A szavak szerelmese-Ajánló Suha Katáról

A szavak szerelmese-Ajánló Suha Katáról

Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron.

Kata az első olyan alanyom, akit nem én kerestem fel először, hanem ő jelentkezett magától az oldalunkon gyakran közzétett felhívásunkra. Kata az első olyan alanyom, aki szinte azonnal elvarázsolt csupán csak azzal, hogy őszintén válaszolt a felhívásunkban szereplő pár előzetes kérdésre.  Azonnal tudtam, hogy nekem kell vele készítenem interjút, hisz nem mindennap ér bennünket olyan csoda, hogy ilyen emberek, mint Kata azt írja rólunk, hogy “Nagyon tetszik, ahogy az általatok különlegesnek ítélt embereket kezelitek. Talán a családias a jó szó. És ez még azokat is képes kicsalogatni a csigaházából, akik mindig is terepszínűként rejtőzködtek. ” És ebben a 2. mondatban kicsit talán megbújik ő is és az ilyen mondatok, ezek a szavak mondatják velem azt, hogy van miért csinálni a Lendület magazin-t. Kata a maga természetes szerénységével, szuperérzékenységével és a gondolatai sziporkázó megfogalmazásával szerintem nem csak engem, de titeket is magával ragad, ha elkezditek olvasni őt.

Suha Kata

Suha Kata

Kata így vélekedik magáról: “Olyan lány vagyok, akiknél a titkok, a szívek és az álmok jó helyen vannak, vigyázok rájuk.” És valahogy tényleg ezt érzem, ahogy a szemem végigpásztázza a blogja sorait. Van az egészben egyfajta szinte alig megmagyarázható valami, amitől visszhangoznak a sorok még órákkal az után is, hogy elolvastam őket. Bármilyen hihetetlen, de még illatokat és színeket is érzékelek olvasás közben és ez szerintem varázslatos dolog. Fogalmam sincs, hogy csinálja ezt Kata, hogy illeszti ilyen tökéletes sorrendben egymás után a szavakat, hogy azok illatesszenciákká és színekké válnak, de talán ez az ő titka. Talán nekem-mint olvasónak-, csak annyi a dolgom csupán, hogy élvezzem az élményt és azonosuljak a gondolataival.

Szeretem a szavakat, hogy annyi mindenre képesek, és hogy önmagukban is szépek lehetnek, de teremthetek velük valami még jobbat. Azt szeretem és érzem igazinak, ami valahonnan nagyon mélyről fakad, a nyers érzelmek tövéről, a többi inkább csak hétköznapi csillagpor – jó leírni, eltűnődni rajta, de azért nincs mögötte az az elképesztő szenvedély.”

Mindenki más indíttatásra kezd el írni. Valaki azért mert annyi gondolat cikázik a fejében, hogy egyszerűen ki kell írnia magából, másvalaki azért, mert számára az írás adja a megnyugvást, megint más valami pedig talán éppenséggel azért, hogy felejtsen. Kata azért kezdte el vezetni a blogját, mert egyszerűen kíváncsi volt arra betudja-e tartani azt, hogy 1 hónapig mindennap írjon valamit. Sikerült is neki és ez az egész nem robbant volna ki, ha nem nézte volna meg azt a bizonyos TED előadást, ami arról szólt, hogy “próbálj ki dolgokat 30 napig“. Kata, a személyes blogja mellett egy könyves blogot is ír, melyben saját könyvajánlóival kelti fel az olvasók figyelmét, hogy vannak bizonyos könyvek, amiket el kell olvasniuk rövid életük során.

Fénylő, rozsdaszín gondolatokat fúj a szél. Ide és oda, mint az óra ketyegése… És aztán arra gondolsz, talán mégis megéri. Talán ebben az értelmetlen, égbekiáltó zagyvaságban van valahol egy pont, tompa aranyszínben fénylő, amit érdemes megérinteni, hogy úgy érezd, eljutottál valahová.

Kata egy bizonyos dolog miatt jelentkezett hozzánk. Szerette volna megtudni, hogy tud-e adni valamit másoknak, ahogy ő is kapott rengeteg embertől. És mosolygok ezen, mert tisztán látom magam előtt a választ, ami azt harsogja, hogy igen. Igen, bizony tudsz adni valamit másoknak. És ez a valami fényt áraszt ebben a csillámporos mindenségben, adalékanyagként üzemel a mindennapok egyformasága ellen és biztatnia kell téged arra, hogy írj, írj és írj amíg van,  ami
“nagyon mélyről fakad, a nyers érzelmek tövéről…”

Jövő héten jön a Katával készült interjú is.
Addig is olvassátok a blogját :

http://daysofsolutide.blogspot.hu/

Szerző:

Örökösen kutatok valami megfoghatatlan iránt. Amiről csak néha hallani suttogásokat. Szeretni vágyom, gyűlölni nem tudok. Soha, senkit, semmiért. Emberek formálnak, gyúrnak össze napról-napra. Öleléseik, néma megértéseik, mosolyuk, csókjuk tesz azzá, aki vagyok. Egyébként örökös álmodozó, színtévesztő és lila mániás, aki nem tud és nem is akar egy olyan világban élni, ami nem az övé.