Álomtemető

Álomtemető

Mindazoknak, akik eltévedtek a sajátmaguk felé vezető úton, azoknak, akik sehol nem érzik otthon magukat, azoknak, akik nem tudják, hogy mi a következő lépés, és azoknak, kiknek lelkeiben vihar dúl – csomagold be a hátizsákodba a fogkeféd, egy kevés ruhát, a gondolataidat, az aggodalmaidat és indulj útnak.

Akaratunk ellenére istenítünk embereket, álmokat és eszméket, mert hinni akarunk valamiben. Mindannyiunknak kell egy motor, ami hajtson, ami elég okot és energiát ad ahoz, hogy holnap reggel is kikeljünk az ágyból, és holnap után is, és még az után is… De mi van akkor, ha elfogynak az indokaink? Ha a motorunk olyannyira meghibásodott, hogy már nem felel meg a célnak? Ha a következő napban már nem egy új lehetőséget látunk, hanem egy újabb kudarcot?

Időnként el-el tévedünk, elveszítünk embereket és álmokat, a semmi közepén találjuk magunkat teljesen egyedül. Szempillantás alatt dőlhetnek össze világok bennünk, tűnhetnek el a terveink, és törhet meg a lelkünk. Másodpercek töredéke alatt veszíthetjük el a hitet sajátmagunkban.

Kudarc – mindannyiunk számára ismerős kifejezés. Társítani is tudjuk jelentésével, ami bukás, csalódás, kiábrándulás, pofára esés, balsiker, csőd, és hasonló negatívumok. De vajon szembesültünk- e vele már úgy igazán? Éltük-e már meg a kudarcot olyan tiszta és fájdalmas formájában, mint amilyen valójában?

Egy rossz nap nem egy igazi kudarc. Egy rossz jegy nem egy igazi kudarc. Egy apró nézeteltérés nem egy igazi kudarc. Egy pillanatnyi gyengeség nem egy igazi kudarc. A valódi kudarc förtelmes, és hullaszagú, mint a halott álmaid. A valódi kudarc a vállaidon ül, és addig le nem száll onnan, amíg meg nem tanulod elfogadni. Veled van minden egyes nap. Reggel ő néz vissza rád, amikor tükörbe nézel.

Valamit akartál a világmindenség összes akaratával, küzdöttél érte, áldoztál érte, és most nézz rá: előtted hever darabokban, javíthatatlanul és érinthetetlenül. Ilyen, amikor valóban kudarcot vallasz. Hőn imádott terveid és álmaid, amikben teljes szíveddel hittél már nincsenek sehol. Mert nem voltál elég jó, nem voltál elég erős, nem voltál képes rá. És itt veszíted el önmagad, itt hibásodik meg a motor.

Milliónyi kérdés pörög az agyadban, amiket nem tehetsz fel senki másnak, csak sajátmagadnak. Ezért hát pakold össze őket, és tedd fel szépen lassan mindegyiket. Adj időt magadnak a gyógyulásra, adj teret az új terveidnek és álmaidnak, ismerj meg új embereket és eszméket, fedezz fel egy új világot magadban.

Látogass el ma egy új helyre, ahol még sosem jártál. Ismerj meg új utcákat, új városokat és országokat. Ismerd meg egy másik oldalát önmagadnak. Temesd el a kudarcot, a halott álmaidat, és nagyritkán, mint a temetőben, helyezz rájuk virágokat. Sose felejtsd el őket, a tanulságot és az utat, amin vezettek, de mindig tudd elengedni őket. Az út, ami előtt állsz sokkal többet ígér, mint az, amit magad mögött hagysz.

Szerző:

A nevem Gagyi Rita, Erdélyben élek és fiatal orvos vagyok. Az könyvek egyfajta menedéket jelentenek nekem a zűrös hétköznapok zajában. A tudomány a lételemem, de hűen állítom, hogy művészet nélkül az emberi lét értelmét veszti. Szenvedélyem a költészet, a festőművészet és minden, ami lélektől lélekig ér. A kreativitás a mozgatórugóm, és szerintem soha semmit nem lehet elrontani – egy félrecsúszott ecsetvonás, egy oda nem illő hang tesz minket egyedivé.