Aki együtt rezdül a világgal – ajánló Nemesfalvy Rékáról

Aki együtt rezdül a világgal – ajánló Nemesfalvy Rékáról

Ugyan a véletlenekben nem hiszek, imádom azokat a pillanatokat, amikor váratlanul belefutok egy addig ismeretlen tehetség egyik alkotásába, és annyira magával ragad, hogy akár órákat képes vagyok eltölteni a böngészéssel. Valahogy így kezdődött az ismeretségem Rékával is: egy este ráakadtam az oldalára, és annyira belemerültem a bejegyzései olvasgatásába, hogy csak úgy repült az idő. Valami titkos rokonság-érzés öltött formát bennem – mintha ismerne, bár azt sem tudja, hogy a világon vagyok.

Mintha az én problémáimra, az engem foglalkoztató végtelen kérdésekre keresné a válaszokat, mintha ő is a nyugtalanok közé tartozna, akik sosem érik be kevesebbel vagy az egyszerűbb úttal. Inkább a bozótoson vág át, szisztematikusan félrehajtva minden ágat és gallyat, akárhány sebet ejtsenek is rajta.
Hiszen ilyenek vagyunk: nem törődünk a vágásokkal, mindig mélyebbre megyünk.

„A valóságot tűrni kell, a valóságot mindig tűrni kell minden fájdalmával, adományával együtt. Időt kell adni, hogy a lassan járó lélek megértse önmagát. Oda kell húzni magunkhoz az élet minden búját, bánatát, a múltat, át kell ölelni, hogy gyere, a tiéd vagyok, és te mindig is az enyém leszel. Elfogadom magam, és elfogadom a történteket, minden szégyen, és önostorozás nélkül. Mert ugyan ki tökéletes, ki, aki tiszta, és ki az, aki bárki felett ítélkezhetne? Nem, olyan nincs senki se. A múlt mindig önmagunk titkos kertje, melyhez vissza-visszajárhatunk, és lassan gyomlálhatunk.” 

Réka szavakból álló eszköztára kifogyhatatlan  –térkép az elveszetteknek; forrás, ha megértésre vagy támaszra szomjazunk; melengető tenyér a háton, ha úgy érezzük, nem maradt már biztos támaszunk. Virtuális tollából naponta többször is szárnyra kél egy-egy újabb írás, hiszen érzékeny a világ rezdüléseire, mindenben ihletforrást talál. Azt hiszem, manapság egyre nagyobb szükségünk van ilyen támaszokra: egy-egy elszórt, színes cukorka az ösvény mentén, hogy tudjuk, más is megjárta már előttünk ezt az utat. Hogy nem tudunk annyira eltévedni.

„Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember.”

Nemesfalvy Réka

Nemesfalvy Réka

Hamarosan a Rékával készült interjút is olvashatjátok, addig pedig követhetitek őt az oldalán, hogy titeket is elvarázsolhasson a szavaival.

 

Szerző:

"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."