“… a művészetben az a nagyszerű, hogy mindenki annyit és úgy fogad be belőle, ami ott és akkor számára feldolgozható és befogadható. ” – interjú Kenyeres Lillával

“… a művészetben az a nagyszerű, hogy mindenki annyit és úgy fogad be belőle, ami ott és akkor számára feldolgozható és befogadható. ” – interjú Kenyeres Lillával

Múlt héten már megjelent egy ajánló Kenyeres Lilláról, azonban most a vele készített interjú által még többet megtudhattok róla.

• Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Kenyeres Lilla Petra vagyok, 24 éves. Jelenleg mesterképzésen tanulok felnőtt klinikai pszichológiát. Hivatásom kiválasztásában és művészi hajlamomban egyaránt szerepet játszott, hogy izgalmasnak és érdekesnek találom az emberek különbözőségét, gyönyörködtetnek a pillanatok legyenek azok szépek, vagy épp fájdalmasak. Tizenegy éves koromban kiírásra került általános iskolámban egy verspályázat „Tapolca” címmel. Édesanyám segítségével – aki maga is versíró vénával lett megáldva – megírtam életem első versét. Maga a folyamat és a végeredmény is katartikus volt számomra és már akkor tudtam, hogy ez valami, amivel foglalkozni szeretnék és fogok.

• Mesélj a művészetedről! Mit jelent számodra?

A művészet számomra számos kis csodát rejt. Világ életemben imádtam a költészetet egész kis koromban is tanultam már verseket és szerettem, ha olvassák nekem őket. Később írni is elkezdtem és egyre komolyabb műveket lapoztam fel. Aztán jöttek a regények és sokkal később ugyan, de a zene a festészet és a művészet minden ága inspirálóan hatott rám. A művészet számomra önkifejezés, hódolat csodaszép anyanyelvünknek (amiért mindig hálás vagyok) és terápia. Terápia abban az értelemben, hogy kifejezve a fájdalmam, megközelíthetőbb, megszelídíthetőbb és kevésbé félelmetes lesz. Ahogy Illyés Gyula mondja: „ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja”. Nem túl szofisztikáltan kifejezve, ha úgy tetszik egy módszer arra, hogy feldolgozzam életem nagy eseményeit és megörökítsem őket. Ugyanakkor fontos „eszköz” a társadalmi szerepvállalásban, és felelősség a görbe tükör megalkotásában. Mindezeken túl egy út is a másik emberhez, az alkotásaikon keresztül bepillantás a lelkekbe.

• Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

Hitem szerint a versek a „nem vagy egyedül” feloldozó könnyítők. Így az írásaim kapcsán is abban reménykedem, hogy az, aki olvassa, megtalálja benne azt a gondolatot, vagy mondatot, amely számára megkönnyebbülést hoz, vagy felismeréshez vezet, függetlenül attól, hogy az egyezik-e azzal, amit én ki szerettem volna fejezni. A művészetben az a nagyszerű, hogy mindenki annyit és úgy fogad be belőle, ami ott és akkor számára feldolgozható és befogadható. Olyasmi, mint egy félprojektív felület, amibe picit mindenki belevetítheti a saját életeseményeit, érzéseit, örömeit, bánatait. Az esztétika már csak ráadás.

• Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz? 

Kifejezetten példaképem nincs. Mindenki munkásságában találok valamit, ami inspiráló, elgondolkodtató vagy épp az életútja követendő. Aki nekem mégis nagyon sokat adott, ő Váci Mihály. Ugyan kedvencem idézetekből sincs, de nagyon sokat olvasok és van egy kis füzetem, amibe kiírom, amik megtetszenek, nem tudnék választani.

• Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

2014-ben kiadásra került életem első kötete, Melankólia címmel. Ennek a kötetnek az a különlegessége, hogy egészen korai, kezdetleges és stílusban nem kiforrott alkotássokkal kezdődnek és haladnak időrendben a „komolyabbnak” mondható verseim felé. Persze azóta már ezeket sem tenném bele egy kötetbe, de pozitív visszajelzéseket kaptam és az emberek szerették. Sokkal többet jelent számomra mégis, amikor egy művemre azt mondják „köszönöm, hogy kimondtad helyettem, amit nem tudtam megfogalmazni”. Azt hiszem, ennél nagyobb büszkeségem nem is lehetne.

• Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?

Leginkább az élet, az emberek és természetesen a művészet megannyi ága.

• Mi az, ami boldoggá tesz?

Azt hiszem, erre a kérdésre még keresem a válaszomat és a kliséktől most megkímélném mind a jelentkezésemet olvasót, mind pedig magamat.

• Mik a további céljaid ezen a téren?

Alkotni, inspirálódni, fejlődni. Konkrétumokat tekintve, idén nyáron készül majd a második kötetem és már nagyon izgatott vagyok, de sok munka lesz.

Én köszönöm Lillának az interjút!

Ne felejtsétek el követni Lillát Facebookon és oldalán

Kiemelt kép: pinterest

Szerző:

"Most elkezdek mesélni. Próbálj követni."