Minden nő szerelemre vágyik. Egy (viszonylag) tökéletes férfira, aki minden vágyát teljesíti. A szerencsések ezt meg is találják. Megérkezik a herceg fehér lovon, vagy épp gyalog. Nem számít, a lényeg, hogy megérkezik. Mégis bekattanunk egy idővel. Elkezdünk elégedetlenkedni, mert nők vagyunk. Ez a dolgunk.
Adott tehát egy nő és egy férfi. Mondhatni minden klappol. Vonzalom, gyomorban lakó pillangók és miegymás. A randizás első fázisa után kezd kibukni, hogy szerelem lesz-e a dologból, vagy sem. Ha igazán szerencsénk van, igen. Ilyenkor szurkolunk magunknak, hogy a pasi is szeressen belénk, és legyen ugyanolyan fanatikus, mint mi. Ilyenkor kell igazán ügyesnek és elbűvölőnek lenni. Aztán mikor kiderül, hogy a kapcsolat működőképes, nincs más dolgunk, mit nem elrontani. Ekkor lép érvénybe a női logika. Mert ugyebár mi mindig többet akarunk. Legtöbbször, mikor lezárul egy szakasz a kapcsolatban, nekünk fejben megvan a következő projekt. Megismerni a szülőket. Közös utazás, és a sok-sok első.
www.pinterest.com
Majd aztán mikor szépen sorban minden elsőn átesünk a párunkkal, történik valami. Bekattanunk. Nem tudjuk mitől, hiszen mi magunk sem vagyunk képesek megmondani sokszor, hogy mit miért csinálunk. Annyit azonban tudunk, hogy még mindig nem elég. Soha nem lehetünk tökéletesen elégedettek, hiszen a természetellenes volna. Örökké kell egy hadjárat, amit vezethetünk, hiszen nők vagyunk. Nem bírunk leállni. Ezért van tehát, hogy a férfiak hamarabb lenyugszanak. Többnyire hagyják, hogy a nő vezesse őket azon az úton, amin ő haladni akar. Ilyenkor van szerencsénk, mert a kapcsolat szépen kibontakozik annak, aminek mi akarjuk. Na de mi van akkor, ha a vágyak nincsenek egyensúlyban a két fél között? A nők mindig gyorsabban haladnak, ez szinte törvény. Eljön azonban az idő, mikor igazán lassítani kell, különben összeomolhat a sok kis projektünk végeredménye: az élhető, számunkra tökéletes kapcsolat. Eldobnánk mindezt azért, mert a pasi még nem akar, mondjuk összeköltözni? Egy idő után akarni fogja ugyanazt, amit mi. Addig pedig csak csendben várnunk kell, hogy a vágyak összeérjenek. Az említett összeköltözés, pedig ha megtörténik, csak ideig-óráig vagy boldog, mert máris szeretnél egy közös cicát, vagy kutyát. Hiszen a kapcsolat működéséért már nem kell aggódnod, hiszen révbe ért. Együtt a csapat. Mi kell még? Ó, kérem szépen…
www.tumblr.com
Ha már megvolt minden, ami bizonyítja a tényt, hogy tökéletes pár vagytok, elkezd viszketni a gyűrűs ujjad. Új projekt kell, mivel a kapcsolat megreked egy szinten. Toporog a küszöbön és várja, hogy valaki tovább lendítse. Ilyenkor jön a nőknél az a szakasz, hogy a butikokban megállnak fogdosni a kisbaba ruhákat és minden terhes nő láttán sikít egyet a méhük. Hiszen már kislány korunkban tudtuk, mi lesz majd a gyerekeink neve. Ezekkel csak annyi baj van, hogy a dologhoz a pasi is kell. Ha ő még nem áll készen a küszöbök átlépésére, elkezdünk agyalni, hogy miért nem akarja. Rakosgatjuk a puzzle darabokat a fejünkben ide-oda, és végül teljesen indokolatlanul kattanunk, kattanunk, és végleg kattanunk. Én azonban hiszem, hogy két ember érzelmei a szerelem hatására előbb, vagy utóbb összeérnek. Mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy az utóbb az régen rossz. Két ember vágyai mindenképp meg kell, hogy egyezzenek, legfeljebb az alkalom kiválasztásában nem. A nőnek tudnia kell, hogy a férfi, aki mellett reggelente felébred, ott lesz-e húsz év múlva is. Éreznie kell, hogy valamikor a jövőben ki lesz-e mondva a bűvös igen. Tudnia kell, hogy a csodás géneket felhasználva egyszer megfogan-e az a baba, akinek a nevét már titkon réges-régen kitalálta. Nekünk, nőknek biztonság kell. Ha halovány is, de szükségünk van rá, ahhoz, hogy biztos talpakon tartsuk a kapcsolatunkat. Ehhez pedig fontos, hogy a férfi időről-időre átlépje velünk azokat a bizonyos küszöböket. Ő azonban többnyire nem érti, mi a kattanás célja, vagy oka, ha ő tökéletesen elégedett azzal a fázissal, amiben vagytok. Számunkra ez azonban egyáltalán nem számít, mivel az ösztöneink hatására minden ajtón be akarunk robbanni. Haladni és haladni.
Ezzel azonban csak annyi a gond, hogy nem élvezzük ki igazán a fázisokat. Amikor szinglik vagyunk, szomorúan nézzük a párokat. Amint van partnerünk vágyakozva nézzük azokat, akik már a több éves fordulójukat ünneplik. Az esküvő után meg hiányoljuk az első randik izgalmát. Hát nekünk semmi sem jó?
Én már rájöttem, hogy nem. Ezek viszont nagy hibák, mert minden fázisnak megvan a maga csodálatos mivolta. Minden közösen átlépett küszöb egy olyan emlék legyen, melyet szívesen bogarászunk ki később az agyunkból. Hiszen már az is egy csoda, hogy megtaláltuk a párunkat a sokmillió ember közül. Mondani azonban könnyű, mert mi soha nem higgadunk le. Nők vagyunk, hisztizünk, mindig többet akarunk, és soha nem nyugszunk. Ezek vagyunk mi.
Kiemelt kép: www.pinterest.com
