A város, ahol nem kell megdörgölnöd egy lámpást, hogy dzsinnekkel találkozz – ajánló a Bronzvárosról

A város, ahol nem kell megdörgölnöd egy lámpást, hogy dzsinnekkel találkozz – ajánló a Bronzvárosról

Az Agave Könyvek Könyvfesztiválos újdonságai közül a Bronzvárost vártam a leginkább. A könyv az eredeti, gyönyörű borítóval keménykötésű kiadásban jelent meg, és az egyik kedvenc fordítóm munkáját is dicséri.  S. A. (Shannon) Chakraborty írónő saját maga szórakoztatására vágott bele egy történetbe dzsinnekről és ifritekről, amelyet barátai és férje biztatására tárt a nyilvánosság elé. A New Jersey-i születésű szerző azt vallja, hogy az iszlám az a hit és közösség, amelyben magára talált, amely megihleti. Így a története is ebben a kultúrában gyökerezik, az írónő a Közel-Keletre kalauzol el minket. A regény a Dévabád trilógia első kötete, egyben az írónő első megjelent könyve. 

Ez a varázslatos epikus fantasy, amelyben a gyermekmesék megelevenednek. Olyan, mintha az Aladdint és a Trónok Harcát elegyítenénk egy kis Fekete Sereggel. A könyv lapjain ifritek, dzsinnek, safitok, és egyéb különleges lények elevenednek meg előttünk.

A szerző élt azzal a húzással, amely általában az (urban) fantasy sajátja, hogy a realista világ mögé egy misztikus, varázslények által lakott világot bújtat, amelybe belecsöppen a történet főhőse. Azzal a kivétellel, hogy az események nem a jelen korban történnek, hanem a múltban. A dzsinnek, vagyis dévek világára ugyan nincs befolyással a körülöttük zajló világ, de kíváncsian várom, hogy a történet későbbi történéseibe lesz-e beleszólása a történelem eseményeinek.

A cselekmény Egyiptomban kezdődik, ahol a szemfényvesztő Nahri, aki a turisták és gyógyulni vágyók hiszékenységét kihasználva igyekszik nem éhen halni, rájön, hogy démonűzéssel egy egész vagyonra tehetne szert. Mindig volt tehetsége a gyógyuláshoz és mások gyógyításához, de az ereje ösztönös volt, sosem tanulta a mesterséget, és sosem hitt a természetfelettiben. Aztán nagyot koppan, amikor egy szeánsz alkalmával szembe kerül egy tűzdémonnal, egy ifrittel, akit csak ő hall. Nem akar hinni a saját fülének, ám amikor egy temetőben ghúlok üldözőbe nem veszik, és a megidézett dév harcos megjelenik előtte, nem élhet többé tagadásban. A nagyképű Dára, miután megmenti az élőholtaktól a lányt, akit látványosan megvett származása miatt, Nahri utastársává válik, és együtt szelik keresztül a sivatagot többször is  a halál torkából evickélve ki. Nem adhatják fel, mert a bronzból épült Dévadáb vár rájuk Nahri származásának rejtélyével.

A másik nézőpont karakter a félvér Ali herceg, Dévabád uralkodójának másodszülött fia, akinek zűrös mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Ez a történetszál ékes példája annak, hogy a jóindulat hogyan vezethet félre, és a gerincesség miként válik butasággá. Idegengyűlölet, rasszizmus, széthúzás, hatalomvágy. Dévabád egy olyan város, ahol a  dzsinnek mind a hat népe együtt él, annak minden előnyével és hátrányával. Képlékeny az egyensúly és mindenkinek megvan a maga oka arra, hogy miért azon az oldalon áll, amelyiken.

Nehéz szavakba önteni, de még a magas elvárásaimat is túlszárnyalta ez a könyv. Nyilván ez csak az én véleményem, mert nekem tetszett mind a zsáner és a stílus is, az én ízlésemhez passzolt ez a történet, ahogy van. Az információadagolás jó ütemben zajlott, a feszültség nőttön nőtt, és a szereplők is közel kerültek a szívemhez. Nem a szokásos Disney klisével ért véget a történet, a szereplők nem kifejezetten jók vagy rosszak, az árnyalatok végtelen tárházával dolgozott az írónő. A szerző ötvözte a régi mítoszokat az újszerű ötletekkel, a tipikus fantasy elemeket a románc és a horror jegyeivel. Türelmetlenül várom az őszt, amikor a trilógia második kötete is napvilágot lát magyar fordításban.

A Bronzvárost azoknak ajánlom, akik szeretik az arab világot, a közel-keleti kultúrát és ehhez csatlakozó mítoszokat. Chakraborty egy felnőtt mesét tár elénk, ami az epikus fantasy rajongóinak izgalmas csemege, de a darkosok is találhatnak benne élvezetes jeleneteket. Szerintem ez a  regényt pont jókor érkezett hazánkba, nemcsak az Aladdin mozifilm premierje miatt, hanem mert érzékenyítésnek is nagyszerű. Mit értek ez alatt? Ez a történet a “migráns-válság” közepén megmutatja a közel-keleti kultúra hangulatát, értékeit és szépségét, valamint rámutat, hogy a gyűlölködés csak még több gyűlölködéshez vezet.