5. nap – a lista

5. nap – a lista

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, ha a céljainkról van szó, hogy ezek kézenfekvő dolgok. Mindenkinek vannak céljai. Viszont, ha már arra kerül a sor, hogy beszéljünk róla, sokszor elfog az aggodalom. Leblokkolunk, egyre nehezebben vállaljuk fel. És ha most arra kérnélek titeket, hogy vegyetek elő egy füzetet és írjátok le őket, akkor biztosan legyintenétek, és talán még ki is ikszelnétek a kis ablakot a jobb felső sarokban. Nehezen szánjuk rá magunkat, a nem megszokottra. Mert ki is vezet manapság listát az álmairól. Legfeljebb egy kis fiókban rejtegetjük, a szívünknek azon a részén, melyet csak nagyon ritkán merünk kinyitni. Talán még olyan fiókok is léteznek bennünk, melyeket már tíz éve meg sem mertünk nézni.

De most próbáljatok meg kivételt tenni, és írjátok fel őket. Ha még bátortalanok vagytok, akkor egy füzetbe. Viszont a merészebbek, akár a kis parafatáblájukra is kitűzhetik. Higgyétek el, ezzel tehettek a legtöbbet magatokért! Felvállalni a céljainkat, az egészen nagy lépés. Szem előtt tartani, és dolgozni rajtuk, hinni bennük az pedig szabályosan hőssé tesz titeket! Nem kell, hogy minden nap tegyetek valamit értük, de tegyen boldoggá titeket, hogy valami fontos történik most bennetek! Elindultok egy rég elfeledett úton.

És lehet jönni fognak nehezebb napok. Amikor talán elbizonytalanodtok, vagy kinevetitek magatokat, de számít ez? Kicsit szeretek erre úgy gondolni, hogy ez egy kihívás. Mint valami extrém sport. Egy olyan dolog, amit eddig nem próbáltál. Tedd meg most, és legyél hálás érte, hogy megértél erre is. Hiszen ez kicsit sem könnyű. Legyőzni magunkban az egót, a lusta részt, azt aki inkább elfogadja, hogy az élet egy állóvíz. Rúgd fel a saját kis kényelmedet. Alkosd meg az életed!

Nem fogom megmondani, hogy hány célt írj fel, lehet az nagyon rövid is, de az is lehet, hogy a végén belelendülsz. Csoportosíthatod is. Milyennek szeretnéd a jövődet, hol szeretnél élni, milyen emberek vegyenek körül stb. Írd körül, élvezd az egész folyamatot. A jövőd magvait most ülteted el!

És ha teheted, mikor csak eszedbe jut, bővítsd ki. Írj hozzá valami újat! És legyél hálás, hogy meg merted tenni!

displaypicture_large

weheartit.com

Akik megélik az élet csodáját, csupán egyetlen ponton különböznek azoktól, akik nem: a szokásaikban. A vonzás törvényének használata életformájukká vált, így bárhová is mennek, bármihez is nyúlnak, csoda terem. Ők azok, akik folyamatosan – és nem csupán kivételes esetekben – támaszkodnak a bennük levő erőre.

                                                                                          / Rhonda Byrne /