Mindenki azt hiszi magáról, hogy nála jobban senki nem képes szeretni. Aztán megtalálja Annie-t a Csodaországával, ráébred, hogy de igen…van más is…
Aki beleássa magát Enikő blogjába, észre fogja venni, hogy a szomorúság mellett ellenpólusként mindig szerepel a boldogság.
,,A tökéletes Csodaország számomra rózsaszín, vattacukor illatú és tele van boldogsággal. Kicsit olyan, mint valami klasszikus Disney mese befejezése.”
Szeretem az olyan blogokat, amik nem facsarják túl a gondolatokat, amik hétköznapi emberhez szólnak, annak érzéseit próbálja leírni. Enikő írásai mélyek, tiszták, és egyediek. Néhány bejegyzés olvasása után már tudjuk, hogy egyfajta sajátos íze van a szavainak, amit ezer közül meg lehet ismerni.
Mint sokunknak, neki is szüksége van pozitív/negatív visszajelzésekre, hogy tudja, jó irányba halad-e. Innen a távolból üzenem Enikőnek, hogy jó az irány, tessék csak lépkedni tovább rajta!
Ma már nevét felvállalva írja ki magából a gondolatait, de bevallása szerint sokszor nehéz ez, mert szerettei gyakran komolyabban veszik ezt, mint kellene.
,,Néha mondjuk annyiból hátrány, hogy tudják, hogy én írtam, hogy az ismerőseim hajlamosak néha túl komolyan venni mindent, amit leírok és aggódnak értem, hogy hogy vagyok. Nagyon sok minden azért erős túlzás az írásokban, a végletekig hajlamos vagyok felnagyítani érzéseket, dolgokat. Talán ennyiből hátrány, hogy névvel publikálok.”
Olyan érzésem van mindig, mikor olvasom, mintha egy erdőben lennék. Csend van és béke, minden érzés ránk ömlik, hogy aztán legyen mit szemezgetni. Jobbra kerülnek, amiket megtartunk, balra, amiket nem. Enikő segít ebben. Rajta keresztül az olvasó azt érzi, nincs egyedül. Hogy más is van, aki szenved, csalódik, majd lassan ráébred, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogy az meg van írva.
,,Néha csak egy-egy szívdobbanás között érzem a hiányt, már nem állandóan, de még érzem…”
A Csodaország-blog egyfajta öngyógyítás, segítség, hogy az ember kilábaljon mély szerelmekből, csalódásokból, meg nem valósított tervekből.
,,Álmokat ölelek éjszakánként, amik soha nem válnak valóra, és azt képzelem, hogy jönnek még jobb napok, mert visszatalálok. Ha nem is máshoz, de önmagamhoz mindenképp.”