Altatódal

Altatódal

Nem tudjuk mi ez az egész. Még csak sejtelmünk sincs róla. Cukor nélkül isszuk a kávét, mert érezni akarjuk az ízeket. Ma egy lábbal szökkentem le a lépcsőn, és hangosan számoltam a fokokat. Mindig ezt csinálom, ha boldog vagyok. Máskor pedig az embereket bámulom, ahogy csendben szeretnek. Csukd le a szemed kérlek! Aztán a hideg kézfejem lassan hozzá ér a szépen lebarnult bőrödhöz és te elmosolyodsz, mert pontosan tudod miért csinálom. A túlélésünk múlik rajta. Már akkor tudtad, amikor megkértelek rá. Vízhangzottak a fejedben a szavak. Mindig ez a keserű ízű emlékkép. Nem tudlak kiköpni. A nyelvemre tapadtál és az ízek minden fajtáját érezteted velem. Fájsz és oldódsz. Máskor pedig csípsz. Mint a szemeimet a nap, úgy vakítasz fényeddel. Hagysz párologni. Hagyod, hogy repüljek, és ha véletlenül kiesek a fészekből elkapsz. Pont úgy, mint az élet. Talán te vagy a sorsom, de lehet, hogy tévedek.

Én folyton tévedek az emberekkel kapcsolatban. Már belém van karcolva, mint egy tetoválás. A víz nem tisztítja meg, sem az évek. Szöszöket számolgatok a pulcsidon és magamat ringatom. És megint ez a fojtó félelem. Nem tudunk egymás nélkül élni. Szalad utánam, mindig utolér. A lábaimat ragadja meg, aztán elszívja a levegőt. Legvégül a szívemre céloz. Csak még egy nap kislány. Még egy utolsó erőltetett menet. Bukj elő a vízből és szárítsd fel a földet. Érezze, hogy legyőzhetetlen vagy. Tudja meg, hogy ezúttal nem hagyod magad. Úgy fogod szeretni a világot, hogy az ne vessen ki magából. Szilárd talajon fogsz állni, és tudni fogod mibe kapaszkodj. Az összes megoldást kitalálod majd, mert képes vagy rá! Egy pillanatra állj csak meg! Pillants vissza a ködből előbújó múltra. Ugye milyen messze van már? Lehagytad. Te. Egyedül.

Dúdolsz nekem egy altatódalt? Valami halk kacskaringós dallamocskát, ami körém tekeredik, ha fázom. Ringattam eleget magamat, most rajtad a sor. Hogy nem tudsz énekelni? Nem a hangod számít, csak a szíved. A leheleted fon körénk hálót. Egy burkot, melyben édesen alszunk és csak akkor ébredünk fel, ha már nagyon muszáj. Valahogy így kezdődik a mi.

10486433_900400479977040_2890156494278107071_n

Klaudia Rataj

Szerző:

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.