Akit két betű után is felismersz – Interjú Koncz Eszterrel

Akit két betű után is felismersz – Interjú Koncz Eszterrel

Múlt héten bemutattam nektek Eszter blogját http://lenduletmagazin.hu/ket-betu-egy-eleterzes/

A különleges temperamentumú lány elragadja a közönség figyelmét. Kiszakítja a megszokott kis világából és a sajátjába varázsolja őket percek alatt.

„redőny lehúzva, gombok az ujj alatt, zokni a lábon, a plüssök még mindig itt, a tévé se szól, a Foals viszont jobban, a szoba közepén ülve hokedlin, fázva. körbenézek, megszokta a szemem a semmit nem látást. hajópadlózat erezete töri a talpam. orromat csiklandozza a frissen mosott pléd szaga. ülök a sötétben, semmit se tudva, mindent gondolva. ahogy szoktunk, tudod. földön hever megannyi festékes doboz és ecset. megfáradt, lepattogott kis ecsettestek.”

Olvassátok interjúját, aztán térjetek be hozzá a kávészünetben. http://konczeszterke.blogspot.hu/

1. Mesélj magadról pár mondatban. Milyen a “régi Eszter”?

Ez tipikusan az a szembesítő kérdés, amire az ember azt hiszi, kisujjból kirázza a választ. De lényegében saját magunk definiálása a legnehezebb. Mások, akik mellettünk voltak már akkor is, kívülről nézve nyilván reálisabbat tudnának mondani. Eszter, aki mindig a maga feje után ment, aki általában megszegett minden szabályt, akinek a keserű volt az igazán édes, és aki sosem adta fel az álmait. Mert álmok mindig kellenek. Az álmaim által láttam, hogy képes vagyok mindenre: a kitartásra, az elfogadásra, és arra, hogy legyen bármiről szó – munkáról, családról, a kedvesemről -, mindent szenvedélyesen szeressek. Ezt máshogy nem lehet. És igen, lehet, hogy néha össze kell szorítanunk a fogunkat, de aki azt mondja, hogy létezik a lehetetlen, az hazudik. Olyan dolgokat váltottam valóra, amikben senki nem hitt – sokszor még én sem -. A szürke kisvárosból Budapestre költöztem, bebizonyítottam, hogy a távkapcsolat csak erősíti a szerelmet, és ha sokszor meg is inogtam, akkor sem hagytam fel az írással. Szóval új élet, új hely, új emberek… de ettől még ugyanaz a régi Eszter vagyok, aki fél a bohócoktól, aki hátulról lapozza az újságot, és aki a szeretteiért ölni tudna.

2. Mikor kezdtél el írni? Minek vagy kinek a hatására ragadtál tollat?

Ha jól emlékszem, 6 évvel ezelőtt kezdődött. Számolni sosem tudtam, földrajzból is épphogy átengedtek, rajzolni maximum katicát tudok, így az, hogy gyakorlatilag csak az íráshoz értek, már jóval korábban kirajzolódott. Aztán jött a blogláz és mindenki agyba-főbe írogatott. Már nem is emlékszem, melyik portálnál volt az első blogom, a mostani ugyanis már vagy a harmadik. Az első blogokat töröltem, és bár azóta is gyászolom azokat az írásokat, az életemnek azt a részét jobbnak láttam eltüntetni. No persze nincs itt szó semmilyen romlott előéletről, csupán a mostani értelemben véve jelentéktelen semmiségek voltak. De a blogolás továbbra is egy mentsvárat jelentett. Egy olyan szobát, ahová mindig elbújhatok. Így kezdtem dokumentálni azokat a pillanatokat, amikre emlékezni szeretnék – visszaolvasva egyébként sokszor meglepődök-. A velem történt események azok, amik az egészet generálták. Tehát a blogom a negatív és a pozitív behatásaim együttes végterméke. Maximális Koncz Eszter.

3. Van valami függőséged?

Ettől jobb kérdést nem is intézhettél volna felém. A végletek és a függőségek embere vagyok. Na, meg mit nevezünk függőségnek? Én valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy minden olyan dolog, ami fokozottan lázba hoz. A kézzel fogható dolgok közül a kávé például az egyik, ami nélkül nem tudnék élni. Már rég nincs hatással rám, egyszerűen annyira szeretem az ízét, hogy képes vagyok remegésig inni magam. A sálak is hű társaim, gyakorlatilag csak azért vagyok hajlandó lepacsizni a téllel, mert hordhatom őket. Talán ide sorolhatnám a tetoválásokat is, ugyanis a meglévő kettő mellé még szeretnék párat. Ezen kívül fülbevaló és lakk mániás vagyok. Függeni viszont nem csak tárgyaktól lehet. Sőt, igazából nem a tárgyak azok, amiktől igazán függhet egy ember. A múltunktól, az emberektől és az érzelmektől függünk a leginkább. Így vagyok én szerelem, mosoly és emlékfüggő.

4. Azt írtad a cetlidre: „Most valami új jön”. Ezek szerint hiszel a változásokban, a pozitív gondolkodásban, az Univerzumban? Téged is megtalált a „valami új”?

Abszolút. Mostanában jóformán csak új ért. Teljesen megváltozott az életem, ezt pedig a bevonzásnak tulajdonítom. Elterveztem dolgokat, amik mellől sosem tántorodtam el. Mindig gondoltam rájuk, formáltam őket magamban. Nem úgy, hogy “majd ha ez meg ez lesz”, hanem “ez meg ez van”. A még meg nem történt dolgokat is úgy kezeltem, mintha már léteznének. Hiszek abban, ha pozitívan gondolkodunk valamiről, akkor pozitív lesz az eredménye is. Ennek tartom a munkám és a kapcsolatom. Ez az a két dolog, ami az utóbbi időben “rám talált”. Biztos vagyok benne, hogy nem hiába vagyok pont itt és pont Mellette.

5. Jelenleg újságíróként dolgozol. Szereted a munkád?

Egy álmom vált ezzel valóra. Kiskorom óta őrizgettem a gondolatot, hogy egyszer újságíró legyek. Persze tervben volt a rendőr, az űrhajós, a sebész és a balerina is – nem viccelek-, de ezeket hamar elvetettem. Kitanultam az újságírói fortélyokat, így jelenleg a VIDGET.HU internetes hírportálnál dolgozom. Szeretem csinálni, úgy érzem, én erre születtem. Igen, még jócskán bizonyítanom kell ott és magamnak is, de jó úton járok. Ha meg elbukok, akkor is képes leszek felállni. Mindig képes vagyok felállni. Mindig van egy új lap.

6. Egy írónak elég nagy életszemlélete van a világ felé. Neked milyen tapasztalataid vannak az emberekkel kapcsolatban? Akár a vidéki és városi kultúrát összehasonlítva.

Ez egy elég komplex dolog. Egy író ember akkor igazán író ember, ha úgy jár-kel az utcán, úgy ébred, úgy él, hogy nyitva van a szeme, a füle és a szíve is. A legjobb és legkülönlegesebb dolgok egy-egy szófoszlányból születnek. Ezeket csípjük el és véleményt alkotunk róluk. De ezek csak úgy juthatnak hozzánk, ha nyitva állunk a világ előtt. Sokak szerint a külvilág legyen a nyitott könyv, szerintem mi magunk legyünk azok. Az emberekkel kapcsolatban pedig rengeteg tapasztalatom van. Ezer féle emberrel találkoztam már, még több féle ember volt az életem része. Minden típust tudni kell kezelni. Nem bánhatunk mindenkivel ugyanúgy, amikor különbözik a másiktól. Mindenkinek meg van a maga nyelve. Ezt el kell fogadnunk. Mindenki okkal kerül ki és be is az életünkbe. Ezért kell elengedni azokat, akiknek már nincs helyük, és ezért kell fogadni, akik helyet érdemelnek. Minden azon múlik, hogy mi magunk hogy állunk hozzá.

konceszter

Koncz Eszter

7. Mit érzel most az életeddel kapcsolatban? Vannak távlati céljaid, akár az írással a magánéletben? Álmodsz-e arról, hogy egyszer ott állsz majd egy könyvesbolt kirakata előtt és a Te könyveddel szemezel, büszkén olvasva azt a két betűt: ke ?

Sosem voltam a távlatokba nyúló tervek híve. Álmodni persze szabad, de konkrét terveket szőni fölösleges. Bármikor jöhet valami, ami keresztbehúzza a számításainkat. Tervek nélkül pedig elkerülhető a csalódás. Mindig legyenek gondolatok bennünk, de semmire ne igyunk hideg vizet. Majd amikor már minden jel arra utal, hogy tényleg sikerülhet, majd akkor elkezdhetjük tervezni a továbbiakat. Először kell valami, hogy valami legyen. Jelenleg azt érzem, megtaláltam a helyes irányt az életemben. Sok mindenen változtattam, de ettől én nem változtam meg. A körülményekhez mérem a dolgaimat, hiszen most már nem csak saját magamat kell szem előtt tartanom. Mind a munkában, mind a szerelemben figyelnem kell a másikra, mert csak így működhet jól. Én pedig szeretném, hogy a lehető legtovább működjön mindkettő. Az, hogy valaha könyvet írjak, sok mindenen műlik. Jelenleg nem érzem, hogy készen állnék rá. Ötletem rengeteg van, jó pár történet is fogalmazódik bennem, de ehhez még rengeteg tapasztalat szükséges. Mindenesetre talán az egyik legcsodálatosabb érzés lenne, ha a saját kötetem láthatnám a polcokon. Igen, talán ekkor fogom azt mondani, hogy “Megcsináltam”.

Szerző:

„A legvarázslatosabb táncok olykor pirkadatkor történnek, egy álmatlan éjszaka után.”