Már nagyon régen, egyszer elkezdtem ezt a történetet és akkor körülbelül csak addig jutottam, hogy megtörténik a “nagy találkozás”. Azóta is bennem élt Dexter megmosolyogtató és arrogáns viselkedése és Remy végtelen ellenállása. Aztán eltelt pár hónap(talán egy év is) és újra elővettem a regényt. Nagy reményekkel vágtam neki, hisz nagyon sokan dicsérik Sarah Dessen írási stílusát, a karaktereit és történeteit, sőt készült már az egyik könyvéből filmadaptáció is, ha jól tudom. Egyébként Tipikus amerikai tini szerelemre számítottam, ahogy eddig sok könyvnél is, de aztán be kellett látnom, hogy ha tényleg ilyet szeretnék, akkor bizony rossz könyvet tartok a kezemben…
A szakítás tudománya… Remy mindig tudja, mikor kell megtartania A Beszéd-et egy srácnak – rögtön azután, hogy az első romantikus roham lecseng, de még mielőtt a dolgok túl komolyra fordulnának. Számtalan fiúval járt már, és rengeteget tanult az anyjától is, aki éppen az ötödik férjét fogyasztja. De akkor miért van az, hogy valahogy sehogy sem akarja ejteni Dextert? Pedig a srác olyan esetlen. És rendetlen. És szétszórt. Ráadásul zenész – épp úgy, mint Remy apja, akit a lány sohasem ismert, mert a férfi lelépett, még mielőtt ő megszületett volna. Lehetséges volna, hogy Remy kapcsolatokra vonatkozó szabályai egyszerre érvényüket vesztik? A regény az elismert szerző, Sarah Dessen magával ragadó története egy kőkemény fiatal lányról és egy fiúról, aki arra hivatott, hogy megpuhítsa.
Forrás: Tumblr.com
“Az életben százszor nyílik rá alkalmad, hogy megállítsd a dolgokat, mielőtt igazán elkezdődnének. Vagy menet közben. De olyan is előfordul, és az a legrosszabb, amikor egy adott pillanatban tudod, hogy még nem késő megmentened önmagad, és mégis képtelen vagy megmozdulni.”
Imádom az erős női karaktereket és bizony ebben a történetben egy ilyennel találkozhatunk. Remy iszonyat magas falakat épített maga köré, persze nem véletlenül. Ahogy halad előre a történet persze megtudjuk az okokat és a kezdeti “nem hiszem el, hogy nem látod meg a nyilvánvalót…” érzéstől eljutunk odáig, hogy teljesen megértjük az összes cselekedetét és kétkedését. Egyszerű matekfeladatként kezeli a szerelmet, amihez csak egy megfelelő megoldó kulcs kell és meg is van minden oldva. De aztán rájön( sorra nyitja fel a szemét az édesanyja, a barátnői és maga Dexter is), hogy a szerelem néha kiszámíthatatlan és csak úgy megjelenik az életünkben és hirtelen mindent felborít. Igazából az utolsó 100 oldal tetszett a legeslegjobban, főleg a különböző szereplők monológjai Remy felé. Imádtam, ahogy Remy harcol önmagával, próbálja lebontani a falait, de folyton a saját szabályaiba és a múltbéli fájdalmaiba ütközik. Ő és Dexter olyanok voltak, mint a mágnes két pólusa. Totális ellentétek, akik persze nem bírnak meglenni egymás nélkül. Éles szópárbajok, “kihívások” , de kevesebb romantikus jelenet szerepelt a könyvben, amit kicsit hiányoltam is. De lehet, hogy csak túlságosan sok ilyen témájú könyvet olvastam és megbotránkoztat a “más”.
De ha jobban belegondolok az írónő talán nem is a szerelmi szálat akarta igazán kiteljesíteni ebben a történetben, inkább azt, hogy mekkora falakat is építhetünk magunk köré. Hogy mennyire nehéz megadnunk magunkat a szerelemnek. Azt, hogy kockáztatni kell még ha ködös is előttünk a jövő. Mert a szerelemért megéri feltenni az életünket, és lerombolni a falainkat. Ezt Remy is megtanulta.
“Minden az időzítésen múlik. Egy másodperc, egy perc, egy óra mindent megváltoztathat. Annyi minden múlik ezeken a dolgokon – apró kis pillanatok, amelyek az életet alkotják. Ahogy a szavak építik a történetet. […] Egyetlen szó az egész világot megváltoztathatja.”
