült sütemények mézes zamatát a szájpadlásom alatt. A narancs, az alma, a fahéj és az ánizs mindent átitató illatát, és ilyenkor a gyerekkorom óta eltelt összes karácsony fénye a szemeim előtt táncol. Ugye nem hiszitek, hogy mindig mindegyik vidám, önfeledt és boldog volt? Nem hiszek a tökéletességben, ezer más dologban viszont igen.
Talán úgy érzitek, ilyenkor kényszer és elvárás lett kimutatni a szeretetet – én úgy gondolom, inkább örülnünk kellene, hogy van még olyan nap, ami emlékeztet arra, hogy álljunk meg egy percre, és koncentráljunk az igazán fontos dolgokra és emberekre. A pillanat nem jön vissza, az ölelés helyett tehetetlenül lehulló kezek később arra eszmélnek majd, hogy már csak a semmit markolják, és a szívben csak az űr tátong magányosan. Felejtsd el az elvárásokat vagy a kényszert, hiszen ez az időszak valójában nem az ajándékokról szól: hogy ki kap szebb könyvet, drágább órát, csillogóbb ékszert. Az igazi értéket mindig az a kéz rejti, aki felénk nyújtja a csomagot, az idő és energia, amit arra szánt, hogy minket boldoggá tehessen. Kevés dolgot szeretek jobban, mint figyelni az arcokat, ahogy egy ajándékot bontogatnak…
Tudom, ezerszer hallottad már, de te is lassíts le. Nézz körbe, szagolj a levegőbe, és hagyd, hogy elvarázsoljon a cukros-fűszeres illat. Figyeld a mesésen feldíszített utcákat és kirakatokat, a meghitten villogó ablakokat, a városban eluralkodó fenyőfák illatát. Sétálj az adventi vásárban, és adj magadnak időt, hogy felkészülj az ünnepre. Vegyél egy mély levegőt, nevess és tárd szélesre a szíved. Nincs is szükségünk másra, mint saját magunk számára megteremteni a meghittséget.

 

christmas_night_2-wallpaper-1366x768

Szerző:

"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."