Ajánló Dan Wells: Már nincs vesztenivalód című könyvéhez

Ajánló Dan Wells: Már nincs vesztenivalód című könyvéhez

Alig két hete, hogy Dan Wells Magyarországon járt, a Nem vagyok sorozatgyilkos sorozat befejező kötetének megjelenése alkalmából. Természetesen én is elmentem az eseményekre, így dedikált példányt tudtam szerezni, a rég áhított könyvből.

Forrás: Blue

Ilyen az, amikor egy könyv teljesen magával ragad. A beszerzés napján elkezdtem olvasni a könyvet, másnap pedig be is fejeztem, pedig sok egyéb dolgom is volt. A történet visszavisz az alapokhoz. John újra egy kisváros balzsamozójában dolgozik, és újra egyedül próbálja elkapni a Sorvadtakat. Rengeteg új dolgot tudunk meg a Sorvadtakról a könyvben, ami kicsit más megvilágításba helyezi őket, valamint az összes eddigi kötetet is. Brooke hiányzott nekem, jó párost alkottak John-al a Csak a holttestemen át című részben, de így is kerek a történet. 

A történetben ezúttal háttérbe szorultak olyan dolgok, amik korábban nagy hangsúlyt kaptak, így például most kevesebb a nyomozás, kevesebbet törődünk azzal, hogy John visszatartsa a sorozatgyilkos hajlamait, de úgy vélem, ez nem vált kárára a könyvnek. John ugyan nagyon sokat változott az első rész óta, de alapjaiban végig ugyan az a srác maradt, mint akit az első részben megismerhettünk. 
Az új szereplők határozottan szimpatikusak voltak, leginkább talán Jasmyne. Remek stílusa van, élmény volt olvasni minden párbeszédjét. 

Dan Wells és én

Csak és kizárólag ajánlani tudom a könyvet… és persze az egész sorozatot is, főleg azoknak, akik szeretik a horror és a krimi keverékét. Érzékenyebb lelkületűek viszont jobb ha kicsit vigyáznak. Ennek okára egy szemléltető példa, így zárásként. Dan mesélte, hogy még a megjelenés előtt, a lánytestvére elolvasta a sorozat első részét. Amikor visszavitte neki a kéziratot, csak ennyit mondott: “Nem tudom mi a rémisztőbb. Ez a könyv, vagy a tudat, hogy egy fedél alatt nőttünk fel.”

Kiemelt kép forrása: Dominique Lonsdale (youtube)

Szerző:

Könyv és film mániás, aki egy egész csokorra való vasat tart a tűzbe. Játékfejlesztő, író, blogger, vlogger...amit csak el lehet képzelni.