A végzet íze – 2.rész

A végzet íze – 2.rész

Aznap délután Mattnek meggyűlt a baja a három disznóval, akik kiszöktek az ólból. Körbe rohangált velük az udvaron. A libák fülsüketítő gágogásba kezdtek és Matt kezdett teljes kétségbe esni.
Egy fekete autó hajtott el a háztól nem messze lévő úton, ahonnan pont belátni a most zűrzavaros udvarra.
– Mi a fene…
A kocsi behajtott a kis mellékutcában és megállt pont Matt háza előtt. A férfi a porban fetrengve üldözte az állatokat, türelme a végsőket rugdosta.
– Had találjam ki! Vérbeli nagy városi, aki tanyára menekül a munkájától, a tudatot romboló stressztől, azzal az ürüggyel, hogy itt kitisztíthatja a fejét, kikapcsolódik; és halványlila gőze nincs róla, hogy kell a disznókkal bánni?
A titokzatos hölgy kiszállt autójából és Matthez közeledett. Mosolygott a férfira, akit a felismerhetetlenségig kínoztak az állatok.
– Eltaláltam? – kérdezte a nő.
– Ah… Helló! – Matt próbálta összeszedni gondolatait – Le sem tagadhatnám igaz?
– Fogadjunk, hogy valami biztosító cégnél dolgozik, vagy marketinges, és a városa New York? – míg Matt leporolta magát a nő fogott egy pálcát és beterelte a disznókat az ólba.
– Honnan tudja, hogy New Yorkból jöttem?
– A pólója. Yankees. Tényleg baseball drukker, vagy csak divat felső?
– Ööhm. – a férfi zavartan melléhez kapott és végig simította kezével a pólója feliratát – Karácsonyra kaptam. – pislogott párat – Anyukámtól.
A hölgy elmosolyodott.
– Olykor egyértelmű jeleket küld, hogy legyek lazább, élvezzem az életet. De gőzöm nincs a baseballhoz.
Mindketten nevettek. – Ezt, hogy csinálta? – kérdezte a nőtől, aki sikeresen beterelte az állatokat a helyükre.
– Hát tudja, egy bot néha csodákra képes. De a csuklóját meg kéne nézetnie valakivel. – mutatott a férfi kezére.
– Ó, – nézett oda riadtan Matt – észre sem vettem, hogy megcsípett a liba. Egy idő után semmit nem éreztem a disznó rugdosásaitól.
A hölgy kacagott, tetszett neki a férfi humora, bár gyorsan abba is hagyta, mert mégsem volt olyan vicces egy libacsípés. – Komolyan mondtam. A szárnyas harapás halálos is lehet.
– Ha jobban bele gondolok, azt hiszem, szédülök is egy kicsit. – Matt elkezdte legyezni magát kezével és úgy érezte tényleg szédül.
– Csak vicceltem. Ne aggódjon kutya baja sem lesz. Bár nem árt lefertőtleníteni a sebet.
Egy pillanatra egymásra néztek. – KHm… Nekem most mennem kell. Tudja rám is várnak otthon türelmetlen állatok, akik már nagyon éhesek lehetnek. – mondta a titokzatos hölgy és sietve beszállt az autójába.
-Ja, persze, rendben. És köszönöm a segítséget!
– Ugyan, még így is jövök eggyel magának.
Az autó újra elhajtott Matt orra előtt. Vágyakozón a távolba meredt utána. „Nem kérdeztem meg a nevét! Miért nem kérdeztem meg a nevét?? Basszus!” Mérgében a porba rúgott, amitől elkezdett köhögni. Kezére nézett, ami égett a libacsípéstől. „Egy idióta vagy Matt Hilf.”

Tetszett neki az itteni élet, még akkor is, ha egyelőre túl ijesztőnek és fárasztónak is tűnt. És az aprócska cirmos folyton a kezét harapdálta. – Kutyának képzeled magad? – feje fölé tartotta a picurt, mélyen a macska szemébe nézett – Louis lesz a neved.

Másnap Matt felfedezett a városban egy kis könyvtárat. Gondolta benéz, és ott nyugalomra lel. A sorok között sétálva, valami érdekes kalandregényt keresett. „Hát ezt nem hiszem el.” Pupillái kitágultak. Szeme egy pontra szegeződött. Az egyik olvasó sarokban, a puha virágos fotelben meglátta a titokzatos szép hölgyet, amint láb lógatva olvas. Lekapott egy könyvet a polcról és odasomfordált mellé. Leült egy közeli fotelben és megszólította. – Helló! – mosolygott.
– Hé, hát most már mindenhol magába botlik az ember? Biztos, hogy nem követ maga engem? – szólt vissza halkan a hölgy.
– Ó, nem dehogy – riadt fel Matt – nem vagyok pszichopata vagy ilyesmi. Mit olvas? – mutatott a nő kezében lévő könyvre.
– Jane Austin.
Egymásra bámultak. Csendben voltak. – Kell néha egy kis kikapcsolódás. Romantika. Bár gondolom, ez a maga stresszes életvitelében nem nagyon ismert. – a nő egyből megbánta, amint kimondta – Mármint… Nem mintha ítélkezni akarnék, vagy megbántani. Sajnálom. Csak ha már egy tanyára menekül a munkájától, és nincs az ujján jegygyűrű… Szóval…

boh

foto: weheartit

Szerző:

Ani
„A legvarázslatosabb táncok olykor pirkadatkor történnek, egy álmatlan éjszaka után.”

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás