Őszintén szólva, nem vagyok nagy versolvasó. Valamiért mindig is jobban szerettem a prózát. Persze ez nem azt jelenti, hogy elzárkóznék a lírától, de egy kezemen meg tudnám számolni, hány kortárs verseskötetet olvastam el eddig életemben (pedig volt időm).
Finy Petra Folyékony tekintet című könyve sem önszántamból került hozzánk, ezt egy pályázaton nyertem (azóta már kettő is van belőle). Egyből megtetszett a borítója, ami szerintem nagyon-nagyon menőn néz ki. Megkockáztatom, ha valaha jelenik meg könyvem, akkor ragaszkodni fogok Szulyovszky Saroltához, a kötet illusztrátorához. Komolyra fordítva a szót, ez a borító különlegesen szép. Már csak azért is, mert 2013-ban a Wall Street Journal a világ 12 legszebb borító közé beválogatta, ami valljuk be, nem kis teljesítmény.
A kötetben kizárólag szabadversek találhatóak. Be kell, hogy valljam (ismét), nem a szívem csücskei a szabadversek. Olvastam már nagyon jó szabadverseket, és olvastam már nagyon rosszakat is. Úgy vettem észre, hogy a szabadvers kaput nyit az úgymond „képzetlenebb” költőknek, hiszen itt nem szükséges a rím, vagy egyéb kötött formák. Nem dobálózok nevekkel, persze, döntse el mindenki, hogy van ezzel, természetesen nincsen teljes mértékben igazam, de a kortárs költők nagy részén átsiklok, mert számomra legtöbbször unalmas.
Na de, ez az eszmefuttatás nem ide való. Ugyanis Finy Petra versei nagyon jók. Megteremt egy misztikus hangulatot, és rabul ejt. Annyira, hogy egy óra alatt elolvashatod, de garantáltan visszatérsz majd hozzá.
A kötet három részre lett tagolva, Az erdő teste, Indák és A test erdeje. Érdekes megoldás ez a kintről befelé haladás. Nekem erről egy sima utcai jelenet jutott eszembe, ahol először csak a környezetet látod meg, aztán az embereket, aztán szépen lassan beléjük furakodsz. Közben pedig segít téged egy tudatalatti narrátor, ő nyitja fel neked az embereket, de az előítéleteid és saját gondolataid ugyanúgy megmaradnak. Profánabbul fogalmazva, egy boncolást látunk, mindezt egy erdő kellős közepén. De itt érezzük az emberi sorsokat, az ösztönöket és a test legapróbb hibáit is.
Voltak persze gyengébb alkotások is, de ez erősen szubjektív. Jó hír viszont, hogy az általam rosszabbnak ítélt versek is megütnek egy bizonyos szintet, sőt, az egész könyv átlagon fölüli, és kihozza a maximumot a koncepcióból, körbejárva sok kényes témát, kezdve az anyaságtól egészen a test elváltozásáig.
„Fáradtnak lenni
Halálosan fáradtnak
Hogy már csak a halál tudjon pihentetni
Hogy már minden párna legyen
Egy mohos kő
Vagy esőtől felpuffadt avar
Vagy akár egy szivacsosra korhadt vasúti talpfa
És ezen a párnán aludni végre egy keveset
És olyan mély álomba merülni
Hogy még az éjszakai gyors füttye se keltsen fel
És aludni
És időnként egy nagyot nyújtózkodni a karunkkal
Párhuzamosan és szabályosan
Mint két izmos vassín”József Attila a párnára hajtja a fejét
Amiért igazán emlékezetes számomra, az az emberi ösztönök és múltak nagyszerű összekapcsolása. Egész végig valamiféle ködben tapogatóztam, pedig mégis nagyon sok mindent kinyitott a költőnő. A szőnyeg alá söpört, mélyről feltörő, tudatalatti cselekvések, gondolatok és sorsok voltak azok, amelyek mégis realitást vittek ebbe a nagyrészt szürreális utazásba. Így lesz hétköznapi kép a vadkan szemére tapad óvszerből vagy éppen a császármetszés okozta hegből.
Nekem furcsa módon a más költőkről szóló versek jöttek be leginkább, merthogy egy részt nekik is szentelt Finy Petra, de mindegyik ciklusban akadnak figyelemreméltó költemények. Továbbá meg kell, hogy említsem Szulyovszky Sarolta illusztrációit is, amelyek nélkül nem lenne teljes ez a könyv. Mindenkinek ajánlom, érdemes elolvasni, ha már csak egy gyors délután szórakozásra vágyunk, de szerintem a Folyékony tekintet könnyen több lesz egy-két órácskánál. Zárásként csak annyit mondok (ismételve önmagamat): Olvassátok el!