A Locke – Nincs visszaút című filmre már a megjelenés idején felkaptam a fejem. Egyik ismerősöm mutatta, mondván, Tom Hardy, ígéretesnek tűnik. Akkor megbeszéltük, hogy meg kellene nézni – ez sajnos nem történt meg. 3 évre rá viszont leültem és végigizgultam azt a szűk 85 percet. Itt nem az a kérdés, megérte-e, hanem az, hogy mennyire.
A film plakátja (bbfc.co.uk)
A Locke egy angol-amerikai filmdráma (bár én inkább angolnak mondanám, hisz a cselekmény végig Angliában játszódik), 2013-ban került bemutatásra. Nem emlékszem, hogy Magyarországon vetítették-e, talán feliratosan, ha igen. Rendezője és írója Steven Knight. Nem hallottam róla ezelőtt, gyorsan utána is néztem a munkásságának. A Locke előtt a Titánok haragja című film társírója volt, ami sötét fellegeket vethet mai alanyunk fölé. A főszerepben (és a film egyetlen hús-vér szerepében) Tom Hardy villog. Az ő neve bármilyen filmet képes lehet eladni, és nem feltétlenül azért, mert híres – nagyon jól is játsza a szerepeit. Ebben a filmben miért is tenné másképpen?
Maga az alaptörténet Ivan Locke, az autója és a telefonbeszélgetései köré épül. Ez a film már csak ezért különleges. Úgy történnek a dolgok, hogy valójában a szemünk előtt semmi sem történik, csak a főszereplő éppen vezet, igyekszik valahová. Nem néztem utána költségvetési adatoknak, de biztosra veszem, hogy nem volt túl magas. Talán spórolhattak, hogy ehhez a jó forgatókönyvhöz egy valamirevaló színészt találhassanak. Ha így is van, jól tették.
Ivan Locke egy precíz, jól menő építésvezető, aki éppen elindul a munkájából. Másnap karrierjének legnagyobb kihívására készül, egy mindennél nagyobb alapletételre. Igyekszik, hogy minden flottul működjön, másrészt pedig a magánéletében is óriási válság következik be. És mindezt egy autóból kell elrendeznie, telefonálva, ezernyi részre szakadva.
pinterest.com
Ez a kettős dráma (magánélet vs. karrier) nem idegen a modern és a régebbi alkotásoktól, és bevallom, a Locke sem találja fel a spanyolviaszt. De el kell ismerni, hogy a történet egy olyan tálalást kap, ami megéri azt a 85 percet az életünkből.
A film egy kőkemény lélektani dráma. A forgatókönyvíró nem sok szereplőt mozgatott, konkrétan egyet, Locke-ét, de azt mesterien ki is dolgozza. Ami igazán tetszett (és ami az erőssége is a Locke-nak), az a karakterfejlődés. Egy pillanatra sem éreztem azt, hogy főszereplőnk döntései ne lennének irreálisak. Persze, nem értettem mindig egyet vele, de érthető volt az ő szemszögéből. Locke egy végtelenül erős jellem, akinek szembe kell néznie döntéseinek súlyával. Szabad akaratának megfelelően cselekszik, még ha ezzel romba is dönt maga körül mindent – de mégis, erkölcsileg ő jön ki győztesen. Vegyes érzések kavarognak bennem, még mindig, egyrészt sajnálom Locke-ot, másrészt pedig szánom is, hisz maga került ebbe a kettős konfliktusba.
Dicséret illeti még az operatőri munkát is (elvileg Európai Filmdíjat is kaptak érte), bár túl nehéz dolga nem volt. A képi világ így is igényes, mindenképpen megalapozta a film hangulatát.
movietank.blog.hu
A Locke – Nincs visszaút egy kiváló színészből, egy szponzorautóból és egy jól megírt forgatókönyvből gyúr össze egy nem könnyű, de annál ütősebb filmet. Nagyszerű példája annak, hogy a kevesebb több, és merjünk kísérletezni. A Locke nem egy pergő akciófilm, meglehetősen lassú, de minden tekintetben szórakoztató film. Aki szeretne egy elgondolkodtató alkotást nézni, annak mindenképpen ajánlom.
