Ajánló Tomcsik Nóra: A változások kora című könyvéhez

Ajánló Tomcsik Nóra: A változások kora című könyvéhez

A kedves olvasó talán már meg sem lepődik rajta, hogy ismét egy magyar író könyvéről van szó. Ez egy ideig még így is marad, hisz’ a következő két hétben, ugyan úgy mint most, Tomcsik Nóra és művei lesznek nálam a fókuszban.

Forrás: Tomcsik Nóra

Tomcsik Nóra történelmi kalandregény sorozatának első része, A változások kora az 1910-es években játszódik, a nagy társadalmi változások idején, még az első világháború előtt, így azt hiszem bátran mondhatjuk, hogy a cím telitalálat. A többszempontú történet főszereplője Henry, egy lovászfiú, aki mondhatni túl magasra tör, ugyanis egy gróf lányába szeret bele. Végigkövetjük az útját, ahogy egyszerű lovászfiúból eladó, inas majd matróz lesz. Kalandos évei során eljut Amerikába, Marokkóba és még számtalan gyönyörű helyre, mindezt azért, hogy megfeleljen az áhított lánynak. Közben persze régi barátai is élik az életüket, hasonlóan izgalmasan, de jóval kevesebb kalanddal persze. 

A történet kissé vontatottan indul, ami némelyeket talán zavar, de ez egy sorozat első kötete, nem szükséges kapkodni, fel kell rendesen építenie a karaktereket, a hátteret…mindent. Az írónő remekül megágyazott a történetnek, a sztori előrehaladtával egyre inkább pörögnek be az események, és ahogy a történet izgalmasabb lesz, úgy fejlődik Henry is.

Henry egy rendkívül hitelesen megformált karakter, nem egyértelműen jó, de persze nem is egyértelműen rossz, hanem olyan, mintha a szomszéd srácról olvasnál, akinek kicsit kalandosabb élet jutott mint neked.

Történelmi regényként fontos, hogy hitelesen adja vissza az adott kort, és ha valamiből, abből mindenképpen kitűnőre vizsgázott a könyv, látszik és érződik, hogy az írónő nem sajnálta az időt a kutatásokra. 

Forrás: Tomcsik Nóra

Nem tudok úgy nyilatkozni a könyvről, hogy az ne legyen színtiszta lelkendezés. Úgy vélem, hogy egy nagyon erős kezdés volt Tomcsik Nórától, így mindenkinek ajánlom elolvasásra…méghozzá gyorsan, mert jövő  héten a második részről lesz szó, Az elveszett ifjúságról.

 

Kiemelt kép forrása: Tomcsik Nóra

Szerző:

Könyv és film mániás, aki egy egész csokorra való vasat tart a tűzbe. Játékfejlesztő, író, blogger, vlogger...amit csak el lehet képzelni.