A Belau szárnyalása-Turnévideóval jelentkezik a friss Fonogram-díjas formáció

A Belau szárnyalása-Turnévideóval jelentkezik a friss Fonogram-díjas formáció

Örömmel fogadtam a hírt, miszerint a Belau idén elnyerte a Fonogram-Magyar Zenei Díjat.
Nem is csodálkozom, hiszen már az első dal megjelenésekor azt éreztem, hogy, na, ez valami más, valami, amire óriási szükségem volt (és azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül).
Kedves Péter, a Belau megálmodója egy korábbi interjúban így fogalmazott:

„A Belau üzenete egyszerű: próbáljunk meg kiszakadni a hétköznapi nyüzsgésből és igyekezzünk megélni a pillanatot. Ennek megfelelően a cél, hogy a zene hatására belső utazásra induljon a hallgató, olyan reményteli és napsütötte helyekre, ahol ki tud kapcsolni és képes meglelni a harmóniát.”

Úgy gondolom, Péter üzenete célt ért, amelyről megannyi siker tanúskodik. Igen, az embereknek szükségük van a Belau által közvetített életérzésre. A zenekar pedig szárnyal.

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar a nyár folyamán közel 40 koncertet adott, köztük a legnagyobb fesztiválokon. Az első lemezük, The Odyssey címmel nemrég jelent meg, amely a napokban Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A tavasz folyamán egyetlen pesti koncertet adnak: március 24-én, az A38 Hajón idézik meg a nyarat.

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a magyar zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A Belau egy év alatt számos sikernek örülhetett: tavaly több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, több komoly rádiós játszással is büszkélkedhetnek. A fiatal formáció nyáron közel 40 állomásos turnén vett részt, ahol többek között olyan eseményeken is fellépett, mint a Sziget, a Balaton Sound, a Paloznaki Jazz Piknik vagy a tavaly Európa legjobb fesztiváljának választott kolozsvári Untold.


Kedves Péter kezdetben egyszemélyes projektje – Buzás Krisztiánnal és élőben session zenészekkel kiegészülve – időközben zenekarrá nőtte ki magát. A Belau első, The Odyssey című lemezén a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül olyan tehetséges fiatal énekesnők kaptak kiemelt szerepet, mint Antonia Vai, Dallos Bogi, Herrer Sára, Myra Monoka és Szécsi Böbe (utóbbi hallható élőben is). A dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a Földközi-tenger térségében és ezt a világot szeretné a formáció még jobban átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre.

Szerencsére a zenekar első évében is rengeteget koncerteztünk, amit ilyen-olyan módon igyekeztünk dokumentálni, több-kevesebb sikerrel. Januárban Erdélyben mutattuk be a lemezünk, egy rendkívül jól sikerült 3 állomásos turnén, ehhez készítettünk egy roadmovie jellegű videót, ami azt a hangulatot próbálja meg átadni, hogy milyen, amikor úton vagyunk, mégis csak az utazás tematikához köthető jó pár dal. – mesélte a Belau.

A Fonogram-díjas zenekar, londoni koncertje, és erdélyi turnéja után, március 24-én az A38 Hajón, az április folyamán, vidéken, májusban pedig külföldön mutatja be The Odyssey című nagylemezét.

Íme, turnévideójuk, mely talán még közelebb hozza őket a közönséghez.

Képek forrása: Music Belau 

Egyéb forrás: Music Belau

 

Szerző:

Álmodozó vagyok, aki képtelen megmaradni a realitás talaján, mert a lelke magasabbra vágyik. Kereső. Utazó a világban és önmagában, nyitottan az egész mindenségre. Csak egy kis lélek, aki valahonnan ide pottyant, s ha már így esett, gondolta körül néz.