A sötéten túl

A sötéten túl

Nyári alkony, kihalt utcák, üres parkok – egyik láb a másik után, mindegy merre mész. Valami hajt, visz előre céltalan – ahová szeretnél, úgysem juthatsz el. Eltűnik a fény, minden lecsendesül, csak az esti szél suttog alig hallhatóan füledbe. A szél, mellyel átvirrasztott éjjeleken beszélgetsz, s vallomásod ő fújja tova.

Távolodsz, minden oly messzi – a város zaja már csak halk bogárzene. Egy dalt dúdolsz, és elveszel, árnyalak vagy csupán. Felnézel a csillagokra – úgy, ahogy egyszer még utoljára Őrá néztél… Megszűnt mozdulni a pillanat. Nem érdekelt már más csak az ég, az ég, az ég… a szeme… a csillagok emléke a szemében…

Hullócsillag feletted – körülötted már köd. S a homályban mintha… képzelet csak, mi veled játszik, tudod jól – mégis hinnéd… De távol jár már – távolabb, mint amibe kapaszkodhatsz. Ámítod magad, hátha ott vagy Vele néhány csendes percben – de nem gondol rá, hogy két karja között újra és újra meghaltál – meghalnál. Neked is csak ennyi maradt – egy emlék, mely nem oszlik el – ahogy a köd sem, mely könyörtelenül körülvesz.

Kísért a köd, míg Ő kísért. Kísért, míg rád nem talál egy Másik. Nézed a ködből a csillagokat, és vársz. Messze a homályban Valaki… mozdulatlan szintén csak az eget kémleli. Figyeltek, és vártok. Elindulni félelmetes, túl nagy a távolság és túl sok a veszély. Lábra állni, lépést tenni, újra hinni… kézen fogni az újat, és elengedni mi egyszer volt – tán sosem volt – a múlt.

A köd csak lassan tűnik – de ha vissza nem nézel, már nem is fogod látni többé – csak a csillagok képét a Másik szem tükrében. A sötéten túl – a sötéten innen.

 

A cikket írta: amikobea 

Kiemelt kép: http://users.atw.hu/

Szerző:

Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.