7 havas dal

7 havas dal

Mióta felnőttem, nem nagyon rajongok a hóért, bár már abban sem vagyok biztos, hogy gyerekként annyira szerettem volna. Persze, szépnek szép, és nagyon is szeretném, ha nem kellene sehova se mennem. Főleg, hogy biciklivel járok, így annyira nem mókás a közlekedés havas időben. Pedig én tényleg oda lennék a télért meg a hóért, ha ilyenkor otthon maradhatnék. Sőt akkor talán még egy kis sétára is hajlandó lennék, mert az például egész jó, mikor ropog a hó az ember lába alatt. Viszont még jobb bebújni a takaró alá, és az ablakból nézni a hóesést, miközben téli dalokat hallgatunk.

Most ilyen havas bevackolós napokhoz gyűjtöttem össze néhány dalt Nektek!

1.Pierrot: Eljön a tél

Pierrot, azaz Marosi Z. Tamás hangja mindig nyugtatóan hat rám, még a télről is úgy énekel, hogy szinte elhiszem, hogy lehet szeretni ezt az évszakot is.  Az Eljön a tél című dalában pedig tökéletesen megjeleníti, hogy szerelmesen még a hideg sem számít. Hiszen egy ölelés mindig felmelegít még a legfagyosabb időben is, és ilyenkor még az sem érdekel, hogy fáj nevetni fagyott arccal.  Ilyenkor tényleg “Csak kint van hideg, mert belül ott a szív!” és ennél nincs is jobb.  Szerelmesen még a tél is lehet szép.

 

2. Pierrot: Az első hó

Pierrotot nem tudom megunni, ráadásul van még egy csodaszép téli dala, Az első hó.  Mikor először esik az évben hó, annak még talán egy icipicit én is örülök, de persze azt remélve, hogy ez az első és utolsó hó erre a télre. Mondjuk a szobából nézve valóban szép, mikor “Esik a hó, az első hó, s az egész udvar csupa porcukor”, és megnyugtat a tudat, hogy “pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő, ez is gyorsan továbbvándorol”. 

 

3. Kelemen Kabátban: Téli dallam

Ugyan még mindig nem vagyok ennek a zenei stílusnak a rajongója, de a Kelemen Kabátban dalok azért gyakran csalnak mosolyt az arcomra. Ahogy a Nyári dallam, úgy a Téli dallam is viccesre sikerült, és egy kis vidámságot csempész a hideg téli napokba.  Na meg persze, abban is van igazság, hogyha “Ha forralt boros a lehelet, akkor árad a szeretet”. Hiszen forralt borral még a tél is szerethetőbb, aztán meg tényleg “Mindjárt itt a nyár!” 

 

4. Kávészünet: Esik a hó

A Kávészünet mindig gyönyörűen zenésít meg szebbnél szebb verseket. Szabó Lőrinc Esik a hó című alkotása esetében sem történt ez másként, egyszerűen gyönyörű. Már magát a verset is nagyon szeretem gyerekkorom óta, de így még jobban belopta magát a szívembe. Emlékszem, mikor általános iskolában ezt kellett szavalni, milyen jókedvűen mondta mindenki, hogy “fehér már az utca, fehér már a puszta, pepita a néger, nincs Fekete Péter”, ahogy azt is, hogy “de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye “. Aztán pedig mindenki vidáman harsogta az utolsó sort: “mind azt kiabálja, hogy esik a hó”.  Ez a vers egyszerűen szívet melengető, nem lehet nem szeretni.

 

5. Kiscsillag: Légyszíves

Ez a dal számomra egy tipikus fülbemászó dal volt, tudjátok olyan, amit elég egyszer hallani,  és egyszerűen nem megy ki többet a fejedből, csak a sorai járnak az eszedben folyamatosan. Ez is kicsit szerelmes, kicsit télies dal, és nagyon szeretem. Ráadásul a klipjét is jól eltalálták, mindig jó kedvem lesz, ha megnézem. Valamint mindig eszembe juttatja ez a dal, hogy télen se áll meg az élet, hiszen “jönnek majd a bálok”, ahol márpedig ott kell lenni. Szóval “Vigyetek el engem is lassúzni srácok”.

 

6. Kispál és a borz: Lefekszem a hóba

Ha tél van és hó, akkor ez a Kispál és a borz dal az első, mely eszembe jut.  Tipikus hóban fekvő érzés, mert néha csak “Lefekszem a hóba melléd. Nyakamba összeér a víz”. Amilyen egyszerű ez a dal, olyan nagyszerű. Elég könnyen megmarad a szöveg az ember fejében, aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy spontán rázendít, mikor havat lát.

 

7. Quimby: Hó

Ez a Quimby dal, az a dal, amely tökéletesen összefoglalja a véleményem a hóról: “Mi a francnak ez a hó?”

A dalról pedig Kiss Tibi elárulta:

 „A kisfiamnak gyakran improvizálok mindenféle légből kapott dalokat, melyeket általában a környezet, egy tévéműsor egy pár cipő, vagy egy új pelenkatípus inspirál. Ennek az első versszaka egy márciusi hóesésben pattant ki, majd még a gyereket elvitte az anyukája sétálni, kész is lett a többi. Alapvetően nem gondoltam komolyan, de a zenekarnak bejött és így bekerült a lemezanyagba. Zeneileg ilyen népi-techno hangulatú valami, viszont a szövege miatt úgy gondolom, hogy csak tavaszi hóesésben fogjuk játszani.” (forrás: recorder blog.hu)

Szerző:

*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*