“A művészet számomra számos kis csodát rejt… “-ajánló Kenyeres Lilla költészetéhez

“A művészet számomra számos kis csodát rejt… “-ajánló Kenyeres Lilla költészetéhez

Sok ember kiskorában már elkezdt írni valamilyen okból, lehet ez egy verspályázat gyerekeknek vagy egy lelkes tanár, aki miatt szívesen írunk meséket verseket. Később a gyerekversekből meg kiforrnak a nagy gondolati költemények és beindul az ember karrierje, mint költő és író.

Kenyeres Lilla Petra egy fiatal, huszonéves tehetség, aki tizenegy évesen írta meg első versét. Az alkotás azóta is fontos része életének és a gyerekkori témákról ma már áttért a komolyabb gondolatokra.

Bizonyára már többen hallottatok Lilláról, ugyanis 2014-ben már megjelent egy kötete Melankólia címen. Ezenkívül tervben van már a következő kötete is.

A klinikai pszichológusnak tanuló költő számára a művészet maga a terápia, az önkifejezés és a hódolat az anyanyelvünk irányába. Terápia számára a művészet, mert ezzel a fájdalmát szelídebbé tudja tenni. Nem véletlen, hogy szerinte a költészet csökkenteni tudja a magány érzését és reménykedik benne, hogy művei megkönnyebbülést hoznak az olvasóknak.

Kritika

Mennyi járdára vetült látomás
Széttördelt soha-egészek
És a képzelet gyermek-parázs most
Egy utcafrontra néző mélygarázs.
Mennyi összecipőzött pocsolya
Hány vízzel átitatott hideg láb.
És nem csak a láb kihűlt ujjai
De felvacog egészen a szívig a látomás.
Ott aztán fáradt lemondásba kezd
Beszippantja tört taposott jégpocsolyába
És lehűti a szemből a lélek-tüzeket.
Így lesz az ember szelektív gyűjtő
(Sárga zacskókban összetaposott remények…)
És azok akik hisznek és remélnek
Fekete zacskóban
Viszik magukkal a lélek lehetséges szikrájának titkát.
A felismerések pedig nem ritkák
Az ember végül ráébred
hogy ami ellen küzdött
Végül azzá lett.

Jövő héten az interjú során még többet megtudhattok Lilláról.

Remélem, meghozatam a kedvet az olvasáshoz. Lilla műveit megtalálhatjátok a Poet oldalán  valamint Facebookon.

Kiemelt kép: pinterest

Szerző:

"Most elkezdek mesélni. Próbálj követni." Szeretem a mosolyt. Ha valaki miattam mosolyog, ha én valaki miatt mosolygok. Szeretem a napsütést, a tavaszt, ahogy körülölel és boldogsággal tölt fel. Szeretem a pillantást, a nevetést, az ölelést, a boldogságot, amit kapok a körülöttem lévőktől. Szeretem a teát, a kávét, a kekszet, amik egy jó beszélgetés mellett elfogynak. Szeretem az ízeket, az illatokat, az ételeket, a süteményeket, amik képesek felvillanyozni. Szeretem a pillanatokat, amik együtt egy életet alkotnak.