A Themisz-akták fináléja – ajánló Sylvain Neuvel Védetelen halandók c. regényéről

A Themisz-akták fináléja – ajánló Sylvain Neuvel Védetelen halandók c. regényéről

Egy hónap alatt kivégeztem Sylvain Neuvel trilógiáját, a Themisz-aktákat, amelynek első kötete, az Alvó óriások a 2016-os év legütősebb sci-fi debütálása volt. Az író igazi polihisztor, dolgozott újságíróként, talajfertőtlenítőként, volt fagylalt és bútor árus, szoftvermérnök és okleveles fordító, ez a szerteágazó élettapasztalat pedig a köteteken is rajta hagyta a nyomát, igazán sok szempontból és körültekintően lett kidolgozva történet háttere. A Themisz-akták a szerző első kiadott sorozata, de biztos nem az utolsó. Az Agave Könyvek jóvoltából az utolsó kötetet recenziós példányként vehettem a kezembe.

A történet úgy indul, hogy az egyik főszereplő, Dr. Rose Franklin még kislányként beleesik egy hatalmas fémkézbe. Ezt az archaikus tárgyat vizsgálat alá vetik, pár évtizeddel később Rose-t kérik fel a projekt vezetésére, amely során kiderül, hogy ez a kéz egy valószínűleg nem földi eredetű óriás szobor vagy robot egyik alkatrésze. Így az első regény a robot testrészeinek felkutatásáról, a pilóták kiválasztásáról, valamint ennek a különleges idegen technológiának és nyelvnek kiismeréséről, amely szép lassan utat nyit nekünk a mitológia világába is és lerántja a leplet a titánok mítoszának eredetéről. Innen fakad a Themisz-akták elnevezés is, az az óriás, akire rábukkannak, kísértetiesen emlékeztet Themisz nevű  ókori istenségre, aki az igazságosság és a törvényes világrend istennője. A köszönetnyilvánításban a szerző őszintén bevallja, hogy a regényötletet a kisfiának köszönheti, akinek játékrobotokkal épít. A főszereplőkön is látszódik az íróra is jellemző játékosság, több tudós is szerepel a regényekben, akik az ügy megszállottjaivá válnak, és mint az óriás gyerekek, úgy vetik bele magukat a rejtélyekbe.

A történet interjúk, naplóbejegyzések és tudósítások sora, amely a folyószöveg és hosszas elbeszélések kedvelőinek talán zavaró lehet, de én nyitottam álltam ehhez a megoldáshoz és tetszett ez a felépítés. Nem mondom, hogy így jobb volt, mint a klasszikus formában, de ötletesnek találtam. Ami mindenképp előnyt jelentett, hogy így az információadagolás jól működött, minden bejegyzés tartogatott valami újat és a fantáziámat is alaposan megmozgatta, mert egy-egy „fejezet között” rám volt bízva, hogy milyen részletekkel töltöm ki a hiátusokat. Az első kötet igazán feszesre és izgalmasra sikerült ezáltal, a második is megtartotta ezt a jó szokást, viszont a harmadiknál egy kicsit éreztem, hogy bár ez a leghosszabb terjedelmében, de fele annyi újat nem tudott nyújtani. Nyilván befolyásolt az is, hogy egy zárókötetről van szó, a rejtélyek megoldódtak és a kérdések többsége is választ találtak, és pár kedvenc szereplőm sajnos eddigre az életét vesztette, ahogy ebben az epikus küzdelemben sokan mások is. A kötet fináléja számomra kitalálható volt, de így lett igazán hiteles és teljes ez a történet.

Az különösen tetszett ebben a kötetben, hogy alaposan számba veszi a társadalmi és politikai szempontokat is és az egész bolygó sorsán gondolkozik, nemcsak a szokásos amerikai nézőpont érvényesül. Igazi multi-kulti olvasztótégely lett, ahol Kanada és Oroszország is éppen úgy kiveszi a részét a harcból, mint az USA, illetve a bolygó több tucat metrópolisza. A Védtelen halandók jól bemutatja, miként borul fel a föld érzékeny homeosztázisa, ha egy idegen faj megrengeti a lakók alapvető hiedelmeit és megfosztja őket a biztonságérzetüktől. Ember embernek farkasa lesz, újjáéled a nacionalizmus és a xenofóbia, bepillantást nyerhetünk a táborokba, ahová azokat küldik, akinek az örökítő anyagában idegen eredetet találnak és megpillanthatjuk azt az idegen kultúrát és civilizációt, amely nem szándékosan, de az emberiség bölcsőjét is jelenti. Előbbiről olvastam volna részletesebben is. Találtam kritikákat, amikben felróják a szerzőnek, hogy ez a földönkívüli világ nagyon hasonlít a miénkhez, de miért ne hasonlítana? Egy faj, ami szinte mindenben hasonlít a miénkhez és szaporodóképes a homo spaiens-szel, már fizikai kvalitásai miatt is hasonló életkörülményeket alakít ki magának, mint mi, meg azt se felejtsük el, hogy ott voltak az emberiség első lépéseinél, így meghatározták a fejlődésünk irányát. Szerintem ezzel nem volt semmi baj.

Több tökös női szereplő is felbukkan a sztori során, a történet tele van szerethető karakterekkel, még ha páran arrogánsak és túl hirtelen haragúak is. Valamint tetszett az is, hogy a széleskörű tudományos fejtágítás és az akciójelenetek között hangsúlyos szerepet kap az emberi tényező is, a szerelem, a családalapítás és a jellemfejlődés is. Engem ezzel fogott meg ez a trilógia. Na meg a gyönyörű borítóival! Nagyon mutatósak és a regények legepikusabb jeleneteit ragadják meg. Filmen meg aztán remekül adná ez a történet!

A Védtelen halandókat és az egész trilógiát ajánlom a mecha-fanoknak, a rejtélyek és a sci-fi szerelmeseinek is. Közérthető és egyszerű nyelvezetű a könyv, így azok is jól szórakozhatnak, akik nem szívlelik a hosszas és érthetetlen szakszövegeket, és azok is lelkesen vethetik bele magukat a történetbe, akik nem szeretnek hosszasan időzni egy könyv felett, mert a párbeszédes, naplóbejegyzéses stílus miatt gyorsan lehet haladni a sorokkal. Emellett az érdekes női szereplők és a romantikus szál, a családi dráma okán a női olvasók is megtalálhatják benne azt, amire vágynak.