„A boldogság választás kérdése, ebben fedeztem fel az enyémet.” – interjú Habarics Dáviddal

„A boldogság választás kérdése, ebben fedeztem fel az enyémet.” – interjú Habarics Dáviddal

Szeretném nektek bemutatni az egyik legjobb barátomat, Habarics Dávidot. Egyetemi éveink alatt rengeteget beszélgettünk az alkotásról, ez a téma kitartóan végigkísérte közös tanulmányainkat, és a filmnézés, játék, sörözések és persze az órákra járás mellett ez is hozzájárult a köztünk lévő, életre szóló barátság kialakulásához. Dávid remek fotós, a tehetsége mellett azonban legalább ugyanilyen fontos az is, hogy igazán élvezi, amit csinál.

Habarics Dávid

Mutatkozz be az olvasóknak, mondd el, mit kell tudni Habarics Dávidról!

Habarics Dávid vagyok, Százhalombattán voltam pelenkás, Mátészalkán nevelkedtem, Debrecenben tanultam, Budapesten éltem és Százhalombattán élek. Az élet körforgására hirtelen nem is tudnék jobb példával szolgálni. Hobbifotós, grafikus, photoshop akrobata, állatbarát, jóképű, szerény. Rajzolni is tudok, de csak pálcikaembereket, ám azokat nagyon jól. A Barátság Kulturális Központban dolgozok művelődésszervezőként.

Mióta szeretsz fotózni? Hogyan kezdtél el ezzel foglalkozni?

Szükségem volt egy olyan hobbira, amivel fejleszthetem és kifejezhetem kreativitásomat. Ez volt az elsődleges szempont, amikor zeneszerzésre adtam a fejem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy megfelelő felszerelés nélkül nem lehet olyan minőségben űzni ezt a tevékenységet, ahogy elképzeltem. Régebben, azaz több mint öt éve, volt testvéremnek egy tükörreflexes gépe, amit ő hobbi célra vett magának, de ritkán használt. Egyikőnk sem rendelkezett felhalmozott fényképésztudással, így miután megosztottuk egymás között azt a kevés tapasztalatot, amit eddig szereztünk, az alapoktól kellett kezdenem az egészet. Miután egyre többet használtam a gépét, annyira megszerettem, hogy a napi szintű kép babrálás elengedhetetlen része lett napjaimnak.

Mit jelent számodra a fényképezés, csak egy hobbi, vagy valami több?

Mindig is több, mint hobbiként kezeltem, az önkifejezés egyik legegyszerűbb és legszemléletesebb módját találtam meg benne. A boldogság választás kérdése, ebben fedeztem fel az enyémet.

Milyen stílusban/műfajban tevékenykedsz, mi érdekel a legjobban?

Szeretek a fénnyel játszani, leginkább az éjszakai fotózás mozgatja fantáziámat, és mint egy molylepke, repülök minden fényes dologra, ami vonzza a szemem. Valamint a multi-expozíció és a portréfotózás az általam kedvelt témák. Persze ez nem azt jelenti, hogy például utcai fotózással nem foglalkoznék, arra csak kevesebb idő jut.

Mire vagy a legbüszkébb, amióta ezzel foglalkozol?

A boldogság az arcokon, amikor sikerül olyan képet készíteni, amivel a portré alany elégedett.

Vannak példaképeid, akikre felnézel valami miatt?

Nincsenek. Rengeteg embertől tanultam, ha egyet kiemelnék a sok közül, az a többiek előtt lenne tiszteletlenség.

Habarics Dávid

Mi tesz téged boldoggá a mindennapokban?

  • családdal, barátokkal töltött idő
  • palacsinta
  • megsimogatni egy kutyát
  • egy jó film
  • alkotni
  • utazni
  • rábukkanni egy új kedvenc zenére
  • ja és persze a fotózás, képmanipulálás

Mik a további céljaid a fotózás terén, illetve a mindennapi életben?

Ha valamikor sikerül összegyűjteni egy kiállításra elegendő minőségi képet, akkor majd bemutatnám azokat. Kitartó munkával bármi elérhető, így ha továbbra is készítek képeket nap, mint nap, akkor össze fog jönni ez az elképzelés. A mindennapi életben pedig szeretném fenntartani a jelenlegi állapotot: megőrizni azt, amim van, tenni valamit a közösségért, még ha az apró dolog is.

Van valami, amit szeretnél megüzenni a világnak?

Képet róla, vagy meg sem történt! 🙂

 

Köszönjük szépen a válaszokat Dávidnak, és további sok sikert kívánunk!

Szerző:

Írok, olvasok, rajzolok, szeretem az óceánt, a kutyákat, a cilinderes polipokat… és létezem.