A művészetek közül a fotózásban találtam meg igazán azt, amit kerestem-interjú Ominger Klaudiával

A művészetek közül a fotózásban találtam meg igazán azt, amit kerestem-interjú Ominger Klaudiával

Ugye emlékeztek még a Klaudiáról írt ajánlóra? Most egy beszélgetésre invitáltam meg, amiből kiderül többek között az is, hogy a rengeteg általa használt téma közül melyik áll hozzá a legközelebb. Elárulja nekünk, hogy mit jelent számára a fotózás, mennyit kapott és tanult általa. Nos lássuk, ki az a lány, aki a színes fotók mögött bújik meg. 

o3

https://www.facebook.com/clauphoto23?fref=ts

A fotós oldaladon láthatunk természet, portré, tárgy illetve állatfotókat is. Melyik téma áll hozzád legközelebb?

Mikor fotózni kezdtem a természetfotót éreztem magamhoz legközelebbinek, mivel ez egy olyan téma, ami talán a legjobban lenyűgöz és elvarázsol. Viszont ahogy fejlődtem, elmélyültem a fotózásban, annál jobban nyitottam a többi felé is. Az állatfotó akkor került igazán előtérbe, amikor lett két cicám, így kihagyhatatlan volt az ő fotózásuk és mind a mai napig nem tudom megunni. A portréfotózás az, amivel komolyabban csak az utóbbi időben kezdtem el foglalkozni, mert ez számomra egy külön kihívást jelent. Most ez foglalkoztat leginkább, hogy ebben fejlődjek és megtanuljam, hogy csinálhatom a legjobban.

Mit veszel figyelembe egy-egy kép elkészülésekor? Ha portréfotót készítesz az alany, vagy a te elképzeléseid dominálnak jobban?

Amikor felkérésre készítek képeket, elsősorban mindig arra törekszem, hogy a „megrendelő” elégedett legyen, és minél inkább megfeleljen az elképzeléseinek. Persze ötleteim nekem is mindig vannak, amikre vevők az emberek, így általában közös erővel hozunk létre jó képeket. Viszont ha én kérek fel embereket, akkor direkt azzal a céllal teszem, hogy az én elképzeléseimet valósítsam meg a segítségükkel.

Miért fotózol? Mit érzel amikor elkészítesz egy képet?

Mindig is különböző művészeti ágakban való alkotással próbálkoztam egyfajta önkifejezést megvalósítani. Kihozni, megmutatni másoknak azt, ami bennem van, ami én magam vagyok. Ezen művészetek közül a fotózásban találtam meg igazán azt, amit kerestem. A fotózás és a képek segítségével úgy érzem meg tudom mutatni másoknak is, hogy hogyan látom a körülöttem lévő dolgokat. Szeretek elkapni olyan pillanatot, ami érzelmeket fejez és vált ki. Olyan érzelmek, mozdulatok, amiket egyébként az emberek nem biztos, hogy észrevesznek, vagy nem marad meg bennük. Másrészt nyilvánvalóan szeretem a szép, jól sikerült képeket, amik mögött látom önmagamat is. Leírhatatlan érzés visszanézni egy-egy ilyen képemet.

image 2

Ominger Klaudia

 

Mennyire vagy kritikus önmagaddal szemben? Rendszerint meg vagy elégedve a fotóiddal?

Úgy érzem, lehetnék kritikusabb is, mint amennyire vagyok.  Arra gondolok, amikor a képeimet válogatom, hogy mindegyik egy kis darab belőlem. Ha van egy kép, ami tudom, hogy nem a legjobb, de nekem mégis tetszik, mert valamit kifejez, akkor azt is felrakom olyankor az oldalamra, mert attól még ugyanúgy az én munkám és előfordulhat, hogy valakinek tetszeni fog. Idővel, ahogy látom és érzem magamon, hogy fejlődök, annál elégedettebben nézem vissza a képeimet.

07

https://www.facebook.com/clauphoto23?fref=ts

 

Tanultad valaha a fotózást vagy autodidakta módon képezted magad?  Vannak a jövőre nézve terveid vele?

Az elején autodidakta módon kezdtem el tanulni, mivel ez egy olyan tevékenység, ami tényleg érdekel és motivál. Majd később igényt éreztem arra, hogy másoktól is tanuljak, többet tapasztaljak, így fotótanfolyamra jelentkeztem. Felemelő érzéssel tölt el, amikor saját magam tapasztalhatok, és amikor visszatekintek és látom honnan indultam, mennyit tapasztaltam, miket tanultam és most hol vagyok, mennyit sikerült fejlődnöm, és hogy már mások is látják ezt a fejlődést a képeimen keresztül.  Mikor belekezdtem a fotózásba tele voltam nagy tervekkel, álmokkal. Persze ezek még bennem vannak, de látom azt is, hogy ezek megvalósítása nem olyan egyszerű, mint gondoltam. Viszont nem adom fel és ugyanúgy benne van az ezzel való foglalkozás a jövőbeni terveim között.

Vannak olyan emberek, zenék, esetleg tárgyak akik/amik inspirálnak az alkotásban?

Legfőképpen emberek. Egyrészt a hozzám közelebb álló emberek, akik támogatnak és segítenek ebben. Másrészt azok a művészek – főként a hasonló témákban mozgó fotósok -, akik inspirálnak és mindig újabb ötleteket kapok munkájuk által. Persze előfordul, hogy zene ihlet meg, illetve sokszor maga egy tárgy, állat, személy, amiben/akiben meglátok egy nagyszerű kép lehetőségét.

06

https://www.facebook.com/clauphoto23?fref=ts

 

Miért és mikor kezdtél el fotózni?

Mint említettem a fotózásban találtam meg azt, ami által igazán ki tudom fejezni önmagam. Ami által egy egyedi aspektust nyújthatok másoknak. Még amikor másoknak készítem is a képet, sokszor akkor is úgy érzem, sokkal inkább magamnak teszem. Több, mint 3 éve kezdődött ez a szerelem és az óta úgy érzem ez egy olyan dolog, amit nem tudnék elhagyni az életemből.

Ha éppen nem fotózol, akkor mi tölti ki az idődet?

A másik művészet, amivel sokat foglalkozok még az írás. Emellett sokat olvasok, szeretek rajzolni és festeni. Idén végeztem rendszergazda szakon, jelenleg nem tanulok, de szeretem a matematikát, így előfordul az is, hogy matekfeladatokkal töltöm a szabadidőmet.

Kiemelkedően gyönyörűek a portréfotóid. Mikor egy fotóssal beszéltem erről a témáról, ő azt javasolta nekem, hogy olyan embereket fényképezzek, akiket nem ismerek, mert ha egy barát vagy ismerős az alany, akkor a kép nem lesz elég őszinte, hiszen rajta van a köztünk lévő kapcsolat. Neked mi a véleményed erről? Kiket szoktál fotózni?

Nem vallom magamat egy igazán közvetlen embernek, így idegen embereket fotózni számomra sokkal nagyobb kihívást jelent. Emiatt érzem jobban magam és megy lazábban a fotózás, ha ismerőseimet, barátaimat fotózom. Persze mindeközben vonz is a kihívás és szeretnék ezen a téren is fejlődni, szeretnék még több idegen embert fotózni gátlások nélkül, ugyanolyan jól, mint ahogy ismerőseimmel teszem.

o2

https://www.facebook.com/clauphoto23?fref=ts

o4

https://www.facebook.com/clauphoto23?fref=ts

o5

https://www.facebook.com/clauphoto23?fref=ts

 

Klaudia további képeit ITT nézhetitek meg!

Köszönjük szépen a válaszokat! 

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.