A lány, akiből már mindig hiányozni fogsz – ajánló Rodonit Zoé első könyvéről

A lány, akiből már mindig hiányozni fogsz – ajánló Rodonit Zoé első könyvéről

Van egy lány. Ez a lány hosszú ideig csendben volt, nem mondta el, mennyire fájt neki, hogy szilánkosra törték a szívét. Megküzdött azzal, mint mi mindannyian – egy zátonyra futott kapcsolat hamvaiból próbált főnixmadárként újra feléledni.

Több ezer kilométer távolság, üzenetváltások, ki nem mondott szavak, túl kevés érintés, félbehagyott ölelések, majd szétszakadás. Remények, igaz érzelmek – ezek töltötték ki mindennapjait. Majd elérkezett a pillanat, amikor kialudt a láng.

Leheletnyi idő alatt őrületes boldogság, majd tátongó űr költözött szívébe.
Egy szempillantás alatt annyi érzelem és impulzus érte, amelyet mások évek elteltével tapasztalnak meg. Fájdalmát betűkbe öntve, álarc mögé rejtőzve adta ki magából. Leírta, hogyan élte meg a legnagyobb boldogságot, a kételyt, és a fájdalmat.
Ez a lány, ma már kezében tartja szerelmének gyümölcsét – első könyvét, melyből megtudhatjuk milyen érzés számára, amikor valaki hiányzik belőle.

Rodonit Zoé. Így ismertük meg őt.
A lány, aki úgy írt könyvet, hogy nem félt papírra vetni azt, ami a szívén volt.
Semmi félrebeszélés, sem körülírt, kódfejtést igénylő bibliai körmondatok. Csak az, ami van, ami fájt, és ami lehetett volna. Meg nem válaszolt kérdések.
Szinte látom magam előtt, ahogy telefonját szorongatva várja a több ezer kilométerről érkező üzenetet, ami ma már nem jön. És nem is várja már.

Rodonit Zoé, Hiányzol belőlem című könyve néhány héttel ezelőtt jelent meg a Colorcom Kiadó gondozásában. Már a prológusból betekintést nyerhetünk a könyv történetébe, egy távkapcsolatba, amelyhez rengeteg reményt fűzött.

“Szőke herceg fehér lovon helyett barna herceg repülővel. Adódnak olyan apróságok, hogy kétezer kilométer meg ritka találkozás, mert kinek van annyi szabadsága és pénze, hogy havonta találkozzon a másikkal.”

Hitt abban, hogy működhet. Hogy a több ezer kilométer nem lesz akadály, hogy az egymás iránti vágy, és kitartás átsegíti őket a nehézségeken. Hogy a távolságot le lehet győzni, és semmi sem állhat az útjukba.

zoe2

Kép: https://www.facebook.com/rodonitzoe/?fref=ts

Repülőút oda- és vissza, néhány lopott nap, üzenetváltások. Ennyi jutott, mielőtt feladták volna. Ezután nem maradt más, csak egy reményt vesztett, összetört szívű lány, aki hitt abban, hogy egy távkapcsolat is működhet. Egy életet tervezett, de a több ezer kilométer legyőzte álmait. A szíve mélyén dédelgetett jövő elveszett.

Nem jön többé üzenet, és repülőre sem kell szállni. Szívének darabkáit összeragasztotta, felkelt és újult erővel, és az életbe vetett hitével lépked tovább. Nem adja fel. Mert tudja, hogy vár rá a boldogság, hogy egyszer révbe érhet. És hogy ez a kapcsolat csak egy állomás volt az életében, melyből sokat tapasztalt, tanult és olyat érzett, amiről korábban nem hitte, hogy létezhet. Tovább megy. Hisz. Hisz a szerelem erejében.

 

***

Szeretnéd megrendelni a könyvet?
Akár itt és most megteheted!

 

Kiemelt kép: https://www.facebook.com/rodonitzoe/

Szerző:

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/