5 nyárra hangoló könyv

5 nyárra hangoló könyv

Végre itt van a június, vagyis a nyár első hónapja. Én ennek nagyon örülök, a sok hidegből és esőből már bőven elég volt. Imádom a nyarat, így már alig vártam, hogy újra forróság legyen és elfelejtsem a téli borongós időt. Imádok ilyenkor nyári témájú könyveket olvasni, hogy még jobban rá tudjak hangolódni. Így most olyan könyveket hozok nektek, amik a nyarat idézik.

 

Zakály Viktória: Szívritmuszavar

Forrás: Moly

Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat.
Egy hely, melyet soha nem feledsz.
Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.
A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.
Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.
De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?
A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.
Csönge – a szerelem szava.

Miért olvasd?
Egyetem vége, nyár, Csönge, tábor, szerelem…ezek a szavak jutnak először az eszembe erről a könyvről. Szóval ez egy tipikus nyári, bár cseppet sem könnyed olvasmány, ami egy kis pluszt tesz az emberhez. Zakály Viktória egy remek történetet ad ezzel a könyvvel, aminek nem titok, hogy személyes élmények voltak az alapjai. Imádom az írónő stílusát, ami bár lehet sok embernek kicsi túlírt, mégis számomra csodálatos, ahogy a magyar nyelvvel játszik.

 

Majsányi Kati: Erdőmese

Forrás: Moly

Mi ​történik, ha a tündérek világa találkozik az emberekével? Vajon megértik-e egymást? Szeretet vagy gyűlölet alakul ki köztük, vagy esetleg a szerelem dúlja fel a két világot?
A király első lovagja hatalmat, gyönyörű feleséget szerez vitézségével, s a királyi adománnyal, tudtán kívül, tündér lakta erdő birtokosa is lesz. A vadon rejtekében már hosszú idő óta háborítatlanul éltek a tündérek, manók, koboldok.
Békés világukat feldúlja Csanád lovag, a vidék új ura: itt építteti fel várát. Az erdő védelmezője, a csodálatos erdőtündér bosszút esküszik. Az erdőt egy szörny keríti hatalmába, nyomtalanul eltűnik a várúrnő, s a vár elátkozottá válik.
Az itt nevelkedő két apród, Márton és Detre, a vár és az erdő közti harcok középpontjába kerül. Izgalmas kalandok és veszélyes harcok árán érnek férfivá, sőt lovaggá. És egy valódi lovag életéből a szerelem sem hiányozhat.
Majsányi Kati második regénye, az Erdőmese megidézi a középkor hangulatát és egy varázslatos világot, mely a természet csodáit és az erdő szeretetét hirdeti.

Miért olvasd?
Maga a borító is már a nyarat, a szabadságot sugallja. Az egész történethez kapcsolódik az erdő és a varázslat. Szeretek én is nyaranként a természetben járni, vagy csak kiülni a kertbe és ott olvasgatni. Ha ránézek erre a könyvre rögtön ez jut eszembe. Majsányi Kati egy olyan mesét tárt az olvasó elé ezzel a könyvvel, amit gyerek és felnőtt is ugyanolyan élvezettel olvassa, mert a benne lévő értékek mindenki számára nagyon fontosak.

 

F. Kosztyu Viola: Lorena

Forrás: Moly

Lorena egy kissé különc lány gitárral. Nem tudja elfogadni, hogy csak plázacicák csacsogását élvezheti, ha társaságra vágyik. Azonban a közös élmények miatt kezdi megszeretni ezt a más stílust képviselő bandát, amibe belecsöppent.
“Talán két óra sem kellett, Maggie és Stephen annyira berúgtak, hogy nem bírtak állni sem. Próbáltak beszélgetni, ám mivel érthetetlen volt mindkettőnek a mondandója, nem aratott nagy sikert. Mi egy szót sem értettünk belőle, de úgy tűnt, mindketten ismerik a közös részeg-nyelvet. Stephen leült Josh mellé, ő viszont nem a tengeribetegség miatt hányt, hanem a több doboz elfogyasztott sör miatt.
– Ó, már jön fel a Hold. – nézett az égre Clarissa, még mindig Josh hátát simogatva.
– Mé’, azt is ittunk? – törölte meg a száját egy újabb adag után Stephen.”

Miért olvasd?
Annak ellenére, hogy vannak hibái a könyvnek, mégis ajánlanám egy olvasásra. Lorena nyara egész bulisra sikerült a költözéssel, új barátokkal és persze egy szerelemmel és titokkal együtt. Engem sikeresen visszarepített a múltba és az iskolai nyári szünetre. Aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni, kicsit kikapcsolódni, annak bátran ajánlom ezt a történetet.

 

Leiner Laura: Bábel

Forrás: Moly

Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utolsó nap sztárfellépője a Red Hot Chili Peppers.
Zsófinak ez lesz élete első fesztiválja, amelyen barátaival, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával együtt vesznek részt. Ez pedig azt is jelenti, hogy többnapos, ismeretlen olaszok utáni hajtóvadászat, az orvosi sátorban töltött hosszú órák és a VIP-szekcióba való kétségbeesett bejutási kísérletek is várnak rájuk. A folyamatos bulizás, sátorozás, a koncertek és a legelképesztőbb közös élmények felejthetetlenné teszik ezt a hét napot, sőt, talán az egész nyarat.
„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humora. Gratulálok!” (Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója)

Miért olvasd?
Leiner Laura lehet a fiatalabb korosztályt célozta meg ezzel az írásával, én mégis imádom! Az egyik kedvenc nyári olvasmányom, mert teljesen át tudja adni a fesztiválozós élményt. A koncertezés, számos program, fesztiválos szerelem mind bele vagy sűrítve ebbe a 400 oldalas történetbe. 

 

Vivien Holloway: Winie Langton történetek

Miért olvasd?
Ez a sorozat az, amit bármikor előkaphat az ember, mindig tud rajta mosolyogni. Imádom ezt a kelekótya családod és Willt a maga kétbalkezességével. Winie egy igazán belevaló csaj, a családja pedig szinte példaértékű, már, ami az összetartást illeti. Mert azért mégiscsak egy tolvajcsaládról van szó, ami ebben a világban egyébként annyira nem is megvetendő. Egyébként pedig: Winiet mindenkit alkalomra!

Kiemelt kép forrása: https://pixabay.com

Szerző:

„Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” /George R. R. Martin/ Ez az idézet tökéletesen tükröz, hiszen imádok olvasni és elveszni a könyvek adta csodálatos világokba.