A menekülő

A menekülő

A vörösen izzó pázsiton támolyogva szívom mélyen magamba a füstös narancs illatot, mikor a haldokló fények festenek arcomra pírt és megelégülést, nem pedig kezeid árnyékot adó melegsége, nem a szeretés, és nem is a szeretni akarás. Emléked roskadozó asztalként borul egyre összébb és mélyebbre az évek semmittevésével együtt.

Mára már minden hirtelen tett mozdulatot megbántam.

Az izomzatom és minden csontom az utánad való futástól sajog, kikoptak az ízületeim, és a szívrendellenességem minden reggel egy-egy dobbanással nyugtázza a hiányt.

largeNem te hiányzol, hanem az létem miértjei. A válaszok az én soha fel nem tett, összehazudott kérdéseimre. Talán lehetett volna másképp is. S most nem rohangálnék az idők és világaink között fel és le, mint aki évszázadok óta menekül. Talán így kellett lennie, és ezért hálát kellene, hogy érezzek. Talán.

És ha ez az egész nemcsak egy újabb fel nem tett kérdés, egy még meg nem gyártott hazugság, akkor valójában a miértek elől menekülök.

Ami azt jelenti, hogy téged soha nem is kerestelek.

Szerző:

Károly Dorka
Ott vagyok valahol a népzene és rock között, egy zongora és egy mikrofon mögé bújtatva, verseskötetek és divatlapok alá temetve, fényképezőgéppel bohóckodva mindenhol, Marilyn Monroet és Audrey Hepburnt bálványozva, és vintage ruhákat aggatva magamra. Ja, és persze kell lennie valahol egy rúzsnak is. ;)

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás