A bomba csak akkor él, amikor zuhan – ajánló a Fegyver a Kézben c. Iain M. Banks regényről

A bomba csak akkor él, amikor zuhan – ajánló a Fegyver a Kézben c. Iain M. Banks regényről

Iain Banks regényeiről már jókat olvastam és hallottam, ám most lehetőségem adódott az egyik legismertebb klasszikusát, a Fegyver a kézben c. regényét elolvasni az Agave Könyvek jóvoltából, mert idén ismét megjelent új kiadásban, kemény borítós kötetben. Maradandó élmény volt, annyi szent, mint egy fejlövés. Aki olvasta a könyvet, érti, mire célzok, aki nem, annak elárulom, hogy konkrét és szimbolikus formában is illik a regényhez ez a hasonlat.

A brit szerzőről nem árt tudni, hogy a nagy sikerű sci-fi regényein túl, mint például az aktuális olvasmányom, a szépirodalomban is jeleskedett. Előbbi alkotásait az Iain és Banks közé biggyesztett M. jelzéssel különböztette meg olvasói számára, de a regények színvonala mind tartalmilag, mind nyelvezetileg ugyanolyan igényes. Regényein komoly nyomott hagyott, hogy egyetemi tanulmányai során hallgatott  irodalmat, filozófiát és pszichológiát is, ezáltal színes és jelentős életművet hagyott maga után.

A Fegyver a kézben a Kultúra-sorozat harmadik kötete, amely ennek ellenére önmagában is megállja a helyét. Nem véletlenül. Banks mind a kilenc könyvet úgy írta meg, hogy bár azonos világban játszódnak, mindegyikben mások a főszereplők és a helyszínek is. A Kultúrában a géntechnológia olyan fejlett, hogy a végtagok visszanövesztése, az agy lebenyei által kiválasztott endogén drogok használata, sőt, a pár hónap alatt elvégzett tudatos nemváltoztatás is lehetséges, ezáltal egy jóval liberálisabb és valamivel perverzebb társadalomról van szó, mint sajátunk. Ebbe a keretbe ékelődik bele Cheradenine Zakalwe ügynök és az őt felfedező Diziet Sma története. Zakalwe egy arrogáns, szarkasztikus humorral rendelkező veterán, aki rengeteg háborút megnyert és túlélt, nem egy alkalommal akarták eltenni láb alól és talán ő sem taszítaná el magától a halált, ennek ellenére mégis több mint két évszázadot lehúzott már.

– Mondd, szerinted mi a boldogság? 
– A boldogság? A boldogság az… amikor egy verőfényes tavaszi reggelen, egy gyönyörű, szenvedélyes… többszörös gyilkossal töltött vad éjszaka után felébredsz. 
– …A francba, ennyi lenne az egész?

Ez a regény első felütése. Már ezzel megvett magának.

forrás: wikipédia

A regény felépítése igazán újszerű. A jelenben játszódó jelenetek arab számmal vannak jelölve és növekvő sorrendben követik egymást, ám minden ilyen fejezet után következik egy római számmal ellátott másik, amelyek csökkenő sorrendben helyezkednek el. Utóbbiak visszaemlékezések, tulajdonképpen flashback-ek, egy olyan elme termékei, aki az agyi trauma, az amnézia, vagy a poszttraumás stressz miatt kialakult elfojtás okán csak szilánkokban, töredékekben emlékezik a megterhelő múltjára. Ez kezdetben kizökkentett az olvasásból, mert bár rengeteg izgalmas és ötletes fejezet követte egymást, véres és megrázó képsorok iróniával és humorral tűzdelve, viszont a fragmentáltság miatt nehezen tudtam beleengedni magam újra egy másik idősíkba, történésbe. Főleg, hogy az elején még az sem volt tiszta, kiről szólnak a bevillanások, időben hogyan helyezkednek el! Nagyon rendet akartam teremteni a káoszban. Valahol a regény kétharmadánál sikerült ezt elengednem, akkor, amikor már kezdet a fejemben körvonalazódni a kép. A szupersztár ügynök, a háborúk kirobbantója és lázongások lecsillapítója, nemcsak a bevetései során szenvedett el rengeteg kínt, a múltjában is olyan borzalmat rejteget, amivel önmaga sem képes szembe nézni. Amit nem is csodálok. A végén bedobott csavar engem tökéletesen kiütött. Utólag minden a helyére kerül – nagyjából –, ezért be kell látnom, így ez egy zseniális húzás volt. Komoly elmetornát követelt, de zseniális megoldás. Csak fokozatosan, az információkat lassan csepegtetve  tárul a szemünk elé az igazi “Zakalwe” minden bűnével és hibájával együtt.

Ez a könyv egy hosszas vezeklés – ha pozitívan igyekszem látni, viszont, ha a tudásomra és a realitásomra hallgatok, akkor csak egy újabb bizonyíték arra, hogy vannak emberek, akik képtelenek a változásra. Vannak emberek, akiket a háború éltet és bár a jelen társadalmunkban bűnözők lennének, harc idején hősökké válnak.

Űropera? Transzhumanizmus? Akció? Dráma? Olyan összetett ez a történet, hogy minimum öt sztori is kitelne belőle, de akár szétszedhetnénk fejezetekre, amelyek közül szinte bármelyik lehetne önálló novella. Annyi szenvedés és ötlet sűrűsödik a kötetbe – a partikon megcsonkított bulizók, a lefejezett szertartási áldozatok, vérfertőző kapcsolatok, géntechnológiával elért halhatatlanság és sorolhatnám még -, hogy képtelen az ember egy ültő helyében elolvasni. Én több könnyedebb olvasmányt is forgattam közben, míg egy-egy fejezetet megemésztettem. Szóval semmiképp sem adnám érzékeny lelkületűek kezébe, viszont akik szeretik a sci-fit, a pergő akciót, a szépirodalmi, kifinomult nyelvezetet és nyitottak egy érzelmi hullámvasútra, annak nyugodt szívvel ajánlom a Fegyver a kézbent. Nekem a kedvenceim közé került.

 

a kiemelt kép forrása