Széni, azaz Póczek Klaudia csapatunk tagja, a Lendület egyik igazán lendületes főszerkesztője, szívét, lelkét és rengeteg türelmét adja az oldalhoz. Titokban saját hold-világába vágyik, ahol minden sokkal könnyebb, és minden sokkal szebb, egy olyan hely, amilyenre mindenkinek szüksége lenne, ha el akar menekülni a világ elől. „Panzió a Holdon. Itt lenne a legfinomabb a kakaó, és a legomlósabb a teasütemény. Itt innám a legfinomabb jégkását, és a tejbedarának mindig olyan íze lenne, amilyet csak a nagymamám tudott csinálni nekem.” Azonban bármilyen csábító ez a hold-élet, Széni Egy bögrényi realitás erejéig itt maradt velünk. Most őt ismerhetitek meg.
A Lendület honlapján az Egy bögrényi realitás című rovatodban olvashatunk tőled írásokat. Miért pont ezt a címet választottad?
A gerjesztett világomban éltem 20 évig, a saját kis „holdamon”, körbevettem magamat a kincseimmel, és nem akartam elfogadni a valóságot. Olyan könnyű volt elbújni, elmenekülni. Aztán rájöttem arra, hogy ideje lenne körbenéznem, megnézni, hol is vagyok és kikkel.
Egy bögrényi realitás. Ennyit megengedek, ennyit képes vagyok a világom nélkül tölteni. Többet nem.
Széni néven írsz. Miért pont ezt a nevet választottad?
Jó pár évvel ezelőtt volt nekem is egy blogos korszakom, ahol ezt az álnevet használtam. Annyira megszerettem, annyira én vagyok, hogy a mai napig megfordul a fejemben, hogy megváltoztatom az igazi nevemet is. Csak írás közben tudok igazán önmagam lenni, az íráshoz pedig a Széni név köt. A rendes nevemmel csak a fásult hétköznapi életemet élem, közöm nincs hozzá.
Mit jelent számodra az írás? Miért szeretsz írni?
A menedékem. Az írással próbálom kiüríteni a lelkemet, feldolgozni a múltam eseményeit, elengedni az életem olyan szereplőit, akik már rég távoztak. Ha írok, önmagam vagyok. Csak ott megy, sehol máshol. A betűk, a szavak, a mondatok között rejtőzöm. Ott bújok meg a feltett kérdések mögött. Minden írásom egy sóhaj.
A legtöbb Lendület szerkesztő saját blogot is ír, te hogyhogy nem? Esetleg volt korábban blogod?
Talán 13-14 éves lehettem, amikor blogot nyitottam egy portálon. Talán két évig tarthatott. Nem találtam magam a világban, nem tartoztam sehová, nem tudtam ki vagyok, és mivé válhatok. Egy kapaszkodó volt. Most már kinőttem ebből a korszakomból, inkább kézzel írott naplót vezetek hosszú évek óta. Már nincs szükségem arra, hogy mások olvassák a mindennapi történéseket az életemben. Most már inkább csak magamnak szeretném megőrizni, saját magamnak szeretnék egy emléket állítani a rossz korszakokból, melyek formálnak és a jókból, melyek segítenek hinni.
Újságírónak tanulsz. Ebből mit tudsz kamatoztatni, amikor a Lendületnek írsz cikkeket?
Talán azt, hogy körültekintő vagyok, mindenre próbálok odafigyelni. Törekszem a precíz munkára, kicsit maximalista is vagyok. Mindent kicsit újságíró szemmel nézek. Érzékeny vagyok a helyesírási hibákra, a megszerkesztettségre, az esztétikára. Próbálom a lehető legjobb munkát kiadni a kezeimből, ahogy azt az iskolában is elvárják.
A jövőbeli terveid az írással kapcsolatosak? Újságíró leszel, ha „nagy leszel”? Vagy vannak más terveid esetleg, melyek az íráshoz kötődnek?
Szeretnék újságíróként dolgozni, bár azt még nem tudom, hogy mennyire fogok tudni működni abban a világban, hiszen minden nap szembe kell néznem majd a valósággal.
Továbbá célom, hogy tovább képezzem magam. El tudnám képzelni a mindennapjaimat egy könyvkiadónál, mint szerkesztői munkatárs, de akár még egy antikvárium eladójaként is.
Az álmaim közé tartozik egy könyv, mely két borítója között az én írásaimat őrzi, de ennek még nincs itt az ideje, még rengeteget kell érnem, tapasztalnom, és éreznem.
„Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam.”- Kik a kedvenc íróid, melyek a kedvenc műveid?
Ha most mindet felsorolnám, akkor sosem érnék a kérdések végére, így csak pár kedvencemet emelném ki. Nagyon szeretem Murakami Harukit, Szabó Magdát, Vámos Miklóst, József Attilát, Kosztolányi Dezsőt, Bret Easton Ellist, Stephen Kinget, Jodi Picoultot.
Kedvenc könyveim közé tartozik: Trainspotting, Prozac-ország, Zabhegyező, Halálos tavasz, Láncreakció, Virágot Algernonnak, A lepkegyűjtő, Gyűrűk ura, A gyertyák csonkig égnek, Dorian Gray arcképe, Holdpalota, Beck utolsó nyara…
Á, inkább ne kérdezz többet ilyet tőlem, mert felsorolok egy egész könyvtárnyit.
Miért jelentkeztél a Lendület szerkesztői közé?
Sosem vállaltam fel önmagam, azt, aki vagyok. Mindig elrejtettem, álarcok mögé bújtam. Az a lány vagyok, aki ha társaságban van, akkor csendben éli a saját „hold-világát” magában. Változtatni szerettem volna ezen. Megmutatni, hogy kit rejt a testem igazából. Amikor Albert Timi megkeresett, félve vágtam bele ebbe az egészbe. Hiszen az írásaimat a páromon, és a legjobb barátnőmön kívül nem mutattam meg senkinek. Hogy mutatnám meg idegen embereknek?
De a Lendület sokkal többet adott nekem, mint amire számítottam. Az otthonommá vált. Ide menekülök, ha önmagam szeretnék lenni, ide jövök, ha azt szeretném, hogy olyan emberek vegyenek körül, mint amilyen én vagyok. Itt nem félek felvállalni azt, aki vagyok. Nem kell álarcot húznom. Széni lehetek. Az, aki mindig szerettem volna.
Mit vársz a Lendülettől?
A kiteljesedést. Azt, hogy ki tudok teljesedni az írásban, megtalálom a saját stílusomat. A Lendület segíthet abban, hogy elfogadjam olyannak magam, amilyen vagyok. Egy lehetőség arra, hogy meg tanuljak csapatban dolgozni, igazodni a szerkesztőtársaimhoz, és immár főszerkesztőként többedmagammal koordinálni 12 embert.
Mit üzennél a Lendület olvasóinak?
Ne féljetek megmutatni magatokat. Ne ijedjetek meg attól, hogy kicsit más „világban” éltek. Ne érezzétek azt, hogy kívülállók vagytok azért, mert írtok, és érdeklődtök a művészetek iránt. Legyetek rá büszkék! Vállaljátok fel önmagatokat!
… és persze kerüljetek velünk Lendületbe. Mi itt leszünk nektek. Hozzánk mindig menekülhettek, ha azt érzitek, hogy nem ért meg titeket senki.
Engedjétek, hogy az oltalmatok legyünk.
