Olyan szeretnék lenni, amilyen vagyok, nem egy másik író gyenge másolata – interjú Ariana T. Dianis írónővel

Olyan szeretnék lenni, amilyen vagyok, nem egy másik író gyenge másolata – interjú Ariana T. Dianis írónővel

Következő interjúalanyomat már évek óta ismerem, ugyanazon a blogon voltunk szerkesztők és cikkírók anno, talán még az őskorban. Ez az oldal már megszűnt, de mi azóta is ápoljuk a kapcsolatunkat és közös szenvedélyünket, az írást. Andi fantasy története, a Fekete Kristály már akkor létezett, olvasóról-olvasóra járt és megdobogtatta az emberek szívét. Öröm és boldogság számomra is, hogy bemutathatom őt és a végre valahára a nyomtatásban is napvilágot látó regényét. Ezzel úgy tűnik, ismét összefonódik a sorsunk, mert közös kiadónk lett, mindketten a Colorcom kötelékébe tartozunk immár. Fogadjátok szeretettem az Ariana T. Dianis írónővel készült interjút!

Mesélj magadról! Kicsoda Ariana T. Dianis?

Egy hétköznapi nő, aki szeretné kicsit felvidítani azokat, akik olvassák az írásait. Egyébként 37 éves vagyok, egyedül élek Nokedli nevű cicámmal. Grafománként mindig írok valamit, vagy egy újabb regényt, vagy verset, cikket, blogbejegyzést. Édesanyámért és kevés számú igaz barátomért tűzbe-vízbe-szakadékba megyek, ha kell.

Mióta írsz? Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

13 évesen már novellapályázatokat nyertem, itthon pedig regényt írtam egy puskaropogás-hangú Robotron írógéppel, miközben az iskolaújságnak is adtam le cikkeket. Általában krimiket írtam, és persze a Jakuzákról, mert az olyan jól passzol egy szende tinilány lelkivilágához… Nagyon korán megtanultam olvasni, zabáltam mindent, ami betű. Márpedig, aki elolvas több száz könyvet, abban előbb-utóbb fellángol a vágy, hogy megírja a saját történeteit.

Mi inspirál? Mi motivál?

Főként az, hogy olyan történeteket meséljek el, amit még eddig senki. Ezt persze minden író elmondja magáról, de sokaknak nem sikerül. Nekem sem okvetlenül, csak reménykedem benne, hogy tudok újat mutatni. Ezen kívül az is fontos, hogy minimális erőszakot írjak csak a regényeimbe. Hiszem, hogy vér és brutalitás nélkül is lehet izgalmas egy történet, a jól adagolt humor pedig kifejezetten jót tesz mindenkinek, hiszen a nevetés gyógyít. A világ ma az erőszakról szól: erőszakosan építenek karriert, erőszakkal oktatnak, a médiából erőszak ömlik. Ebből a világból muszáj néha kiszakadni és valami olyasmit venni magunkhoz, ami könnyed és szórakoztató, hiszen a kuktán is van szelep.

Mesélj a művészetedről! Mit jelent számodra?

Egyszer valaki megkérdezte, hogy van-e ars poeticám? Azt válaszoltam, hogy volt, de kikezeltettem. Baromira viszketett, de kaptam rá kenőcsöt, aztán elmúlt…! Szerintem ezzel mindent elmondtam.

Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

Reményeim szerint néhány órányi nyugalmat és szórakozást, amikor nem gondolnak a problémáikra. Ha nem írnék, valószínűleg bohóc lennék. A lényeg, hogy megnevettessem azokat, akik a légteremben tartózkodnak.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz?

Vavyan Fable és Rejtő Jenő a két nagy kedvencem, mindketten zseniális írók, kuriózum-humorral megáldva, de említhetném Heller-t, Hrabal-t, és még sorolhatnám három napig a jobbnál-jobb írókat. Ők mind hatással voltak/vannak rám, de példaképem nincs. Olyan szeretnék lenni, amilyen vagyok, nem egy másik író gyenge másolata.

Hamarosan megjelenik a „Fekete Kristály” című regényed. Írj róla egy kicsit az olvasók számára!

A Fekete Kristály akkor íródott meg, amikor elegem lett az olyan történetekből, ahol a legfiatalabb és leghülyébb fiúcskát kenik fel hősnek, aki aztán a jól bevált dramaturgia szerint le is győzi a nálánál jóval korosabb, erősebb, okosabb, tapasztaltabb főgonoszt. Azokban a korokban, amikor a falvakat járták a fabulások és meséltek, még talán volt is ennek értelme, de ez mára már nem állja meg a helyét. Ma, amikor már az iskolában is olyan elvárásokat támasztanak a gyerekekkel szemben, ami egy felnőttnek is becsületére válna, és aki nem tanul, nem képzi magát, hanem “kicsi, erőtlen, butácska, de JÓ” az menthetetlenül lemarad, nos ebben a világban ez a hozzáállás inkább káros, mint hasznos. A Fekete Kristályban ezért inkább arról mesélek, hogy hogyan kéne nem ítélkeznünk a másik felett, amíg meg nem ismerjük, hogy a pletyka milyen veszélyes és romboló tud lenni, hogy az értelem sokszor hatékonyabb fegyver, mint a legélesebb kard. Ezeket a témákat persze összeszőttem izgalommal, érzelmekkel, humorral, így aztán a keserű orvosság is könnyebben csúszik, egy kanálnyi mézben elkeverve.

https://www.facebook.com/Ariana-T-Dianis-Fekete-Krist%C3%A1ly-1384965218410789/?fref=ts

Kinek ajánlod a regényed?

12 éves kortól a koporsóig, mindenkinek. Nagyon sokan olvasták a Fekete Kristályt megjelenés előtt, mert szerettem volna tudni, hogy melyik korosztály a legfogékonyabb rá. Legnagyobb megdöbbenésemre; mindegyik. Kortól és nemtől függetlenül is élvezték a “mesét”­, ami azért lett mesévé minősítve, mert nincs benne ömlő vér, brutalitás, és szex. Olyannyira szerették a felnőttek is, hogy szinte mindenkinek Bumbling, a sárkány a kedvence, pedig ő tulajdonképpen csak egy mellékszereplő.

Miért pont a fantasy műfaj fogott meg?

Mert roppant hülyén festene egy sárkány a Rottenbiller utca sarkán. A fantasy műfaját azért szeretem, mert kiszakít ebből a világból, nem csak engem, az olvasókat is. Nem tudnék például olyan történetet írni, ami arról szól, hogy fáj az élet, mert gimisnek lenni borzalom. Van elég bajunk ebben a világban, nem kell azt még írásban is tovább cizellálni. A nevetés az egyetlen, amivel át lehet vészelni a komolyabb bajokat is. Ezért választottam a fantázia világát, ott ha valami szörnyűség történik, az is egyértelműen fikció, hiszen ritkán találkozunk össze a boltban, mondjuk egy gonosz lelkű varázslóval.

Mik a további céljaid ezen a téren? Van e tervben új regény?

A Fekete Kristályt anno nyolc hét alatt írtam meg, sajnos a többivel nem tudok ilyen fürge lenni. Következő regényem felénél tartok nagyjából. A címe Szerződés és egy macskává varázsolt királyról szól, illetve arról, hogy milyen kálváriát kell bejárnia, míg végre visszaváltozhat. Ha azzal készen leszek – reményeim szerint a következő Könyvhétre -, utána megírom a Fekete Kristály folytatását, Unio Mystica címmel. Nem akartam folytatást írni, de akik eddig olvasták kisírták, hogy mégis legyen, és bár lezártam a történetet, de tudom folytatni. A negyedik könyv egy félig kaland, félig sci-fi regény lesz, Amen címmel. Ebben a történetben a hittel foglalkozom, vagy inkább az olyan dogmákkal, amiket szerintem erősen felül kéne vizsgálnia az emberiségnek. Az Amen után következik a Hétvár Legendája, ami az erdélyi tündérek történetét meséli el, kicsit talán máshogy, mint azt eddig olvashattuk. Ezután pedig egy olyan regény következik, aminek még munkacíme sincs, bár nem szoktam munkacímet adni. Ez a történet Saint-Germain grófjáról szól majd, ebből gondolom mindenki tudja már, hogy a fő téma a halhatatlanság lesz. Ezek a tervek. Sokszor kérdezik, hogy írok-e vázlatot, de nem szoktam. Minden könyv itt van a fejemben, amíg nem lesz lehetőségem mindet leírni, addig is szépen híznak idebent. Néha kicsit idegesítő, ahogy a karaktereim egyszerre beszélnek, de azért még tudom tartani a prioritást.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

Arra, hogy a visszajelzések alapján valóban olyan hatást váltok ki az olvasókból, amilyet szeretnék. A kedvenc történetem ezzel kapcsolatban, amikor egyik ismerősünk felhívott és azt mondta: “Most olvastam el a könyvedet. Két napig hideget evett a családom!” Amikor ilyen véleményeket kapok tudom, hogy jó úton járok.

És végül, mi az, ami boldoggá tesz téged?

Szinte bármi, aminek egy kicsit is lehet örülni. Főleg az, ha békében hagynak és írhatok, vagy ha Anyukámnak örömet okozhatok, vagy az, amikor éjjel Noki végigterül rajtam és dorombolva elalszik. Tudom, hogy ezek apró dolgok, de engem ezek éltetnek. Köszönöm szépen az interjút!

Én is köszönöm és remélem, hallhatunk még Andi további regényeiről is! Ariana T. Dianis facebook oldalát és a regény megjelenéséről szóló híreket ITT érhetitek el.