A fájdalom után

A fájdalom után

Annyi mindent szeretnék mondani neked. Ma reggel kisütött a nap és meleg ölelését beengedtem az ablakon. Napokig száraz könnyekkel az arcomon feküdtem le és keltem fel. Ma minden más egy kicsit.

A vidám napsugár rádöbbentett a dolgok lényegére. A lényeg mi vagyunk. Sirathatjuk magunkat, hogy kinek fáj jobban, ki kit bántott meg jobban, ki törte össze jobban a másik szívét. De a lényeg nem ezen van, hanem, hogy észrevegyük kik is vagyunk mi, hol vagyunk, és miért vagyunk itt.

Voltunk egyszer hárman, te, meg én, meg a bolondság közöttünk, ami búvóhely volt mindkettőnk számára a fájdalmas valóság elől. Láttalak, éreztelek, a lényed, a tested, a lelked, mindeneddel itt voltál. Olyan gyönyörűen és tisztán, titkok és takarnivalók nélkül.

Aztán valami másba kezdtünk, amit az emberek öngyilkosságnak neveznek. Szerelmet próbáltunk találni egymásban. Te még nem voltál felkészülve rá, én pedig nem voltam felkészülve arra, hogy megint elveszítsek valakit. Mocskos párkapcsolat-játékokat játszottunk: hűség, türelem, bizalom, harc a másikért. Ebben veszítettük el egymást és önmagunkat. A játékokban, amiket elkezdtünk játszani, mert azt hittük, nekünk biztosan működni fog. Egy ilyen tökéletes emberrel, mint ő? Természetesen.

Az emberek tökéletesek. A kapcsolatok nem, egyik sem. A miénk sem volt az. Kínoztuk egymást a kényszeres megfelelési vággyal. Boldoggá akartuk tenni a másikat, úgy, hogy közben megfosztottuk magunkat valamitől, és ahelyett, hogy közelebb kerültünk volna egymáshoz… olyan távol löktük egymást, amilyen távol csak lehet.

Elmúlt a tél, elfogyott az erőnk, kisírtuk magunkból a boldogságot, de most kisütött a nap. Emlékeztet azokra a csodákra, amiket veled éltem meg ilyenkor. Itt vagyunk most ketten, te, meg én, lecsupaszítva, meztelenül. Két fiatal lélek, akik szeretetre vágynak. Érezni, adni és kapni. Kezdjünk valamit ezzel. A lelkeinkkel, a szereteteinkkel, hívjuk meg magunk közé a bolondságot megint. Ne dobj el magadtól, és én is megtartalak.

Kezdjünk el valami újat, és mégis régit. Legyünk csak simán boldogok. Önzés, elvárások és megfelelni vágyás nélkül. Adjunk egy esélyt ennek a két kicsi léleknek bennünk, hogy rájöjjenek kik is ők valójában egymásnak. Testvérek, párok, barátok, szerelmek, élet. Talán mindegyik.

 

 

Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

Gagyi Rita
A nevem Gagyi Rita. Erdélyben lakom, és harmadéves orvostanhallgató vagyok. A hétköznapjaimat betöltik a mázsás atlaszok, a professzorok előadásai, a fehér köpeny a kórházi osztályokon. Szeretem a tudományt, a szilárd tényeket, a pontos magyarázatot minden kérdésre, és a leghatékonyabb megoldást minden problémára. De az életben nem minden fekete-fehér, és nem létezik minden kérdésre kielégítő válasz. Úgy a tudományban, mint a saját életemben folyton a válaszokat keresem a kérdéseimre. Örök álmodozó vagyok, szeretek hatalmas célokat kitűzni magam elé, és igyekszem önmagam maradni a sikerhez vezető úton. Ezért írok, ez az inspirációm: fejleszteni önmagam, megélni és megérteni mindent ami körülöttem történik. Több ember szeretnék lenni egyszerre: orvos, művész, irodalmár, utazó. Szeretek nyitott szemmel járni a világban, és örömet lelni az apró dolgokban. Az írás egyfajta menedéket jelent számomra, az üres lap, a toll meg én. Szabályok nélkül.

Szólj hozzánk!