Álmok útján

Álmok útján

Ha van egy álmod, azért minden áron küzdesz. Időt áldozol rá, kiteszi az életed, gondolataid. Elakarsz érni egy olyan világot, amely csak a tiéd. Dédelgeted magadban, félve mesélsz róla a többi embernek.

S ezek után tapasztalunk meg olyan dolgokat, amelyek lassan szétszabdalják vattacukor vágyainkat. Hirtelen mindenki azt az utat akarja követni, amit mi már kezdetek óta, vagy éppen féltékenyek lesznek arra, amire mi oly büszkék. Szép lassan ellopják tőlünk azt az édes érzést, ami eddig elkísért minket. Néha megsemmisül az ember, elveszti a hitét, valami olyanért fohászkodik, ami erőt adhat újra, apró csillagért a sötétségben, ami vezethet tovább. S végül sebeinket nyalogatva valami csodával határos módon újra álmaink ösvényén találjuk magunkat, erővel telve.

joy_of_man_s_desiring_by_aquasixio-d6fvqad
De mi van, ha egyszer csak álmaink kapujában találjuk magunkat? Mikor hirtelen elérhetővé válik az a dolog, amit mindig is elakartunk érni? Szó nélkül, mosollyal arcunkon lépünk tovább? Nem. Annál bonyolultabb lények vagyunk. Elkezdünk rettegni. Rettegni az ismeretlentől, rettegni attól, hogy az egész életünket egy lapra tegyük fel. Félünk, hogy nem lesz tovább célunk, amiért küzdhetnénk, hogy nem lesz, ami vezessen minket tovább az élet útjain. Félünk új célt kitűzni magunk elé, mert akkor kevésbé tűnne már fontosnak az eddigi álmunk. Félünk elkötelezni magunkat valami új mellett, mert az azt jelentené, hogy elárultuk régi önmagunk.
Egy másik felesleges, de fájó pont pedig az, mikor látjuk, hogy álmunkat valaki más éli át helyettünk. Miért is vagyunk féltékenyek, miért fáj ennyire, honnan jön ez az aljas érzés belőlünk? Lassan kúszik fel gyomrunkból torkunkig, hogy aztán halkan fojtogathasson minket, hogy az est csendjében könnyek szökjenek szemünkbe. Miért van az, hogy hirtelen megingunk, s megkérdőjelezünk mindent? Miért nem én? Miért ő? Nem vagyok elég jó? Jó vagyok valamire? Merre tartok egyáltalán? Ezernyi kérdés foglalja el az álmainkról szőtt gondolatok helyét. Lassan mérgezi meg tudatunk, míg a vattacukor helyett csak egy csupasz pálcika nem marad. Majd megjelenik valaki a semmiből, s szavai hallatára újra cukorban úszik minden, mintha semmi sem változott volna. Legalábbis ezt szeretnénk hinni. De mást nem tehetünk, minthogy újra és újra felállunk, és folytatjuk utunkat az élet rögös ösvényeit járva, álmaink felé.

Szerző:

Saskia

Szellőrózsák a viharban. Névtelen kifestőkönyv. Virágokkal teli hómező. Szürke álom. Szótlan dallamok. Néma sikolyok. Káprázat fehér ruhában. Porrá őrölt pipacsszirmok. Hiányos kirakó. Csillogás a víztükrön. Erőtlen szárnysuhogás. Reszkető árnyék. Mézédes galagonya. Keserű szirup szívedben.

Szólj hozzánk!