A képeim előhozzák az emberek tudatalattiját

A képeim előhozzák az emberek tudatalattiját

Mikor rátaláltam Dorina munkáira, rögtön megfogott bennük valami. Éreztem, hogy egy nem mindennapi emberrel van dolgom. Kíváncsi voltam, hogy ki rejtőzik a pontok, csíkok, vonalak és színek mögött. Azt hittem, hogy a művek szerzője egy középkorú hölgy, aki évekig tanulta a szakmát, kiállításokra járt szerte a világon, gyereket szült, elvált és túlélt mindent, amit ennyi idősen valaki túlélhet.

11425262_489608707870011_2029212242_n

Aztán szembesültem vele, hogy az alkotó egy szemtelenül fiatal lány, aki most érettségizik. Meglepődtem. Hogy lehet ez? Számomra ugyanis ezekben a képekben ott volt minden bánat, szenvedés és öröm. Bennük volt az élet. Nem bírtam felfogni, hogyan képes erre egy ilyen törékeny és fiatal lány.

Azóta tudom. Úgy, hogy Czeilinger Dorinának hívják. 

11350397_489608557870026_569575848_n

Dorina a pointilista és impresszionista irányzatot kedveli leginkább. Ezen kívül a vonalazás technikáját alkalmazza leggyakrabban művein. Állítja, számára az alkotás kikapcsolódás és nem is igazán munka, ami elsőre furcsának tűnhet, hiszen ha megnézünk egy pontokból álló rajzot, rögtön eszünkbe jut, mennyi türelem szükséges az elkészítéséhez. Legszívesebben éjszaka alkot, hiszen ilyenkor senki sem zavarja. Elmondása szerint mindent az utolsó pillanatra hagy, de ez adja meg számára az alkotáshoz szükséges adrenalint. 

Őszintén szólva egyfajta hiányosságom, avagy nem kedveltségem alakította ki bennem az a fajta motivációt, miszerint apró pontokból alkossam, komponáljam meg rajzaimat. Nem szeretek színezni, és egyszerűen lenyűgöz, ahogyan több ezernyi pont egyetlen kompozíciót alkot.

Dorina idén érettségizik, de az alkotást ilyenkor sem hanyagolja el. A jövőben is a képzőművészettel szeretne foglalkozni, az egri főiskolán fog rajztanárnak tanulni. Az alkotás mellett a futás is szerves részét képezi az életének.

11325491_489608597870022_1491790921_n 

Az a szó, ami talán a legjobban jellemez: kitartás. Semmit sem adok fel, mindig megküzdök minden kisebb-nagyobb sikerért. Néha már harcosnak érzem magam. 

Szereti a határait feszegetni, és rajong Chaplinért. Bár nagyon konkrét céljai vannak az életben és az absztrakt stílusban találta meg leginkább a hangját, nem mindig volt számára egyértelmű, hogy a képzőművészettel szeretne foglalkozni. Komolyabban csak három évvel ezelőtt kezdett nagyobb energiákat belefektetni. 

11424318_489612181202997_779804818_n

Aztán az évek és a kiállítások által rájöttem, hogy nem megértetni kell a befogadókkal amit csinálok, a lényeg, hogy legyen saját véleményük. Mindennél fontosabb számomra az ő benyomásuk

11304430_489608591203356_1770021498_n

11420035_489608704536678_375923807_n

 

Amennyiben felkeltette az érdeklődéseteket Dorina munkássága, látogassatok el a Facebook oldalára és kövessétek figyelemmel a fiatal lányt. 

Szerző:

Bóbics Veronika
Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás