A karmikus tutitárs

A karmikus tutitárs

Ott ültem a vonaton, halál fáradtan, mert hajnalok-hajnalán keltem, egész napi munka után, pedig egyből az állomásra rohantam. Taxiba tuszkoltam magam a hatalmas csomagjaimmal és gyomorideggel indultam neki, mert még attól is féltem, hogy kapok-e jegyet. Utálok vonatozni. Nem tudom miért. De az a tömeg, a sok – ha – beszélni tudó csomag…

Valami oknál fogva szerencsém volt. Nem bénáztam el a felszállást, megtaláltam a saját helyem, szám és kocsi szerint, majdnem teljes is volt a boldogságom. Miután biztonságban éreztem végre magam, a csomagjaim szem előtt, elővettem a kedvenc könyvem, fülhallgatót dugtam a fülembe és kikapcsoltam elmém és figyelmem a világ zajától. Akkor eszméltem fel, amikor egy lány oda ült mellém. Kedvesnek tűnt hát megszólítottam, barátságos fajta ember, az ilyet ritka kifogni. Beszélgettünk egy darabig, aztán az álom elnyomta a fejem és elaludtam.

Pár órával később nyakfájdalomra és egy összefirkált papírzsebkendőre a kezemben ébredtem. Egy telefonszám volt rajta és az, hogy hívjam fel. Kíváncsian pislogtam a lányra, aki szerint fel kéne keresnem a szám tulajdonosát, mert „tuti társam” lenne.

Elképedtem és a spontán pillanattól olyan kíváncsivá váltam, hogy muszáj voltam utána járni ennek a dolognak.

Másnap írtam egy sms-t, amit még több követett. Majd e-mailek. Ez a lány… A vonatos társam barátnője. Lenyűgöző. Intelligens és művelt. A képei alapján még gyönyörű is. Megbeszéltem vele egy találkozót. Nem tudom, mi van velem, de én már rég voltam ilyen eleven. A lelkem, mintha ezer éves álomból kelt volna fel. Olykor esküszöm, elgondolkozom, hogy vajon tényleg létezik-e, vagy csak e-mailek és szavak az éterben? És hogy lehet-e ilyen szerencsénk, hogy pont, akkor pont ott találkoztunk azzal a lánnyal, aki ki tudja milyen sugallat vezérelte pillanatában adta meg a telefonszámát.

Ha bele gondolok, nem is kellett volna azon a vonaton lennem. Azt hittem egy nappal hamarabb hazaindulok. Majd egy korábbi vonattal akartam utazni és mégis addig sodródtam, míg a helyemen nem ültem, ahogy az meg volt írva a nagy könyvben. (folyt.köv.)

 Világ életemben tényfeltáró akartam lenni. Olyan, aki felkutatja egy húsz éves levél eredetét, és odáig követi a nyomokat, míg meg nem találja azt a kezet, amelyik írta. Persze felnőtt fejjel az ember rájön, hogy ilyen csak a filmekben létezik… Vagy mégsem.

            Egy fiú mesélt nekem egy történetet, amit saját maga élt meg, és el sem hittem volna, ha nem ülök ott mellette és bizonyíték nincs rá.

Nem mindenki hisz már a sorsban, nem mindenki várja a végzetét. Elüldögél otthon a kis pamut zoknijában egy bögre, forró kakaóval, és azon morfondírozik, miért van még mindig egyedül?  Tömi magába a Bridget Jones filmeket, a nők egyenjogúságért kiáltoznak, a férfiak csinos tinikkel szórakoznak, de mindeközben mindkét fél arra vágyik, hogy végre megtalálja a párját és boldog legyen, végre! De egyikőjük sem képes lépni még egy szintet.

Azt hiszem, ezekért a különleges történetekért megéri várni és hinni valami felsőbb rendűben; mert mindig vannak kivételek és hihetetlen sztorik. Nem csak a hálivúdi filmekben. Ezért nem kell feladni sosem, mert mindenki megtalálja a párját egyszer! Aki akarja, az megtalálja!

Én sem mindig hittem ezekben a rózsaszín történetekben, mert van, hogy az embert többször csapja le az élet, mint mi a reggeli ébresztő órát, de ha az Univerzum tálcán kínálja, nem állhatok neki ellen.

„Mert nem két fél alkot egy egészet, hanem két egész egy párt.”

foto: weheartit

foto: weheartit

Szerző:

„A legvarázslatosabb táncok olykor pirkadatkor történnek, egy álmatlan éjszaka után.”