A Buborékszoba – Interjú Mandragoriával azaz Szigeti Beátával

A Buborékszoba – Interjú Mandragoriával azaz Szigeti Beátával

„Egy hely a kábulat mozdulatlanságában.
A valóság színes falfestékfoltokból merített álomkép-szerű változata.
Perchossznyi lebegés az öntudatlanság lendületében.
Elferdített határok kereszttüzében megbújó igazságelemek életre ébresztése halványan szétsatírozott vázlatok felvonultatásával.
Harc a hamis diskurzusok ellen.
Egy tér, ahol az átlátszó üvegborítás hagyja metamorfózisba mártani tudathullámunk tévesen illanó sejtszövetét… „

Köszöntelek a Buborékszobában! Ha elszeretnél szakadni kicsit a hétköznapoktól, ha elszeretnél mélyedni egy-egy gondolatban, akkor jó helyen jársz.

Bea blogja már az első pillanattól megtetszett nekem. Egy színes steampunk világ, amely újabb és újabb szeletkéket tár fel az olvasó előtt írójából. Így hát nagyon megörültem neki, mikor ez a sokoldalú lány megengedte, hogy kicsit jobban megismerhessem, megismerhessük őt pár kérdés által.

1391605_10200509699135890_672335800_n

Mikor kezdtél el blogolni, és miért?

2009 januárjában indítottam az első blogom a B13 rendszerében, azért, hogy a verseimet megmutathassam a közönségnek. Néhány hónappal később már személyes érzésekről/élményekről is írtam, mi által elég sok embert „megismertem”. Egészen tavalyig, vagy esetleg tavalyelőttig ez a két téma kapott helyet a gyakran vándorló felületeken. Legalább egy éve már azonban nincs indíttatásom a személyes dolgok megosztására, így a mostani állapot már talán nem is nevezhető blogolásnak, csak egy olyan felület birtoklásának, ahol valamilyen formában és mértékben, valamilyen módon jelen vagyok.

Honnan jött a Mandragoria név, és miért szereted inkább ezt használni a valódi neved helyett?

Ez egy érdekes történet. Rengetegszer váltogattam a felhasználói nevemet a különböző közösségi oldalakon, ez mindig az aktuális érzelmi állapotomtól függött. Amikor egy újabb váltáshoz érkeztem (majdnem 3 évvel ezelőtt), sokat gondolkodtam, keresgéltem, hogy mi illene leginkább hozzám. Aztán valahogy… az már rejtély, hogyan, eljutottam egy néphiedelmekkel foglalkozó oldalra, ahol a mandragóra-gyökérről, mint burgonyaféle növényről írtak. A babona szerint (és itt bevillanhat valakinek a Harry Potter-sorozat), ha megpróbáljuk a földből kihúzni ezt a mágikus gyökeret (ami ember formájú), éktelen visításba kezd, és súlyosan megsebesíti áldozatát, vagy akár meg is ölheti. Viszont, ha mindenképpen igényt tartunk rá, akkor hosszadalmas és bonyolult előkészületekkel megszerezhetjük, és ha ez sikerült, az bizony nem lesz hálátlan, védelmezi és segíti azt, aki megmentette. Ezt az egész metaforát, ahogy van, teljes egészében magamra képeztem le, alaposan jellemzi az egész személyiségemet.
Csak a publikációknál tartok igényt erre a „művésznévre”. Az igazi nevem nem jelent semmit, legalábbis semmi olyat, ami egészen megfelelne nekem. (Beáta = boldogság, életem 22 évét elemezve ez egyáltalán nem volt jellemző.) A Mandragoria viszont (persze némi megtoldással, mert ’i’ nélküli változatában már volt regisztrálva a rendszerben), az előbbiek alapján rengeteg mindent elárul rólam. Már aki ismeri ezt a népi hiedelmet.

A környezetedben tudják rólad, hogy írsz, vagy inkább megtartod ezt magadnak? Ha tudnak róla, hogyan fogadták az írásaidat?

Nagyon sokáig megtartottam magamnak. Nem szerettem volna, ha ezáltal másként, még ennél is másképpen bánnának velem – ha még jobban kirekesztenének a közösségből. A közvetlen környezetemben persze 1-2 ember mindig akadt, akikkel egyszerűen muszáj volt megosztanom, de a családom csak idén nyáron értesült róla, méghozzá egy ismerőstől. Most az van, hogy végül mindenre rájöttek, az írásaim gyűjtőhelyére, és a megjelenésekre. Amikor szóba került, csak a tényekre szorítkoztunk, én helyeseltem, aztán nem firtattuk tovább. Úgy érzik, hogy kicsit be lettek csapva – ez szerintem nincs így, de talán jobb is, hogy nem jön elő ez a téma sűrűn.

Ha egy új közösségbe kerülök (ami gyakran megtörtént eddig), akkor ezt megtartom, legalábbis nem ez az első információ, amit közlök magamról. Félévek elején az új tanároknál mindig be kellett mutatkozni, olyankor csak megemlítem, hogy szeretek írni, nem részletezem, hogy mióta, meddig, mit stb. El kell telnie bizonyos időnek, míg kialakul egyfajta bizalom, mikor már tűkön ülve várom, hogy megmutathassam valakinek a füzeteimet.

Író párom az egyetlen, akivel minden ehhez köthetőt megosztok. Nem hiába, ő is ír, így ez eleve logikus.

A blogodon sokféle témával, műfajjal foglalkozol. Esetleg van olyan, ami közelebb áll hozzád?

Nem kivételezek egyikkel sem. Azért ezek a témáim, mert ezek jellemeznek igazán. Ha bármit kiragadnék belőle, akkor az azt jelentené, hogy egy részemet háttérbe szorítom, ez meg nem lenne okos dolog. Ha mégis ki kellene emelnem valamit, akkor azok természetesen a versek lennének, hiszen ezek indították el az egész „blogolósdit”.

Mik ihletnek meg téged igazán, mik inspirálnak?

Bármi meg tud ihletni. Egy film, ha csak látok valamit a tv-ben, ha olvasok valamit, vagy ha egy fülbemászó, elmerengős zenét hallgatok. Ha emlékszem az álmomra, vagy a buszon elcsípek egy mondatfoszlányt, netán nagy terveim vannak készülőben, de a legváratlanabb pillanatokban (éjszaka félálomban, órán, séta közben) rám törhet valami, amit érdemes lejegyezni. Sokáig csak saját érzéseimről és vágyaimról írtam, ezek már egy ideje háttérbe szorultak. Jelenleg leginkább külső szemlélőként öntök szavakba valami alapvető emberi tanulságot.

Mit szeretnél elérni az írásaiddal, mit szeretnél átadni az embereknek velük?

Az a célom, hogy marandót, különlegeset, valami bonyolult módon megfogalmazott nem hétköznapit alkossak, amit ha elolvas az ember, akkor valami furcsán megmagyarázhatatlant és nyomasztót vagy éppen meghökkentőt érez, elgondolkodik az egyszerű hétköznap dolgain, egy kicsit kiszakad ebből a síkból, és más oldalról szemléli önmagát, miáltal lehetővé válik változtatni az életén. Szeretném, ha megjegyeznék a nevem és egyszer azt mondanák a verseim elolvasása után, hogy igen, volt egy sor, miáltal fontos dologra jöttem rá!

Jelent meg egy köteted is. Mesélnél róla röviden?

Nem egészen helytálló így, hogy köteteM, mert azt párommal közösen írtam.
Már a megismerkedésünk pillanatában üzentünk egymásnak, ő novella, én vers formájában. Ezek az írások az idő múlásával egyre inkább halmozódtak, s mivel mindkettőnknek voltak (vannak) ambícióink a megjelenésre, ezért úgy gondoltuk, kezdésnek egy ilyen válogatáskötetünk lesz. Szerencsére meg tudtunk tölteni alig több mint 100 oldalt, amely az egymásnak írt, egymás által ihletett alkotásokat tartalmazza, hol személyes, hol pedig egy teljesen kívülálló szemszögéből. A két zárónovella ihlette a fantáziacímet: Metróváros, egy külső és belső világ kapcsolata, a reális és szürreális viszonya, ami a kapcsolatunk kezdetét is kifejezi. Most azon igyekszünk, hogy minél több emberhez eljusson, akik visszaigazolást küldenek róla, s meg tudjuk, jó-e az, amit csinálunk, ahogyan csináljuk, és ahogy ihletünk engedi, lesz majd egy második, vagy akár harmadik ilyen könyv is.

Van valami jó tanácsod azoknak, akik szintén szeretnék nyomtatásban látni írásaikat?

Először antológiákban kell kezdeni, minél több pályázat révén (szerencsére ezekből bőven akad). Úgy jó esély van rá, hogy megismerhetik a nevét, ezáltal jöhetnek felkérések kötet kiadására, nem kell az egyszerűbb, de marketing szempontjából nehezebb kiadási formát választani. Persze erre manapság nincs túl sok garancia, ha az ember tényleg valami értékes anyag birtokosa, de sose lehet tudni. Aztán ha megvan a kellő referencia, lehet kopogtatni a kiadók virtuális ajtóin.

 Az írás mellett van más komolyabb hobbid is? Mivel foglalkozol a szabadidődben?

Hogy komoly dolog-e, azt nem tudom, de számomra nagyon fontos a társasjátékozás. Nem tudom, igazából, mikor kezdődött ez a „függés”, de határozott tény, hogy már kiskorom óta tele van egy kis szekrény mindenféle játékokkal, amik bár többnyire a gyermek fajtából valók, mégis nagy ritkán elő szoktam venni őket hatalmas jókedv közepette. Aztán tavalyelőtt egy unalmas napon eszembe jutott a párommal együtt, hogy bizony valamit játszani kéne. Jött a Rizikó, a Monopoly, a Labirintus, Game of Life, a régi Gazdálkodj okosan!, Szópárbaj, végül egy tényleg apró gyerekeknek szóló könyvecske aranyos lépegetős játékokkal. Úgy tűnt, ez lesz a telitalálat, mikor a többit már meguntuk, de persze korunkból adódóan ez sem bizonyult hosszú élettartamúnak. És ekkor elkezdtünk kombinálni (a kombinálás a lételemem!). Hogy mit kéne megváltoztatni, hogyan kéne csinálni, majd eltelt néhány óra, egy hét, 2 hónap, majd 1 év, és elmondhatjuk, hogy van egy kész társasjátékunk! Az Intergalaktikus Birodalmak nevet viseli ez a sci-fi jellegű stratégiai társasjáték (a blogomon egy külön menüpontot szenteltem neki), amely a fentiekből építkezik. Ezt igyekszünk népszerűsíteni, minden alkalmat megragadni, hogy az emberek tudtára adjuk, bizony létezik, és persze közben a tapasztalatokból merítve folyton csiszolódik. Komoly terveket szánunk neki, de ez egyelőre a jövő titka. Sajnos a közvetlen környezetemben a páromon (és néha nővéremen) kívül nincs társasjátékozó ember, és szerintem amúgy is ritka személyiség, még kevésbé az olyan, aki a legújabb, legbonyolultabb újdonságokra is vevő! Ugyanis a készítés mellett az űzés jobban dominál: az elmúlt 2-3 hónapban két újabb játékot is beszereztünk, és szóltunk Jézuskának, hogy ne felejtsen meglepni minket még legalább ugyanennyivel. Valami háborússal, valami japánnal, vagy valami steampunk-kal, hogy a blogomhoz hű maradjak.

Ezen kívül Moly-függő is lettem, naponta legalább 200 (de minimum 100) oldalt olvasok, és aktívan/kreatívan molyolok.

 Vannak írással kapcsolatos terveid a jövőre nézve?

Mindenképpen szeretnék legalább egy önálló verses- és/vagy novelláskötetet, egy párommal közös kiadásút, és az antológiákban való szereplést sem szeretném elhanyagolni.

Köszönöm Beának, hogy válaszolt a kérdéseimre, tervei megvalósításához pedig sok sikert kívánunk! Addig is remélem, még sok szép és elgondolkodtató írással örvendeztet meg minket olvasókat.

Ha pedig kedvetek támad éppen egy jót társasozni, ne habozzatok és keressétek fel Őt, mert minden bizonnyal jobbnál jobb játékokat tud nektek majd ajánlani.

Látogassatok el ti is a Buborékszobába!

Szerző:

Saskia
Szellőrózsák a viharban. Névtelen kifestőkönyv. Virágokkal teli hómező. Szürke álom. Szótlan dallamok. Néma sikolyok. Káprázat fehér ruhában. Porrá őrölt pipacsszirmok. Hiányos kirakó. Csillogás a víztükrön. Erőtlen szárnysuhogás. Reszkető árnyék. Mézédes galagonya. Keserű szirup szívedben.

1 comment

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás