A mi boldogságunk

A mi boldogságunk

Megígértem, hogy egyszer írni fogok rólad és most ennek is eljött az ideje. Emlékszem, amikor hónapokkal ezelőtt beszélgettünk a Deákon ülve hajnali 4-kor. Mindenről, ahogy mindig. Mert veled mindenről tudok beszélgetni. Minden olyan természetes. Már akkor is tudtuk, hogy a mi lelkünk nagyon hasonlít. És hogy egyszer eljön majd ez az idő. A mi időnk.

És most itt vagyunk. Mindig azt hittem, hogy a boldogság egy olyan valami, amitől pörögsz, ami olyan, mint a drog, amitől nem tudsz enni, aludni és ami nélkül nem tudsz létezni. Talán valakinek ezt jelenti… De az én boldogságom másmilyen. Ez a boldogság megnyugtat, eloszlatja a szorongásaimat, jobban érzem magam tőle, nincsenek rémálmaim. Egyszerűen nyugodt vagyok. Biztonságban érzem magam. Mint amikor haza érkezel egy hosszú útról és végre a saját ágyadban alhatsz.

Mindig azt hittem, hogy engem nem lehet szeretni, hogy az én személyiségem senkihez sem passzol, hogy soha nem találok rá arra, aki megérti a gondolataimat és aki elfogadja a sebeket a lelkemen. Aki kitölti bennem az űrt. Aki nem akar megjavítani, hanem támogat, és fogja a kezem, amíg én dolgozom magamon. Aki felhív éjszaka félálomban, csak hogy megnyugtasson és hallja a hangom. Aki bármikor időt szakít rám. Akivel az a fura, hogy nem fura. Akivel nem kell erőltetni, mert minden jön magától. Aki nem bánt. Aki szerint különleges vagyok. Aki mellett annak is érzem magam.

Szóval ez az én boldogságom, ez a másmilyen, furán nem fura valami, ez a mérhetetlen nyugalom és béke, amit a kapcsolatunk ad. Amit te adsz. Ez a mi boldogságunk, aminek nem állhat az útjába senki és semmi. És izgatottan várom a közös jövőnket, amivel kapcsolatban most már kérdőjelek helyett csak felkiáltójelek vannak bennem, és amit nélküled már nem tudok és nem is akarok elképzelni.

/kiemelt kép/

Szerző:

“Mindünk anyaga sugárzó lehetne, ha mernénk hasadni.” /Fodor Ákos/