A zene hullámhosszain – The Postcards

A zene hullámhosszain – The Postcards

Egy igazán friss, sajátos hangzású zenekarra szeretnénk felhívni a figyelmeteket. A Lendület történetében először keveredtünk a dallamok és a zene mezsgyéjére, így most még nagyobb megtiszteltetés, hogy én mutathatom be nektek a The Postcards zenekart, akik nem csak zenei téren tűnnek ki a palettáról.

The Postcards

The Postcards

 

Egy együttes tagjai Simon Gergely a doboknál, Király Dávid gitáron, Majlinger Mátyás a bass gitáros, illetve Suhaj Miklós a billentyűs–gitáros, és énekes. Ebben a felállásban december óta zenélnek, már két önálló számmal debütáltak az interneten. Stílusuk alternatív, az indie-hez áll a legközelebb, de nem kategorizálják szigorúan magukat, más stílusok jegyei is felfedezhetőek a dalokban. Mint fiatal együttes felismerték az internet adta lehetőségeket, és nem hajtanak feltétlenül egy lemez kiadására, céljuk inkább az, hogy minél szélesebb körbe eljuthasson a zenéjük.

Ha lenne is kézzel fogható kiadványunk, az csakis azért lenne, mert jól mutatna a polcon. (Suhaj Miklós)

Csikár Péter fotói

Csikár Péter fotói

Dalszövegek tekintetében eddig leginkább az angolban gondolkoznak, hiszen zenei körökben elterjedt nézet, hogy az igenis a zene nyelve. Viszont úgy látják, hogy magyar szövegekkel jobban eljuthatnak a közönséghez a koncertek folyamán, emiatt terveznek több számot magyar nyelven. Persze a szöveghez jó zene is kell, ami igazi közös munka, mindenki kiveszi belőle a részét.

A próbák egyik alapszabálya a pontosság. Dobosunk Simon Gergő megköveteli a pontos érkezést. (Király Dávid)

A próbák során a csiszolgatásnak is megvan a maga szépsége és a tökéletes végeredmény számukra fontos, nincsenek félmegoldások és csak azt adják ki a kezük közül, amire mindenki rábólintott. Mikós, a zene és a dalszövegek mellett, művészi téren is kiveszi részét a zenekar életéből ugyanis az arculati elemek és a borítók, plakátok mind az ő művei, amellyel a zenéjüket igényes módon népszerűsíti.

Csikár Péter fotói

Csikár Péter fotói

Koncertek terén hamarosan még inkább aktivizálódik a zenekar mivel nyáron több helyen szeretnének fellépni, így aki nem szeretne lemaradni róluk, feltétlenül figyelje Facebook oldalukat! Addig is itt van nekünk a SoundCloudon a két már említett szerzemény, hallgassátok őket, és írjátok le róla a véleményétek!

Hamarosan egy hosszabb interjúval készülünk a The Postcardssal, hogy még jobban megismerhessétek őket!

1 comment

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás