Nagyon szeretek olvasni, ez nem új. Színházba is szívesen járok, ezen sincs semmi meglepő akkor, ha egy művészeteket kedvelő egyénről van szó. A versek mellett leginkább regényeket veszek a kezembe, hogy használjam, csodáljam és fejlesszem saját képzelőerőmet. Színházban pedig magamba szívom sok ember munkájának pódiumra vitt kreativitását. Bár természetesen minden egyén máshogy éli meg bizonyos szinten az érzékelt előadást. Két különböző világ, azonban sokszor tapasztaltam azt, hogy az olvasott könyv vár rám a függöny mögött. Mai cikkemben ennek a kettő műfajnak a kapcsolatáról írok nektek pár sort.
A színpadra vitt regényekkel kapcsolatban legtöbbször falba ütközünk, hiszen a két műfaj nagyon sok mindenben ellentétes egymással. A drámát többen, vagy legalább egy ember (monodráma) adja elő számunkra, míg a regény szöveg keveredése a mi belső világunkkal. Tehát az ott történő eseményeket, mondanivalókat egyedül dekódoljuk, agyunk végtelen nagyságú fantáziája által vetítjük lelki szemeink elé. Egyszerűen megfogalmazva a kettő műfaj úgy tűnik, nem egyeztethető össze – ebbe az állításba nem lehet belekötni, ez tény és való, hiszen az ellenérveket még hosszan sorolhatnám. Érdekes megállapítás, statisztika, az évszázad során legnagyobb sikerek fűződnek a dramatizált regényekhez. Vegyük csak példának Dumas Kaméliás hölgyét, Tolsztoj Anna Karenináját vagy Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének pazar átdolgozását.
jmledwellwrites.com
Elmélet és gyakorlat ennyire ellentétes lenne? Hogy is van ez? A válasz biztosan nagyon bonyolult. Azt gondoljátok, hogy több oldalas elemezés következik, míg végül talán eljutok a végső eredményhez. Hajoljatok csak közelebb, súgok valamit! A megoldás egyszerű. Nem fogom mondatok tömkelegével elaltatni figyelmeteket.
A titok nem másban rejlik, mint hogy ezek az átdolgozások valójában nem is valódi drámák, csupán dramatizált regények. Az igazi dráma ugyanis nagyon ritka manapság, többnyire csak felhígított változatával találkozhatunk (és itt nem kifejezetten román és a dráma kapcsolatáról van csak szó). Ami nem baj, csak éppen nem dráma. A komédia és a dráma van benne összeszűrve. Vidám és komoly elemek vannak vegyítve, amik helyesen tagolva utánozzák a valódi drámát. A dráma legfontosabb része viszont hiányzik belőlük. Az valódi dráma ugyanis csak tragédia lehet, az a színpadi forma ami az embernek nagy életválságát tárja fel. Ez pedig halálos mindig, ami egy olyan konfliktus, ami nem oldható meg kompromisszummal. Az átdolgozott regények sikeréhez – bár elég rizikós tényező – az is hozzásegít, hogy egy jó könyv elolvasása után a befogadók nagyobb örömmel várják a darabot, hiszen már van egy pozitív élményük a történettel kapcsolatban. Ez természetesen a másik irányban is elsülhet, de ha nem, akkor annál nagyobb az elismerés.
tumblr.com
Végezetül pedig, hogy jobban megértsük, annyit fűznék még hozzá, hogy a mai drámák inkább színdarabok, ahol a drámai akciót a történés pótolja, nincs meg bennük az a bizonyos cselekmény, amiről mindenki beszél, a nagy drámai akaratok összeütközése, küzdelme és felőrlődése. Ezek első mestereit a görögöknél találhatjuk, majd Shakespeare, Ibsen vagy Wagner darabjaiban lelhetjük fel professzionális formában. Manapság már nagyon ritka.
Ennek ellenére én imádok színházba járni, és nagy örömmel tölt el, ha egy-egy nagy hatású regényt formálnak meg a szemem láttára. És úgy érzem a fentebb leírt megállapítások sem fogják elvenni a kedvem attól, hogy jól érezzem magam az előadásokon, de nem is ez volt a cél, csupán elemeztem a kettő műfaj viszonyát és ide lyukadtam ki.
tumblr.com
