18

18

Neve: Sándor Luca
Született: 1999.01.11.
Eredetileg áprilisra vártak, csak azt hiszem, már akkor sem voltam túl türelmes alkat.
Szülői szemszögből ez trauma.
Koraszülött gyerek,
minden, amid van, az
kételyek és remény.
Főszereplőként viszont csak annyit éltem át, hogy meguntam a magamról szóló sztorikat.

A 3. héten sikeresen megfordítottam a fejem!
A legkisebb pelenka a bokámtól a hónaljamig ért.
A 3 ml tejet már kihánytam, 900 grammról fogytam vissza,
de mégis, ez a lány küzd, és nézd csak, milyen inku-bátor!
Én meg csak félszegen mosolygok, mint akinek hosszan és hamisan éneklik a boldog szülinapot és csak annyit tudok mondani, hogy mindegy, mert végülis most itt vagyok, nem?

Itt vagyok 18 évesen, mégsem várok csodát.
Nem várok csodát, pedig csoda, hogy itt vagyok.
18 évesen először sokan elvárásokkal fordulnak a korom felé.
Akkor…mostantól felnőttnek KELL lennem?
Rohangálás, képzelődés, tízórai feledős,
már a következő 20 évért is én vagyok a felelős!
Nézhetek erőszakot, pornót, jöhet bármiféle tartalom,
mostantól más minden, de minek, ha nem akarom?

18 évesen kiadják nekem az alkoholt.
18 évesen csak azért sem kérik majd el a személyim.
Mondjuk kívülállóként továbbra is vagy tizenháromnak vagy húsznak néznek, ami azzal is összefügg, hogy az ismeretlenek szoros egymásutánban tartanak
cukinak, őrültnek, majd félelmetesnek.
18 évesen toporgok az otthonról való elköltözés küszöbén, de még mindig csak akkor hagyhatom el a házat, ha elegendő pulcsi van rajtam ahhoz, hogy anyukám ne fázzon.
18 évesen először hívtam el ide az anyám, hogy meghallgasson.

Nem egy dátum tesz felnőtté, de azt hiszem, van, amit ebben az évben fogok megtanulni.
Hogy ne úgy akarjak egész lenni, hogy az ideálom másfél.
Hogy ne maradjak csöndben, csak azért, mert más fél.
Élesben tanulok majd meg érettségit írni,
és talán arra is rájövök, hogy kell közösségben sírni,
mert fáj, hogy egy tömegmészárlást ecsetelő dokumentumfilm után
tépett szívvel – száraz szemmel ülök, miközben körülöttem könnyeznek, aztán
nap végén, otthon, egyedül
én is elbőgöm magam.
Itt állok 18 évesen és még mindig magzatpózban alszom.

Előttem kérdőjelek megunhatatlan sora.
Néha úgy érzem, mintha Múzsák csókja sem érne többet, mint egy flegmán félredobott hamuzsák.
Mégis hogy a francba fogok hamarosan bankba járni?
Előre látom magam az első állásinterjún, ahogy ujjaimat tördelve hirtelen nem tudom, most mi legyek, cuki, őrült, vagy félelmetes,
mindenesetre félek, hogy nem leszek elég talpraesett,
hiszen még a monogramom is az, hogy SL!
Van, hogy belegondolok saját méreteimbe az univerzumhoz képest és ez egyszerre nyugtat meg és riaszt el
…de mindez végülis mindegy, mert most itt vagyok, nem?

 

Írta: Sándor Luca

 

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.