Akaratlan illúzió

Akaratlan illúzió

Hogy mi ő nekem? A másik felem. Az, aki nem beszél, ha bántja a világ. Aki nem mutatja, ha fáj neki az élet. Aki nem riad vissza a mindennapok következményeitől. Aki azt teszi, amit én nem tennék. Aki kibír akkor is, mikor én magamat nem. Olykor nem tudok aludni. Néha gyomoridegem van, ha elfojtok valamit csírájában. Kínlódok, míg az a valami, addig nem szorít belülről, amikor már a kedvenc sütim sem tudom megenni, kilökődnek belőlem a szavak. Mondatokba formálódva sírnak a világnak, hogy mi bánt. Olykor csak ülök az ágyon és próbálom magam rávenni, hogy ez nem a te dolgod, nem a te sarad és nem te tehetsz arról, hogy nyolc évesen pucérra vetkőztették a lelked és nem maradt gyerekkorod.

A másik felem. Aki mintha a szívem azon oldala lenne, akit én mindig is el akartam nyomni. Itt áll mellettem nap, mint nap. Nem akartam a valóságnak egyetlen porcikáját sem látni. Mindig a fejemből merítettem ihletet és onnan száguldott karakterekből éltem. Szívtam a szappanbuborékos levegőt. Ittam a boldogság borát, ami mint kiderült csak magentás illúzió csupán; mert ha nincs kézzel fogható bizonyítékod, igazából nem is lehetsz boldog. Ültem a fotelomban, a macskámmal, néztem, ahogy fel s majd lemegy a Nap. Meg voltam elégedve ennyivel, holott tudtam, hogy nem élek igazán. Nekem ennyi nem elég. Éreztem, hogy csak a testem lépked, de a lelkem mindvégig egy helyben maradt és vár valamire. Vár valakire.

A másik felem. Akihez a lelkem odahúzott egy novemberi hűvös éjszakán. Aki azóta, kihúzta a zsebéből a belépőjegyét és az én kezembe csúsztatta. Olyan képeket mutatott nekem a világból, amikről álmodni sem mertem volna. Olyan lappangó lényt ébresztett fel bennem, amire senki más nem volt képes. Kézen fogott. Átölelt. Puszit nyomott a fejemre; és amikor azon a novemberi éjszakán ott ültem mellette és vállára dőltem. Nem értettem mi történik. Hallgattam egy belső hangot, ami azt kalapálta, hogy maradj vele. Maradj mellette. Ő lesz az, aki meg fog védeni. Ő lesz a másik feled.

Azóta mi vagyok?

Egy bagoly, aki éjjelente világító szemével körbe néz a városon, hogy minden rendben van-e. Egy pillangó, ami testemből kikelve repked a szobában, otthagyja szárnya színét a falon és felrajzolja kívánságait az ajtóra. Egy sárkány, ami óva inti a rossztól, félti, ha bajba kerül, és megvédi, ha szomorúság érné. Egy macska, aki ha kedves szót hall ölében dorombol. Egy farkas, aki a harc után békésen visszavonul és meghálálja a simogatást. Egy tigris, ami játékosan űzi el a gondokat a feje felől. Egy nő, aki gondoskodik a családról, arról a szívről, aki szereti őt. Egy nő, akit ő bontott ki a csomagolásból. Egy nő, aki szeretve létezik, és ezer arcában bújik el, ha nem akarják, hogy lássák. Egy fél, aki a másikkal lett egy egész.

tumblr_mezmmw0tTH1r9a42bo1_400_large

foto: weheartit

Szerző:

„A legvarázslatosabb táncok olykor pirkadatkor történnek, egy álmatlan éjszaka után.”