A Vizes VB megnyitó fő attrakciója: az ExperiDance

A Vizes VB megnyitó fő attrakciója: az ExperiDance

Mint azt már bizonyára sokan tudjátok, a 17. Vizes Világbajnokság veszi kezdetét július 14-én. Az eseményt látványos show-műsorral nyitják meg a fővárosi Lánchíd pesti hídfőjénél kialakított 3000 négyzetméteres vízi színpadon. Káel Csaba, a Művészetek Palotájának vezérigazgató, az esemény főrendezője így nyilatkozott: „Az előadásban a zene, a tánc és az akrobatika úgy jelenik majd meg a Dunán, hogy annak nyelvi akadálya nem lesz, mindenki érteni és élvezni fogja.” Itt lép fel a világhírű magyar társulat, az ExperiDance, egy egyedülálló összefogás eredményeként létrejött táncművészeti előadással, mely a Vizes VB megnyitójának fő attrakciója lesz.

Képek a próbákról. Forrás: ExperiDance

Ahogy már megszokhattuk, minden jelentős világverseny nyitó ünnepségén világszínvonalú műsorszámok és előadóművészek szerepnek. Nincs ez másként a 2017. július 14-én kezdődő Vizes Világbajnoksággal kapcsolatban sem. Az idei évben Budapest – a helyszíneket tekintve -, kiemelkedik abban, hogy a megnyitó színterét a Duna folyó adja. A nyitógála színpadát az ország legfontosabb vízi útvonalán egymás mellé helyezett uszályokból állítják össze, háttérként  pedig maga a város élő látképe szolgál.

Képek a próbákról. Forrás: ExperiDance

Itt lép fel az ExperiDance is, mely nem mindennapi, mély érzéseket közvetítő, teljesen egyedi produkcióval készül a megnyitóra több száz táncossal, köztük 150 gyermekkel. A műsorszámuknak egyedi üzenete is van, méghozzá az, hogy: a magyarok generációról generációra adják át azt az egyedülálló művészeti tudást, amire ők képesek. A produkciót átlengi majd az energikus magyar lelkület, mely évezredek óta benne van a magyar táncművészetben.

Képek a próbákról. Forrás: ExperiDance

Román Sándor

A gála műsorában több mint 600 művész vesz részt, közülük 500 táncost az ExperiDance delegál. Lesznek köztük előadóművészek, táncosok, akrobaták és technikai szakemberek. Román Sándor a társaság egyik alapítója, az ExperiDance művészeti vezetője, a nyitógála hivatalos koreográfusa elmondta: „Ez a show soha nem látott táncszakmai összefogásból született, ami már most a próbák során is fantasztikus érzést kelt minden résztvevőben. Biztosak vagyunk abban, hogy az eredetileg elképzelt koncepción túl, az az érzelmi töltet, mely bennünk, a résztvevőkben dolgozik a tánc közben átütőbbé teszi az előadás minden pillanatát. A megnyitó-előadás önmagában is egy nagyszabású esemény, a benne szereplő több mint 600 ember – a profi táncművészek, hivatásos akrobaták, és a lelkes amatőrök is – hatalmas szakmai alázattal vesznek részt a próbákon. Ráadásul folyamatosan egyre többen akarnak csatlakozni a csapatunkhoz, mert egy ilyen egyedülálló élménynek mindenki részese akar lenni.” Óriási kihívás és mérhetetlen öröm számára, hogy ennyi ember munkáját összehangolva alkossanak meg egy produkciót. Mint mondja: „A műsor különlegességét nem csak a lenyűgöző látvány adja, hanem az, hogy egymást követő generációk együttesen alkotnak meg valamit, ami megmutatja az emberiségnek, hogy kik is vagyunk mi, magyarok a mai világban. Az előadás mélységét az az érzelmi többlet adja meg, melyet a mozdulat és a tánc által mi magyarok képesek vagyunk a világ felé közvetíteni.”

Az ExperiDance Production célja a legmagasabb szintű művészi szórakoztatás, és a forradalmasított magyar tánckultúra népszerűsítése az egész világon. A 2000 óta sikeres társulat ereje, hogy a tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és modern irányzatokkal szelídíti meg, vagy épp a végletekig fokozza. Az ExperiDance által így teljesen új, összetéveszthetetlen táncstílus született.  Az ExperiDance Production hatalmas népszerűségnek örvend, több éve szerepel a Nemzeti Színház, a Nemzeti Táncszínház, a RaM Colosseum és a Művészetek Palotája repertoárjában teltházas előadásokkal. Az alkotó és a tánctársulat nevét már szerte a világon márkanévként tartják számon. Teltházas előadásokkal léptek fel Pekingben a Magyar Kínai Évad részeként és Sanghajba is meghívást kaptak, ahol jótékonysági esten is színpadon álltak. Ausztria, Németország és Svájc arénáiban az Apassionata produkcióin keresztül hétvégenként rendszeresen akár 30 000 ember előtt népszerűsítik az ExperiDance-t. /ExperiDance/

Ha tudtok, menjetek el. Az élmény garantált!

Forrás: ExperiDance

Szerző:

Széni (Póczek Klaudia)
Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.

Szólj hozzánk!