Ajánló M. G. Brown: Kavargó rózsaszirmok című könyvéhez

Ajánló M. G. Brown: Kavargó rózsaszirmok című könyvéhez

Azt hiszem, ma már nem okoz nagy meglepetést, hogy ismét egy magyar szerző könyvét hoztam. Hiába, amióta visszatértem az írás világába, rengeteg tehetséges, magyar szerzőt ismertem meg, akik mellett nem tudok elmenni anélkül, hogy ne olvasnám el a könyvüket.

Forrás: M. G. Brown

M. G. Brown Kavargó rózsaszirmok című könyve a fantasy-k sorát erősíti, azon belül is a romantikus-fantasy irányvonalat képviseli. A történet kezdetén Catherine egy bentlakásos, bigott lányiskola eminens diákja. Egy nap azonban, a parkban megismerkedik David-el, ez a találkozás pedig fenekestől felforgatja az életét. Az korábban eminens diák első, véleményem szerint nem túl nagy kihágását, olyan megalázó megtorlás követi az apácák részéről, amit épeszű ember nem tűr el. A megaláztatásnak hála Catherine kifordul magából, melynek eredményeképpen végül elhagyja az iskolát, és meg sem áll David lakásáig. Együttélésük koránt sem olyan kellemes és könnyed, mint ahogy azt az ember várná, Carherine gyakorlatilag csöbörből vödörbe esett, az egyetlen vígasza pedig egy bár pultosa, Sam.

Az eddig éppen csak csepegtetett fantasy itt kezd igazán bejönni a történetbe. Angyalok, boszorkányok, démonok, kavargó rózsaszirmok, minden van, ami csak kellhet. A történet pörög, izgalmas, megfelelően adagolt humorral fűszerezve. Olvasás közben érdemes minden apró részletet megfigyelni, mert idővel mindennek jelentősége lesz.

Forrás: M. G. Brown

Véleményem szerint, M. G. Brown első könyve remekül sikerült. Az írónő stílusa, fogalmazásmódja pont megfelel az én ízlésemnek. Nem modoros, nem használ barokkos körmondatokat ls nincs szükség értelmező kéziszótárra hozzá, ellenben olvastatja magát, mindig történik valami, nehéz olyan pontot találni, amikor félretehető a történet.

Aki szereti a fantasy-t, a romantikát, vagy éppen a romantikus-fantasy-t, bátran álljon neki a könyvnek, nem fogja megbánni… legfeljebb akkor, amikor rájön, hogy még nem jelent meg a folytatás.

 

Kiemelt kép forrása: M. G. Brown

Szerző:

Könyv és film mániás, aki egy egész csokorra való vasat tart a tűzbe. Játékfejlesztő, író, blogger, vlogger...amit csak el lehet képzelni.