A valóság és a képzelet határán – Barbara világa

A valóság és a képzelet határán – Barbara világa

Egy lány, aki a valóság és a képzelet határán táncol és közben olyan képeket készít, amelyekbe az ember teljesen belefeledkezik. Legalábbis velem ez volt a helyzet, amikor először látogattam el az oldalára, elvarázsolt és teljesen magával ragadott a hangulata. Újra és újra visszatértem hozzá és minden egyes látogatásnál újabb és újabb érdekességeket fedeztem fel a képein.

Ez a hihetetlenül tehetséges fiatal művész pedig nem más, mint Barbara. Az ő világát szeretném most bemutatni Nektek és egy kicsit közelebb hozni Őt Hozzátok. Hihetetlenül boldog voltam, amikor elfogadta a felkérésemet a velem való közös munkára, az interjúra. Szerintem az ő munkássága sokatoknak tetszeni fog, a realitás talajától elrugaszkodóknak pedig különösen.

Barbara.world

Mint korábban megtudtam Tőle, 8. osztályban kezdett el érdeklődni a fotózás iránt, s mivel a rajzolás terén is nagyon tehetséges volt – tervezte, hogy jelentkezik a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolába. A képző szakot pályázta meg, ahova sikeres felvételt nyert. Tehát ekkor, 13-14 évesen kezdett el – ahogy ő fogalmazott – fényképeket gyártani tömegével.

Barbara.world

Az első évben forgórendszerben mindent ki kellett próbálniuk az iskolában. Betekintést nyerhettek kicsit az ötvösök, szobrászok, grafikusok, textilesek, bútorosok világába, – de ezek után is a fotó szak volt az ami a legjobban vonzotta Barbarát. Év végén prezentálták éves munkáikat és elmondták milyen szakra szeretnének bekerülni. Természetesen Ő a fotót választotta és plusz munkákkal is alátámasztotta a szak iránti elhivatottságát. A szaktanárok pedig egyértelműen úgy vélték, hogy Neki ezen a szakon a helye. Így már 2 éve ezt tanulja és reméli, hogy a jövőben is ezzel foglalkozhat.

Barbara.world

Több témát feszegetett már, ilyenek például a vallás, a gótika, a természet, a test. A Nő, mint problematika nagyon foglalkoztatja. Rengeteg önarckép sorozatot készít magáról, ilyenkor pedig egymaga elvonul és időzítővel készíti a képeit. Sokfajta női szerepbe belebújt már, de a lehetőségek tárháza ez a téma, így nem kimeríthetetlen.
Kedvence pedig a portréfotózás. Végignézve a munkáit, látni hogy főleg ez a típus dominál.

Barbara.world

Én különösen kedvelem Barbara portéfotóit, mert hihetetlenül kifejezőek – tökéletesen lehet érezni rajtuk keresztül az alanyok személyiségét, érzelmeit, talán még a pillanatnyi gondolataikat is beleképzelhetjük. Tipikusan azok a képek, amelyeken érződik, hogy a fotós teljesen összhangba került a modelljével és annak minden egyes – akár számunkra érdektelennek tűnő pillanatát- is képes úgy visszaadni, hogy ámulatba essünk tőle.
Barbara viszont a fényképezőgép mindkét oldalán szívesen áll, a későbbiekben pedig modellként és fotósként is egyaránt szeretne érvényesülni.

11048653_1002506266428659_2120734068003676676_n

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket Barbara képei iránt, és ellátogattok majd az oldalára.
Én már most nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem egy ilyen különleges és rendkívül tehetséges fiatal lányt. Természetesen nagyon várom a vele való közös munkát, az interjút. Hamarosan Ti is olvashatjátok!

Szerző:

Klau
"talán csak azokat keresem, akiket én is félek majd elveszíteni."

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás