“A tervezett kommunikáció értékteremtő és szexi” – interjú Pintér Dániel Gergővel

“A tervezett kommunikáció értékteremtő és szexi” – interjú Pintér Dániel Gergővel

Mindig őszinte csodálattal adóztam azon emberek felé, akik úgy tűnt, egyszerűen levedlik magukról az idő és tér szorította korlátokat: lehetetlenül sokrétű különféle tevékenységet végeznek, mindenütt sikerélményeket zsebelhetnek be, és süt róluk, hogy élvezik, amivel foglalkoznak. Hogy éppen ott vannak, ahol lenniük kell. Pintér Dániel Gergő kapcsán épp ugyanez az érzés kerülget – és meg kell mondanom, egy percig sem irigylem tőle, hiszen keményen megdolgozott (és dolgozik) mindezért. Szavai, lénye borzasztóan inspirálóan hatottak rám; remélem, ti is hasonlóképp éreztek majd vele kapcsolatban.

Úgy hiszem, van mit tanulnunk tőle.

 

Kérlek, mutasd be magad röviden. Mi az, amit úgy gondolsz, mindenképpen tudni érdemes rólad?

Amikor éppen nem a METU-n vagy a BME-n tanítok, akkor PR-stratégaként és válságkommunikációs szakértőként dolgozom. A Média 2.0 alapítójaként és a PRopozitor Kft. társtulajdonosaként kommunikációs kampányok tervezéséért és kivitelezéséért felelek, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kommunikációs vezetőjeként pedig igyekszem népszerűsíteni a hazai kutatási és innovációs eredményeket. Ezzel párhuzamosan a Műegyetem Filozófia és Tudománytörténet Tanszékén írom a doktori disszertációmat, kutatási területem a krízismenedzsment. Mindez persze jóval komolyabban hangzik, mint amilyen vagyok: egy egyszerű, életigenlő és hálatelt csávó. Ahogy egy kedves barátom szokott hívni: „modernkori epikureista”, aki állandóan utazik – lelki és fizikai értelemben egyaránt.

 

Idén bekerültél az 50 Tehetséges Magyar Fiatal Programjába. Szerinted miért különleges az, amit Te tudsz adni, közvetíteni az embereknek?

Hiszem, hogy a  tervezett kommunikáció értékteremtő és szexi, ráadásul a 21. században az élet egyik területén sem kerülhető meg. Alapvető célom, hogy a legújabb szakmai trendeket és az akadémiai szintű, elméleti tudást integráljam és társadalmilag felelős projekteken dolgozzak. Szerintem nem elég kiemelkedő tanácsadó és kivitelező tevékenységet folytatni, de a gondozásra, szakmánk módszertanának fejlesztésére is égető szükség van.  Éppen ezért próbálok a szó klasszikus értelmében „freethinker” maradni és folyamatosan fejleszteni magamban a „dobozon kívüli gondolkodás” készségét, hogy képes legyek a problémákat több különböző nézőpontból és eszköztárral megvizsgálni. Egy cég és a környezete közötti konfliktusokat nem elfedni szeretném, hanem megelőzni, vagy ha megelőzni nem is tudom, akkor egy win-win-szituáció kialakításával igyekszem megoldani. Független és elkötelezett vagyok, aki törekszik rá, hogy hidat képezzen a különböző érdekcsoportok között – mindezt relatíve szigorú etikai és morális szabályok alapján.

 

Már gyerekkorod óta tudod, hogy az emberek, a kommunikáció világa vonz. Mindig is biztos voltál benne, hogy ezzel kell foglalkoznod? Hiszen a karriered építése is tudatos tevékenység volt.

Igen, ez tudatos építkezés volt, de rengeteg vargabetűvel, kudarccal és egyéni krízissel. Szoktam is mesélni a hallgatóimnak, hogy már vészterhes ifjúkori éveimben is a válságkezelői pályára készültem, csak akkor még nem tudtam róla. (Nevet) Református, reál beállítottságú családból származom, így abban a tekintetben bizonyosan fekete bárány vagyok, hogy én a számok helyett mindenáron inkább emberekkel, kommunikációval akartam foglalkozni. Nem vágytam soha a reflektorfénybe, de mindig szélesebb nyilvánosságnak akartam írni, beszélni, imádtam a lehető legkülönbözőbb figurákkal együtt gondolkozni. Már gimnáziumban is fontos volt számomra az alkotás folyamata, az értékteremtés. Később az egyetem mellett több helyen dolgoztam párhuzamosan, hogy gyakorlatot szerezzek. A tanításhoz nagyon hasonló munkakörben, idegenvezetőként kezdtem, majd vendéglátásból próbáltam fenntartani magam. Parádés történeteim vannak arról, hogy az akkor éppen megnyíló Morrison’s 1-ben milyen kétségbeesetten próbáltam megkeresni a betevőt pultosként ahhoz, hogy ingyen gyakornokoskodhassak egy újságnál. Az akkor megszerzett kapcsolatok ma is nélkülözhetetlenek a vállalkozásom szempontjából. Végül aztán azon kaptam magam, hogy egy olyan „píáros” lettem, aki képtelen lemenni úgy a boltba tejért, hogy közben minimum három vadidegen emberrel ne csevegne. Most így jobban belegondolva olykor borzasztóan idegesítő lehetek. (Nevet)

Pintér Dániel Gergő

Ha jól olvasok a sorok között, a vargabetűid összefüggnek azzal, hogy 2009-ben néhány hónapra elveszítetted a látásod. Mesélnél erről az időszakról? Miben változtatta ez meg a mindennapjaid, a személyiséged, az élethez való viszonyulásod?

Igen, valahol mélyen, legbelül minden összefügg ezzel. Akkor egy autoimmun betegségnek köszönhetően egyik napról a másikra sötétült el előbb a bal, majd a jobb szemem. Kemény próbatétel volt, végül több műtétet és három hónap botorkálást követően kaptam egy második lehetőséget. Ezzel a második lehetőséggel szeretnék igazán jól és gyümölcsözően élni. Jelenleg cataractával és epiretinális membránnal küzdök, de nem panaszkodom, mert úgy érzem, hogy a mindennapi nehézségek ellenére pozitív irányba változtatott ez az egész. Alaptulajdonságaimban formált, érzékenységre és figyelésre nevelt. Másokra, Istenre és önmagamra is. Mindez egyébként baromira rámfért. Korábban az egészséget evidensnek vettem, az időt gondtalanul pazaroltam, nem volt bennem fikarcnyi alázat sem. Ma már ez nem fér bele: igyekszem kiölni a mindennapjaimból a meddő, öncélú pillanatokat, senkivel nem vagyok hajlandó haragban elaludni és nem telik úgy el este, hogy ne adnék hálát azért a rengeteg vizuális élményért, amiben aznap részem lehetett.

 

Nagyon sokrétű tevékenységet folytatsz nap mint nap. Hogyan tudod mindezt megfelelően menedzselni, kézben tartani? Ez mindig könnyen ment, vagy meg kellett tanulnod?

Aki azt mondja, hogy a multitasking és az önmenedzselés velünk született adottság és könnyű, az hazudik. Az elmúlt évek legnagyobb kihívása volt elérni, hogy a különböző munkakörök ne gyengítsék, hanem hatékonyan támogassák, hitelesítsék egymást. Szerintem éveket éltem le folyamatos késésben, ráadásul egy időben minden munkahelyemen következetesen egy másikhoz köthető tevékenységet végeztem, de legalábbis tuti, hogy sosem azt, amit éppen az adott cég megkívánt. Azt, hogy a feszített tempó ellenére ma már tényleg mindenre, – hobbira, családra, szociális kapcsolatokra és utazásra – is jut időm, három élethack-nek köszönhetem. Egyrészről próbálom kitörölni az önmenedzselésből a határidő fogalmát és azt az energiát, amit a feladatok ütemezésére fordítanék, inkább az azonnali megoldásukba ölöm. Másrészről inkább elvégzett task-okban, nem belefektetett munkaórákban mérem a hatékonyságomat és a mindennapjaimból kíméletlenül kiszedek mindent, ami munkamímelés, üresjárat vagy önbecsapás. Harmadrészről pedig bár ritkán pihenek, ha mégis, azt igyekszem teljesen a külvilágtól elzárva tenni; szellemileg és spirituálisan akkor csakis a feltöltekezésre koncentrálok.

 

A pihenésre még visszatérünk, de előtte meséld el, hogy miért és hogyan kezdtél el a válságkommunikációval foglalkozni?

Elsőéves doktoranduszként láttam egy sajtótájékoztatót, ahol egy civil szervezet vezetője a reputációveszteségtől való félelmében annak ellenére küldte el ordítva az újságírókat melegebb éghajlatra, hogy éppen az ő jóindulatuktól függött a nyilvános megítélése. A végeredmény teljes kudarc, anyagi kár és büntetőjogi következmények. Akkor már bő öt éve dolgoztam PR-osként, ezért nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi lett volna, ha a sajtótájékoztató bizonyos elemeit másként csinálta volna az egyesület, elkerülhető lett volna-e a krízis. Másnap éjjel nem tudtam aludni, inkább félálomban felmondtam vagy 80 percnyi anyagot egy diktafonra. Így született meg az első tudományos folyóiratban megjelent cikkem a területen. Akkor még nem sejtettem, hogy mennyire rabul ejt majd ez az izgalmas szakma, ami a kommunikáció mellett egyéb diszciplínákban való jártasságot is igényel. Én elsősorban közönségkapcsolatokkal foglalkozom, de az elmúlt években a menedzsment és a szociálpszichológia irányában is képeztem magam; elsősorban ennek a háromnak a komplexitása vonz.

 

Rengeteg kutatásod, cikked született már ebben a témakörben. Bemutatnád ezeket röviden?

Az elmúlt fél évben foglalkoztam a Teréz körúti robbantás kapcsán a rendőrség kommunikációjával, a veronai buszbaleset nyomán felmerülő médiaetikai kérdésekkel, a Heineken–Csíki Sör védjegyvitával, a BKK elektronikus jegyrendszerének bevezetése körüli hibákkal és az Aquaworld-baleset kapcsán a megelőzés fontosságával. Ezek nemcsak közérdeklődésre számot tartó ügyek, de komoly élet- és vagyonvédelmi relevanciájuk is van.

 

Egy átlagember életére vonatkoztatva milyen jelentőséggel bír a válságkezelés?

Gyakran találkozom azzal, hogy a kríziskezelő szakmát annak ellenére misztifikálják a laikusok, hogy közben ők maguk is időről-időre válságkezelővé avanzsálnak egy-egy szakmai ellentét, magánéleti vita során. A hétköznapokban, a közvetlen emberi kapcsolatok ápolása, fejlesztése céljából tulajdonképpen az olvasók is ugyanazokat a kommunikációs vagy szervezési fogásokat vetik latba, mint egy hivatásos krízismenedzser. Az alapmechanizmusok szintjén semmi különbség nincsen aközött, amikor egy cég és a fogyasztói között meginog a bizalom, mint amikor párkapcsolati konfliktusba kerülünk. A párkapcsolati konfliktusnak is van az a szintje, amikor a felek, hogyha együtt akarnak maradni, többleterőforrást allokálnak– férfiak esetében például virágot vagy vacsorameghívást, – esetleg külső segítséget, párkapcsolati tanácsadót vesznek igénybe. Ebben a tekintetben nem kell csodálkozni, hogy amikor nem két emberről van szó, hanem egy 3000 fős multinacionális vállaltról és 250 000 fős célcsoportjáról, akkor a cégvezető is professzionális szakemberhez fordul. A nehéz helyzeteknek is van egyfajta objektív szakértője, aki ugyanúgy figyelembe veszi a cég szempontjait, mint a cégtől függő embereknek az igényeit.

Pintér Dániel Gergő

A Média 2.0 alapítója vagy. Miért láttad ennek létjogosultságát?

A Média 2.0, a kommunikációs területen dolgozók, oktatók és kutatók szellemi műhelye és ernyőszervezete. 2012-ben az Indexről elérhető szakblogként indult, azzal a céllal, hogy a tágan vett kommunikációs szakmának független felületet biztosítson. Amikor felröppent a kommunikáció képzés megszüntetésének híre, fontos összekötő szerepet játszottunk a felsőoktatás és a szakma képviselői közötti párbeszéd kialakításában, de szerveztünk már civil tüntetést a sajtószabadság védelmében a Népszabadság ellehetetlenítésekor. 2014 óta rendszeres, non-profit szakmai meetupokat is szervezünk, amelyeken a magyar kommunikációs és médiaszakma prominens szereplői adnak elő. A rendezvények már 20 alkalmat értek meg és összesen háromezer résztvevőt láttak vendégül. Ősztől újabb mérföldkő elé nézünk: céggé válunk, melynek keretein belül főként kommunikációs tanácsadói, stratégiai tervezői és projektmenedzsmentet szolgáltatásokat fogunk folytatni.

 

Oktatási tevékenységet is folytatsz, és a diákoktól nagyon pozitív visszajelzések érkeznek veled kapcsolatban. Mi a módszered, szerinted mitől hatékony, mégis élvezetes egy-egy óra? Számodra mit jelent a tanítás, a diákok mit adnak neked?

Alapvetően közvetlen, kollegiális alapon működöm. Szeretek az oktatási tevékenységemre nem tanárként, hanem inkább coachként gondolni, aki nem kész tényeket ad át, hanem reflexív megközelítésmódokat, önkritikus látásmódot és projekt-szemléletet. Emellett talán a humor és a lendületes, szórakoztató előadás az, ami miatt népszerűek az óráim. Az előadásaimat próbálom minél interaktívabbá tenni, a hallgatók igényeire szabni és tudatosan beépíteni azokat az elemeket, amik a versenypiacon többlettudást adhatnak. A hallgatóim valójában nem diákok már, hanem fiatal szakemberek, akiknek szükségük van intellektuális kihívásra, arra, hogy valóban számítson a véleményük, hogy kirángassák őket a komfortzónájukból. Én ezért dolgozom, miközben rengeteget tanulok tőlük, igyekszem nyitott lenni a tapasztalataikra, problémáikra, céljaikra. Ők a tudásom végső döntőbírái, éppen ezért egy ilyen szituációban elengedhetetlenül fontos a kölcsönösség és a bizalom.

Pintér Dániel Gergő

A munkád mely részét élvezed a leginkább?

Azt, amikor a különböző közegekben és munkakörökben felcsipegetett intellektuális morzsák hirtelen egy teljes, háromfogásos szellemi lakomává érnek össze szinte észrevétlenül. Euforikus, megunhatatlan élmény.

 

Hogyan éled meg azt a folyamatos készenléti helyzetet, amelyet a szakmád megkövetel?

Elsősorban hálával. Kegyelmi állapot az, amikor valaki megtalálja az útját, megél belőle és minden nap fejlődhet. Sosem tekintettem késznek magam: folyamatosan szembesülök hiányosságaimmal, fejlődöm, tanítva tanulok. Nyilván sok a stressz, rengeteg a felelősség a mindennapjaimban és az olyan éles helyzet, amiben nem lehet hibázni. Engem ez tüzel, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fizettem meg az árát. Éppen ezért időnként előveszem a ’kudarc cv’-m és megkérdezem magamtól, hogy megéri-e.  Bár nem volt mindig így, de ma már a magánélet, a család és a barátaim első helyen vannak, ebből nem engedek.

 

Mit szeretnél még elérni, mik a további terveid?

Most elsősorban a doktori védésre, egy tankönyv megírására és a saját vállalkozás kiterjesztésére koncentrálok, de 2018-ban szeretnék elindítani egy vlog-sorozatot is a YouTube-on. Hamarosan tervezek kicsit visszalassítani is, ennek az előkészítése már zajlik.

 

Most, hogy így beszélgetünk, nehezen tudom elképzelni, hogy visszaveszel a tempóból. Hogyan lazítasz?

Nagyon szeretek főzni, gasztronómiai kísérleteket végezni. A végeredményt persze valahogy le is kell dolgozni, ezért heti négyszer kettlebell-el kombinált erőemelő edzéseket végzek. Leginkább az utazás, idegen tájak felfedezése tölt föl, ilyenkor próbálok huzamosabb időre megválni az internettől és telefontól is.

Pintér Dániel Gergő

Apropó idegen tájak: szabadidődben önkénteskedsz is, mit csinálsz pontosan? Ez számodra milyen tapasztalatokat hozott?

Gimnáziumokba járok szakmai orientációs beszélgetéseket tartani, pro bono kommunikációs tanácsadást végzek non-profit szervezeteknek és rengeteg társadalmi tevékenységben próbálok részt venni. Foglalkoztam hátrányos helyzetű gyerekekkel India nyomornegyedeiben és itthon, mélyszegénységben élő roma közösségekben is, voltam részese börtön- és drogmissziónak is. Újabban hajléktalan-ügyben igyekszem apró változásokat elérni. Ez elsősorban érzékenyít és ha valami miatt nagyon nekikeserednék vagy túlságosan sajnálni kezdeném magam, akkor szájon vág, hogy ne nyavalyogjak. Az önkénteskedés jó memento: emlékeztet, hogy milyen kiváltságos is vagyok és becsüljem meg magam, mert az én nyomorom kutyafüle másokéhoz képest.

 

Mit gondolsz a tehetségről – velünk született “adomány”, vagy inkább kemény munka?

Egyértelműen utóbbi. Minél többet értek és érzek a világból, annál inkább rájövök, hogy mindannyian kukaceledelek vagyunk. A kérdés az, hogy azt az időt, ami addig adatott hogyan töltjük meg; fejlődünk-e, adunk-e a világnak, inspirálódunk-e és inspirálunk-e másokat, vagy egyhelyben topogunk, önös érdekeket hajkurászunk, szorongunk.

 

Számodra mit jelent a siker?

A gyengeségekből, sebekből előnyt kovácsolni és kilépni abból a bizonyos komfortzónából. Nem félni a kudarcoktól és béklyók nélkül, szabadon érezni és gondolkodni. Mindig, a legszarabb szitukban is hinni meg bizakodni. Egyelőre ezen a téren még én is csak zöld öves vagyok, de nem adom fel, amíg DAN-okat nem szerzek. (Nevet)

 

Szerinted manapság hogyan lehet kitűnni a tömegből, és újat, mást alkotni?

Megalkuvások nélkül. Soha ne mérd magad mások koordináta-rendszerében, mert abban csak elbukni tudsz. Ne akarj megfelelni a társadalmi elvárásoknak, ne keresd görcsösen a közeged, előbb-utóbb úgyis rád talál. Csak azzal foglalkozz, hogy önazonos légy és élvezd, amit csinálsz. Ha nem élvezed, ne légy gyáva tovább állni. Fontos, hogy mindig őszinte és szigorú legyél magaddal.

 

 

Még egyszer köszönöm az interjút, és remélem, a későbbiekben is sokat hallhatunk még eredményeiről és sikereiről! 🙂

 

Szerző:

Kata

“Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron.”

Szólj hozzánk!