“A zene mindenhol veled van…” – Ajánló a Kovács Tamás Band-ről

“A zene mindenhol veled van…” – Ajánló a Kovács Tamás Band-ről

Úgy gondolom, a lehetőség sok esetben ott várnak ránk egy-egy utcasarkon vagy kereszteződésben – a kérdés csupán az, felismerjük-e őket, vagy csak tovább sétálunk, elnyomva a kétségbeesetten ordító belső hangot?

Én legutóbb hagytam, hogy sodorjon az ár, és ennek köszönhető, hogy ma bemutathatom nektek a Kovács Tamás Band-et. Néhány hete a nyaralás alatt egy forró, csillagtalan estén a főtéren sétáltam, és megütötte a fülem egy ismerős dallam, amitől rögtön mosolyoghatnékom támadt. Sokan toporogtak ott egy félkörbe zsúfolódva, a tömegvonzás pedig nyilván elemi erővel hatott rám – pedig nem találtam itt semmi szokatlant, amit ne láttam volna már: fiúk, hangszerek, fülledt nyári éjjel. De a lendületük, az energiájuk, a zene szeretete engem is magával ragadott, és már csak arra eszméltem, hogy pakolásznak, én pedig tehetetlenül téblábolok, mert maradnék még, de hirtelen kiürült a park, és a csendtől szinte megfulladok.
Nos, egy hajdúszoboszlói zenekarról van szó, akik nagyrészt feldolgozásokkal csalogatják és nyűgözik le közönségüket, ugyanakkor Kovács Tamásnak nemrég megjelent az első EP-je Anywhere címmel, amely már öt saját dalát tartalmazza. A banda még bőven gyerekcipőben jár, hiszen tavasszal alakultak, de a fiúk mondhatni beleszülettek a zenész-létbe.

Az inspiráció mindannyiunk életében központi szerepet játszik, hiszen az egyik legkülönlegesebb érzés, amikor valahol ebben a hatalmas világban, egy hajnali fényben fürdő utcán vagy egy szeméttelep mellett vagy a közértben egy embertársad életében ott hagysz egy lábnyomot. Elindítasz egy gondolatot. A mosolyod nyomán egy érzés sarjad ki a betonföldből.
„Látni élőben a kedvenc zenekaraimat, olvasni a példaképeim életrajzi könyveit, vagy csak meríteni abból az energiából, melyet édesapám sugároz zenélés közben…mind-mind nagy inspiráció számomra.”

Hamarosan érkezik a Tamással készült interjú, amelyben a példaképekről, a boldogságról és persze még több zenéről esik szó – addig is facebook-oldalukon vagy youtube-on egy kicsit többet is megtudhattok a fiúkról. És ha Hajdúszoboszló közelében jártok, talán összetalálkoztok velük ti is 😉

fotó: Hevesi Norbert (hevesifoto.hu)

Szerző:

"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."