508. nap

508. nap

,,Mert ez a dolgok rendje: rátalálni és elveszíteni.”
Gyűrűk ura

Felébredek, kinyitom a szemem, és rám zuhan az életem. Ez a legrosszabb pillanat a napban. Ez a pár másodperc.

Március 22-e van. Süt a nap. Simogatja az arcomat a napsugár. Az egyetlen, amiben bízhatok, hogy a tavasz elhozza a változást; az erőt, a lelki békét, a megnyugvást. Szeretném, ha hazahozná azt a lányt, aki már régóta kiköltözött belőlem: nagyon hiányzik. Törekednem kell arra, hogy minden napot megéljek, nem akarok többé úgy felébredni reggelente, hogy ,,ez is csak egy nap, hamar eltelik”. Meg akarom ragadni a pillanatokat, fényképeket szeretnék készíteni az agyamba, pillanatokat, hangulatokat, érzelmeket elraktározni, amikből később lehet töltekezni; mondjuk a sötét télen, amikor úgy érzem, maga alá temet a szürke égbolt. Három hónapon át hittem, hogy a hó majd megvéd, megóv minden rossztól: hittem, ha hóesésben indulok el otthonról, nem lesz baj. A tavasztól azt várom, hogy megmentsen. Feloldozzon a hibák súlya alól, melyeket elkövettem.

weheartit.com

weheartit.com

Még mindig ott áll a levél a könyvespolcomon megcímezve, gondosan elbújtatva a tiszta, érintetlen papírtasakok közé. Sosem írtam le olyan szép, ívelt betűkkel a nevedet és az enyémet, mint azon a napon arra a borítékra. Azóta már felbontottam egyszer, elolvastam a kétoldalnyi írást a pillangós levelező lapon, majd visszahelyeztem ugyan oda. 2012. október 30-a óta a boríték ragasztócsíkja megsárgult, nem ragad többé, pedig 508 nap nem az örökkévalóság. Azon a keddi napon nem adtam fel a postán, mert túl elszánt voltam, és éreztem, ez hiba. Másnap reggel az tartott vissza, hogy úgy sem válaszolnál, majd az, hogy nem értenéd meg a szavaimat. Aztán meg úgy gondoltam, már késő.

508 nap. Ennyi idő alatt a papír megsárgult, én kivesztem a mindennapjaidból, te meg talán soha nem is voltál a részem.

,,Most is szeretni vágyott
ez a szív, csak megrepedt.
Mert mindig arra várt,
hogy a másik lépje meg.”
Belmondo: Mikor

Az első szív volt a tiéd, mely a kezeim között tört össze. Néhány szilánk azóta a húsom tartozéka, hogy soha ne felejtsem el, milyen érzés valakiben lerombolni mindazt, ami miattam épült fel. Éveken át egy sivár űrrel a szívemben ébredtem, melyet cipeltem mindenhová; azóta már tudom, hogy az üresség is hatalmas súllyal rendelkezik. Ebben a bolygónyi kietlenségben hordoztam magammal a napokat, amikor nem beszéltünk, az időt, amikor össze voltunk veszve. A csalódásokat, a válasz nélküli kérdéseket, a kételyeket. A hitet, hogy valaha minden rendben lesz. A 30y megfogalmazta a legnagyobb igazságot: ,,olyan béna bolygó vagy te is, hogy eldobtad, de el sosem engedted.”

,,Minden nap úgy kelek fel,
hogy most a vége jön.
Épp cserélném a lelkem,
de újra rám köszön.”
Belmondo: Mikor

Már nincsenek elvárásaim. Nem várom, hogy beszéljünk. Nem kapargatom fel naponta egy helyben ülve a sebeket, melyek azon a nyári napon keletkeztek, amikor minden elromlott. Örökre feltáratlan kincs leszel, én meg a régész, aki annyira ügyetlen, hogy még az ásót sem tudta a jó oldalán megfogni. De sosem felejtelek el. Téged és azt, aki veled tudtam lenni. A napokat, amelyeket egymás mellett töltöttünk, az időt, amikor a legjobb barátom voltál. Az öleléseket, a nagy sóhajok után feltett kérdéseket, melyekre sosem érkezett válasz. Bármilyen hihetetlen, azt az érzést is meg szeretném őrizni magamban, melyet éreztem minden egyes percben, a négy év alatt. A remegést, hogy mi fog történni aznap; ott leszel-e bizonyítékul, hogy szerethető vagyok.

Olyan kapcsolati hálót szőttünk, melynek bonyolultsága teherként nyomja a mellkasomat. Egy olyan rejtvény ez, melynek kockáit sosem fogom tudni betűkkel megtölteni. Nem tudom, miért voltunk, miért lett vége, és miért így kellett történnie.

A leszakadt kabátgombom vagy, mely a mai napig ott pihen a kabátzsebben, arra várva, hogy valaki visszavarrja, ha még érdemes.

Érdemes? 508 napja fel nem tett kérdés ez is, melyre nem jönne ki egy betűnyi hang sem a torkodból. S talán az enyémből sem. Már.

weheartit.com

weheartit.com

Szerző:

Széni (Póczek Klaudia)
Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás