A jó Science Fiction beindítja az olvasó fantáziáját – interjú Brandon Hackettel

A jó Science Fiction beindítja az olvasó fantáziáját – interjú Brandon Hackettel

Múlt héten olvashattátok Brandon Hackett, alias Markovics Botond új regényéről, a Xenoról készült ajánlómat. Az a megtiszteltetés ért, hogy az érdekes témákat boncolgató  szerzővel egy interjút is készíthettem az Agave Könyvek jóvoltából. A magyar sci-fi egyik nagyágyúja most mesél nektek a kezdetekről, kedvenc témáiról, írói csalódásairól és sikerélményeiről. Fogadjátok szeretettel!

Mi indított el az írói pályán?

A ’80-as években voltam gyerek, és ez a kor a maival összehasonlítva meglehetősen ingerszegény korszaknak számított, ahol hatalmas örömöt okozott az is, ha egy újságban pl. a Csillagok háborújáról megjelent egy cikk néhány életlen, fekete-fehér fotóval, máris kuncsorogtam rá pénzt, és rohantam megvenni. Úgyhogy sok mindent a fantáziámmal töltöttem ki, amikor játszottam, akkor is leginkább történeteket találtam ki magamnak. Valószínűleg emiatt alakult ki az a fajta, erős történetmesélési vágy, amiből aztán a regényeim is születtek.

Mióta foglalkozol írással?

Az első próbálkozásom 8 éves koromban történt, láttam a Háry János című animációs filmet, ehhez írtam egy fanfictiont néhány rajzzal. Ezt követően ufós, Indiana Jones-os történetek születtek, sőt A Jedi visszatér folytatását is papírra vetettem 3 oldalban. Majd jópár évig inkább képregényeket rajzoltam, mert ott lehetőség nyílt a vizuális részletekkel is foglalkozni. Végül 14 évesen rájöttem, hogy nem rajzolok ugyan rosszul, de annyira profin sem, ráadásul a rajzolással kombinált történetmesélés sokkal pepecselőbb, így egyik pillanatról a másikra fogtam magam, és újra átváltottam az írásra. Onnan valahogy számomra egyértelműnek tűnt, hogy ez érdekel, és írásban tudom a legjobban elmesélni a történeteimet.

Akadnak-e olyan szerzők vagy művészek, akikre felnézel?

Rengetegen. Például itt van a gyermekkoromból Frank Herberta Dűne-ciklus miatt, aztán DanSimmons, mert az első néhány megjelent könyvem után a Hyperion című űroperája megváltoztatta az írásról és a science fictionről való gondolkodásomat, de említhetném két kedvenc modern űropera szerzőmet, Peter F. Hamiltont és Alastair Reynoldst, vagy a zsáneren kívülről pl. E. L. Doctorowot vagy F. Scott Fitzgeraldot.

Miért használsz írói álnevet és mi alapján választottad végül a Brandon Hackett nevet?

A ’90-es évek elején, a rendszerváltást követően megnyílt a kapu a nyugati termékek, így az könyvek számára is, és ez egy olyan időszak volt, amikor mindenki a nyugati, amerikai könyveket falta, és egyszerűen a magyar szerzők isjobban fogytak, ha angolszász álnéven jelentek meg.

Én a 2000-es évek elején kezdtem el publikálni, és a sciencefiction területén ez az álnevezés ekkor még mindig működött, sőt, kiadói elvárás is volt. Sőt, akkortájt még én is úgy gondoltam, hogy a civil foglalkozásom miatt jobb lesz ez így. Ha ma kezdeném, biztos, hogy a saját nevemen írnék, viszont sokévnyi publikálás és számos könyv után már nincs értelme megpróbálni megváltoztatni, a Brandon Hackett írói név eggyé forrt velem.

Mivel foglalkozol, amikor éppen nem írsz?

Főállásban közgazdászként dolgozom. Az írás az első számú hobbim, ezen túl, amikor tehetem, olvasok, sportolok (most éppen aktívan futok), emellett szeretem azokat a felnőtteknek szóló videójátékokat is, amelyek szintén valamilyen történetet akarnak elmesélni.

Első novellaciklusod, az Én, a halhatatlan volt. Honnan nyerted hozzá az inspirációt?

Azt hiszem, Asimov Én a robotjának szerkezete adta a mintát egy halhatatlanná váló férfi, szövevényes, egyre nagyobb szabású regényfolyamának kidolgozásához. Számtalan novella- és regényötletet vázoltam fel, és ezzel elkövettem a tipikus kezdő írói hibát, túl nagyot akartam építeni. Így amikor később kiszerettem a történetből, és komolyabb témák felé fordultam, ezt az univerzumot sajnos félbe kellett hagynom.

Voltak-e buktatók vagy nagy csalódások az írói pályád során?

Leginkább a pályám elején akadtak, mert…

…a legnehezebb mindig az első könyv megjelenéséig eljutni, és ez egy kudarcokkal, visszautasításokkal teli út, ahol sokat számít a szerencse.

Még 2002-ben egy nagy kiadó elfogadta egy kéziratomat, és utána hónapokon keresztül ígértek sok mindent, legfőképp a szerződést, én pedig azt gondoltam, ha azt mondják telefonban, hogy jövő héten postázzák a szerződést, akkor az tényleg úgy történik. Amikor aztán nem jött a postás, hosszas vívódás után felhívtam őket, mégis csak megígérték. Ezt néhányszor eljátszottuk, végül megüzente a szerkesztő, hogy nehezményezik az állandó zaklatást, ezért elállnak a kiadástól.

Ezt akkor hatalmas csalódásként éltem meg, hiszen már ott álltam a kiadás kapujában, és idővel meg is jelent volna a regény, ha csendben várok. Viszont ez az eset ugyanakkor ajtót nyitott egy másik kiadónál, a Cherubionnál, ahol végül el is kezdtem publikálni, mert az, hogy egy másik kiadó már ki akarta adni a művemet, mindenképpen megerősítést jelentett.

Regényeid olyan kiadóknál jelentek meg, mint a Delta Vision és az Agave Könyvek. Hogyan találtatok egymásra?

Ez nagyon egyszerű. Elküldtem nekik a kéziratot. Ez leginkább az első köteteknél nehéz, mert hiába küldi el az író egy kiadóhoz, nagy eséllyel nem fog választ sem kapni. Vagy ha például nyilvános pályázatra küld kéziratot, akkor sok száz másik kézirattal kerül egy kalapba, és azt azért tudni kell, hogy a kiadók messze nem tévedhetetlenek, egy elutasítás nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem jó a kézirat (de ezt is jelentheti), lehet, hogy nem passzol a kiadó profiljába, vagy egyszerűen nem merik megkockáztatni a piaci viszonyok között.

Az első megjelenésem után azért kicsit egyszerűbbé válik a helyzet, hiszen volt már a nevem mellett néhány cím, kritikai visszajelzés, amely után bármely kiadó sokkal bátrabban állt szóba velem, és tudtunk érdemben tárgyalni. Az pedig külön jóleső érzés, amikor néhány megjelent regény után maguk a kiadók keresnek meg ajánlatokkal.

A korábbi műveid és a mostani hangod között érezhetünk némi változást, űroperából a transzhumanizmus felé fordultál. Mi okozta ezt a váltást?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a komolyabb történetek felé fordultam. A most megjelent regényem, a Xeno is bőven tartalmaz űropera elemeket, csak egészen másképpen, több tudományos alapossággal és súlyosabb mondanivalóval. Szerintem a jó sciencefiction beindítja az olvasó fantáziáját, és arra készteti, hogy elgondolkodjon az adott történeten.

De az tény, hogy a transzhumanizmus egy olyan téma, ami erőteljesen érdekel, és visszatérő elem az írásaimban.

Az SFmag.hu egyik alapítója vagy. Az írói karriered mellett mennyi időd marad cikkek írására?

Kevés, főleg mivel emellett az SFmag szerkesztői ügyeit is részben én intézem. Azonban ez úgy működik, hogy ha megfog valami, akkor arról muszáj írnom, függetlenül attól, hogy van rá időm, vagy nincs. Azaz valahonnan lopok egy kis időt hozzá.

Van-e kedvenced a saját alkotásaid közül?

Mindig a legutolsó művem a kedvencem, mert az él bennem éppen a legjobban, hogy aztán a következő regény lassan elhomályosítsa. Ezért most a napokban megjelent, új regényem, a Xeno az, amit a legjobban kedvelek, de azt hiszem, ettől függetlenül is ez áll hozzám a legközelebb. Sokféleképpen olvasható történet, mert van benne tudományos-űrhajós-felfedezős rész, társadalomkritika és karakterdráma egyaránt, plusz mivel szeretem az egyedi, idegen civilizációkat, most egy kicsit végre tobzódhattam bennük, és remélhetőleg sikerült néhány fura és izgalmas idegen fajt kitalálnom.

Oldalunkat sok kezdő, feltörekvő író olvassa. Tudnál-e nekik tanácsod adni, miként indulhatnak el az írói pályán?

Ez egy nagyon nehéz pálya, a sikert pedig idehaza nem pénzben mérik, csak nagyon kevesen, megfelelő zsánerekben alkotó szerzőknek van érdemi jövedelmük, szóval, arra senki ne építsen, hogy majd ebből fog megélni.

Sokan fordulnak a magánkiadás felé, és ugyan nagyon ritkán így is befut valaki (főleg angol nyelvterületen, azonban egy befutott szerzőre ott is sok százezernyi kudarc jut), de én azt látom, hogy a magánkiadásos megjelenések legtöbbje sajnos csak önámítás, mert ugyan lesz egy kézzel fogható könyv, de az olvasókhoz szinte esélytelen így eljutni. Az olvasók felé általában a kiadók jelentik a biztos pontot, a kiadó jelenti azt a szűrőt, hívószót, ismert márkanevet, garanciát, amelyet még rengeteg önmarketinggel sem biztos, hogy pótolni lehet.

Egy biztos, az írói pálya első pillanatától kezdve a legfontosabb tulajdonság a kitartás. A kezdeti visszautasítások ne riasszanak el senkit, mert ezen minden, később híres író átesik az elején, de ha az író kitartó, a jó kéziratok idővel azért meg szokták találni a kiadójukat.

 

Köszönöm az interjút!

 

Ha tetszett az interjú, vagy kíváncsiak vagytok Brandon Hackett többi regényére is,

itt nézhettek utána:

Az író honlapja

Facebook

Moly

 

kiemelt kép forrása: google

Szólj hozzánk!