A katonából lett író – Ajánló Mohr Szilárd: Várady Lajos című könyvéhez

A katonából lett író – Ajánló Mohr Szilárd: Várady Lajos című könyvéhez

Folytatódik nagy sorozatom, ismét egy magyar író könyve került a kezembe. Ezúttal korábbi interjú alanyom, Mohr Szilárd tisztelt meg azzal, hogy recenziós példányt biztosított számomra, Várady Lajos című könyvéből.

Forrás: Mohr Szilárd

A Várady Lajos című kisregény, nem túl meglepő módon, Várady Lajosról szól, egy világháborúban szolgált katonáról, akinek a háború végével se állása, se lakása, se kilátása nincs arra, hogy az élete jobbra fordul. Elkeseredését a Dunába szeretné folytani, de egy Keszeg Ferenc nevű férfi hathatós közbenjárásának köszönhetően, visszalép a híd széléről. Keszeg úr szállást és segítséget ajánl Lajosnak, cserébe annyit kér, írja le, hogy mik történtek vele élete folyamán. Ez utóbbi olyan jól sikerül, hogy bíztatja az írás folytatására, ezért Lajos elkezdi írni a maga kis történeteit, miközben Keszeg úrral jár napközben mindenféle alkalmi munkákat elvégezni. Ezek az alkalmi munkák hozzák meg végül a szerencséjét, ugyanis megismer egy tehető embert, aki éppen kiadót indított, és kész volt kiadni Lajos történeteit. Az újdonsült író hatalmas sikereket ér el az olvasók körében, bár a kritikusok nincsenek tőle elragadtatva. Főszereplőnk élete egyenesbe jön. Nem csak íróként sikeres, de a magánéletben is megtalálja a számításait, megnősül. Pár év múlva megismerkedik egy ifjú íróval és felkarolja, de ő pont az ellenkezője Lajosnak. Írásait a kritikusok imádják, az eladások viszont rendkívül gyengén muzsikálnak. A könyv fő bonyodalma kettőjük kapcsolatának virágzása, megromlása és elkerülhetetlen összeomlása körül forog.

Forrás: Mohr Szilárd

Őszinte leszek. Ugyan szerettem a könyvet, és érdekesnek találtam a történetet, voltak benne olyan dolgok is, amik engem kicsit zavartak. A megfogalmazás az én ízlésemnek túlságosan is irodalmi volt, de ez nyilván személyes preferencia kérdése, természetesen vannak, akik pont ezt szeretik jobban. A másik dolog, a rövidség. A könyv nem éri el a 100 oldalt, ez pedig áldozatokkal járt. Többször is előfordult, hogy egy-egy érdekes beszélgetést vagy jelenetet nem olvashattunk végig, hogy ne szemtelenkedjünk bele a szereplők életébe. Én viszont szerettem volna szemtelen lenni.

Ezen apróságoktól eltekintve, csak ajánlani tudom a könyvet. Érdekes történet, remekül felépítve és számomra váratlan fordulatokkal.

Még egyszer köszönöm Szilárdnak a lehetőséget, sok sikert kívánok a következő könyvéhez.

Kiemelt kép forrása: Mohr Szilárd

Szerző:

Könyv és film mániás, aki egy egész csokorra való vasat tart a tűzbe. Játékfejlesztő, író, blogger, vlogger...amit csak el lehet képzelni.